Így kerülhetnek a családok stabilabb pénzügyi helyzetbe Varga Mihály szerint
A pénzügyminiszter kedden a budapesti Szent József Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumban, a Pénz7 nevű rendezvénysorozat keretében tartott előadást a középiskolásoknak. A miniszter a diákoknak a jövedelemről, a kiadások fogalmáról, a kölcsönfelvételről és a bankszámlanyitásról beszélt.
A magyar kormány pénzügyitudatosság-stratégiájának a célja az, hogy Magyarországon minél többen átgondoltan hozzanak döntéseket a pénzügyeikre vonatkozóan
– jegyezte meg Varga Mihály. Majd hozzátette, ez az elképzelés találkozott jelenleg a Pénz7 nevű európai rendezvénysorozattal. A Pénz7 keretében üzletemberek, pénzügyekkel foglalkozó szakemberek, kutatók és politikusok tartanak órákat általános iskolákban és középiskolákban a pénzzel való bánásmódról, az okos pénzkezelés előnyeiről és a veszélyekről – emlékeztetett.
Varga Mihály elmondta, hogy a kormány által folytatott gazdaságpolitika eredményeként a magyar családok megtakarításai megháromszorozódtak, tíz év alatt 19 ezer milliárd forintról 60 ezer milliárd forintra nőttek 2021-re.
A kormány a pénzügyi tudatosság stratégiája jegyében tovább folytatja a tájékoztató, ismeretterjesztő tevékenységét, kiadványok, előadások és iskolai órák keretében; egyre több helyen az iskolai oktatás részét képezi a pénzkezelés témaköre – hangsúlyozta a pénzügyminiszter.