Varga Mihály: a kormány 561 milliárd forintot utal a családoknak csütörtöktől
A pénzügyminiszter azt mondta, hogy az utalással folyósított pénzösszeg meghaladja az 561 milliárd forintot.
Ezt minden jogosult család legkésőbb hétfőig megkapja
– szögezte le a tárcavezető. Hozzátette: annak a 160 ezer családnak, amelyek postai kézbesítést kértek, korábban már kiküldtek 50 milliárd forintot ugyanezen a jogcímen.
A családok megerősítésére a magyar gazdaság teljesítménye ad lehetőséget: a tavalyi volt az elmúlt 30 év legnagyobb gazdasági növekedése, és idén is jóval 5 százalék feletti bővülésre számítunk
– mondta a miniszter.
Sokan panaszkodtak már amiatt, hogy nem kaptak levelet Orbán Viktortól arról, hogy ők is megkapják idén a családtámogatást. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erre reagálva közölte, hogy az is megkapja a pénzt, aki a levelet valamilyen okból nem kapta meg.