Egyelőre még mennek a vonatok Magyarország és Ukrajna között

2022.02.25. 16:41
Az Index értesülései szerint a teherforgalom már leállt, a MÁV szerit a kishatárforgalmi személyközlekedés egyelőre menetrend szerinti Magyarország és Ukrajna között.

A magyar-ukrán kishatárforgalmi vonatok és a nemzetközi vonatok változatlan menetrenddel közlekednek - közölte a MÁV Zrt. pénteken az MTI érdeklődésére, hozzátéve, hogy a Záhony és Csap közötti járatokhoz több kocsit kapcsoltak. A változásokról a MÁV honlapján (www.mavcsoport.hu) és a Mávinform-Facebook oldalán érhető el naprakész tájékoztatás. Egyúttal arra is felhívták a figyelmet, hogy a külügyi tárca Ukrajnát csütörtökön az utazásra nem javasolt biztonsági kategóriába sorolta.

Az Index értesülései szerint egyébként az operatív törzs dönti majd el, hogy a Magyarország és Ukrajna közötti vasúti közlekedés mikor áll le, beleértve azt is, hogy elindíthatja-e a MÁV az utolsó személyszállító vonatot, a Latorca IC-t a szomszéd országba.

Záhonyban várakoznak

A személyforgalom egyébként átlagosan napi 4 vonatot jelentett békeidőkben. Értesüléseink szerint egyébként a háború elől menekülők inkább autóval és gyalog érkeztek, és kevésbé vették igénybe a vasutat. Szlovákia felé már tegnap leállt a vasúti személyforgalom. 

A békeidőkben átlagosan maximum napi 4 tehervonatot jelentő kimenő áruforgalom már leállt, miután Oroszország megtámadta Ukrajnát. Az ukrán fél azonnal leállította az orosz szerelvények fogadását, így Magyarországra belépő szerelvények sincsenek. Igaz, a legutóbbi, hadkötelezettségi korhatár eltörléséről szóló ukrán kormánydöntés után már nem is lenne, aki esetleg még áthozhatna mozdonyokat, mivel a szomszéd országban a mozdonyvezetőket 57 évesen küldik nyugdíjba, de most már ők is behívhatók lettek. Záhonyban jelenleg is több szerelvény várakozik arra, hogy folytathassa útját az ukrán tranzittal az orosz, vagy távol-keleti célállomása felé. 

Attól függően, hogy mennyire húzódik el a konfliktus Ukrajnában, illetve, hogy az Európai Unió milyen, az orosz agresszió megfékezését célzó közlekedési ágazatot célzó szankciót hoz majd, az észak-kelet-magyarországi térség foglalkoztatását érintő hatások is annál súlyosabbak lehetnek. Egyrészt márciusban tervezték üzembe helyezni a vadonatúj a fényeslitkei vasúti konténerterminált, ami számos új munkahelyet jelentett volna az évtizedes munkanélküliségi krízissel küzdő térségben, és ami így nyilván tolódik majd.

Válaszokra várva

Másrészt a MÁV-nál is lehetnek problémák. A Vasutasok Szakszervezete folyamatosan figyelemmel kíséri a helyzetet, és ha kell, a vasúttársaság vezetésével is egyeztet a foglalkoztatáspolitikát érintő kérdésekről – mondta az Index megkeresésére Meleg János, a szakszervezet elnöke. És hogy milyen kérdésekről lenne szó? Elsősorban arról, hogy mi lesz a szünetelő vonatforgalom idején a térségben szolgálatot teljesítő forgalmi szolgálattevőkkel, rakodómunkásokkal és tolatásvezetőkkel, ha hosszabban elhúzódik a háború.  

A vasúti forgalom alakulásával kapcsolatban már tegnap kerestük a MÁV-ot, amint megkapjuk a válaszokat, frissítjük a cikket.