Szja-mentesség: mutatjuk, mennyivel emelkedik a diákmunkások bére

DSC8826
2022.02.07. 11:22
A 25 éven aluliak szja-mentessége és a minimálbér emelkedése következtében a diákmunka is jóval kedvezőbbé válik 2022-ben, az átlagos nettó órabérek akár 200 forinttal is emelkedhetnek – hívta fel a figyelmet Kott Zoltán, a Meló-Diák elnök-vezérigazgatója, aki közleményben emlékezetet, hogy a napokban nagyjából 300 ezer fiatal munkavállaló kapja kézhez a januári fizetését, amelyet már nem terhel a 15 százalékos személyi jövedelemadó.

Mint ismert, idén januártól egy új típusú adókedvezményt vezetett be a kormány, ami a diák munkavállalókat különösen érinti, hiszen túlnyomó többségük még a 25 év alatti korosztályba tartozik.

Az iskolaszövetkezetek keretében végzett diákmunka esetében a bruttó béreket eddig is csupán az szja terhelte, így a munkát vállaló tanulók nettó bére jelentősen emelkedhet az idén

– emelte ki Kott Zoltán, a Meló-Diák elnök-vezérigazgatója.

Az iskolaszövetkezet nemrég lezárult reprezentatív felmérése szerint a változásokat a diákok is jól fogadták, a megkérdezettek 77 százaléka nyilatkozott úgy, hogy „nagyon örül” az szja elengedésének, 40 százalékuk pedig azt mondta: szívesebben vállal munkát, ha a bérét egyáltalán nem terheli adó.

A diákokat kedvezően érinti a minimálbér emelése is, amelynek eredményeként az órabér már sehol nem lehet 1150 forintnál kevesebb, a legalább középfokú végzettséget igénylő munkák esetében pedig legalább 1495 forint. A nettó órabérek így átlagosan akár 200 forinttal is meghaladhatják az egy évvel korábbit.

(Borítókép: Gorondy-Novák Edit / Index)