Súlyos láncreakcióval nézhet szembe a magyar ipar

Az orosz–ukrán háború hogyan érezteti hatását a hazai iparban?

A legtöbb szegmensben csak ezután jelentkezik hiány, de a nyersanyagárak emelkedése azonnal megmutatkozott. Ilyen szintű fegyveres konfliktust a második világháború óta nem látott Európa, az ok-okozati gazdasági összefüggések viszont nem ismeretlenek. A 400 forintos euró vagy a 10 ezer forint alatti OTP-árfolyam sokakat meglepett, ilyenkor azonban törvényszerű, hogy zuhannak a devizák, szakadnak a tőzsdék. Ez történt a Krím félsziget 2014-es annektálásakor is. Amint eldördülnek a puskák, automatikus a hullámvölgy a részvénypiacokon. Utána valamelyest normalizálódik a helyzet, ám ahhoz, hogy visszatérjen minden a megszokott kerékvágásba, mintegy 50 napra szükség van. Ami most történik Ukrajnában, az sokkal durvább annál, mint ami nyolc éve volt a Krímben, a gazdasági hatások forgatókönyve mégis hasonló lehet. Idővel a forint is magára talál.

Visszatérve az ipari hatásokra: az olajár elszabadulása sok mindent magával ránt, így az elmúlt időszakban eleve rendkívül volatilis acélár újra meglódult, de például a műanyag granulátumnál ezt egyelőre nem látjuk. Igaz, az utóbbi már tavaly hullámvasútra ült a Covid-tünetként jelentkező polimerhiány miatt. Mindkét esetben konszolidáció jöhetett volna, ha nincs az invázió: ezzel szemben máris van olyan orosz acélipari óriás, amely bejelentette, hogy beszünteti az európai gyártást, és mostantól a kínai piacra koncentrál. Ez azonnal érezteti a hatását a rengeteg acéllemezt felhasználó autóiparban, amelyet immár kábelköteghiány is fojtogat. Alighanem elkerülhetetlenné válnak emiatt az újabb kényszerleállások.

A koronavírus-járvány vagy a most zajló háború lesz nagyobb hatással a világgazdaságra?

Félő, hogy az utóbbi, ha Oroszország nem kerül vissza záros határidőn belül a világgazdaság körforgásába. Ez azért lehet keményebb dió, mert

Jobb nem belegondolni, hogy mi van akkor, ha Vlagyimir Putyin tényleg elzárja a gázcsapokat, az ugyanis az alternatív erőforrásokkal együtt – élen az LNG-terminálokkal – azt jelentené, hogy eljöhet a korlátozott energiafelhasználás kora. Ez egyúttal maga után vonná, hogy a gyárak termelését is takaréklángra kell kapcsolni. Ötnapos munkahéttel számolva, ha emiatt valahol ezután csak hétfőtől szerdáig gyártanak, az rögtön 40 százalékos kiesés. Innen már csak egy lépés a recesszió az orosz invázió előtt joggal várt organikus fejlődés helyett.

A GIA Formnak van orosz vagy ukrán partnere?

Direkt kereskedelmi kapcsolatban egyik piaccal sem állunk, de a közvetett hatások minket is érintenek. Egy beszállítónk például máris jelezte, hogy nem kap nyersgumit, mert az abroncskeverék egyik alapanyaga, a korom Oroszországból érkezik. Pontosabban érkezne, de nem jön, így nem lesz gumi, ezáltal gumifröccsöntött alkatrészekre is hiába várunk. Ez a fajta láncreakció széles körben csapódhat le rövid időn belül, a hatása azonban még a pandémiával összefüggésben megjelent csiphiánynál is durvább lehet. Az említett példán túl is biztos vagyok benne, hogy vannak olyan félkész műanyag vagy fémtermékeink, amelyek alapanyagoldalról valahogyan az orosz gazdasághoz köthetők. Arról nem is beszélve, hogy ha sokba kerül a gáz, akkor az elektromos áram ára is kilő, márpedig a termelő-gyártó iparvállalatokat, amilyen a GIA Form is, nem védi hatósági ár.

Közismert tény a szakemberhiány, a vendégmunkások pedig Szerbián kívül a háború előtt is főként Ukrajnából jöttek. Ilyen értelemben lehet egyfajta munkaerőpiaci hozadéka a mostani helyzetnek?

Szerencsére nálunk jelenleg nincs munkaerőhiány, minden pozíció be van töltve, és minimális a fluktuáció, az üzemvezetők, a mérnökök, a minőségbiztosítási ellenőrök vagy a gépkezelők döntő többsége hosszú évek óta velünk van ahogy a szerszámkészítő, úgy a forgácsolóüzemben is. De sajnos ez a legkevésbé sem általános, ami részben arra vezethető vissza, hogy a szakképző intézmények nem felelnek meg az ipar elvárásainak. Nem csoda, hiszen a szakoktatók többsége nem ismeri olyan szinten a legújabb gyártási technológiákat, mint kellene, így a diákoknak nincs kitől ellesni a fortélyokat. A legtöbb esetben a szükséges berendezések sem állnak rendelkezésre az oktatáshoz. Ezt a problémát mi belső képzéssel hidaljuk át, ami nem pár hetes gyorstalpaló, hanem akár két év is lehet.

Az ukrán vendégmunkásokra kitérve: van ráció a menekülthullám és a munkaerőhiány találkozásában. Van a látókörömben olyan, alapesetben 1000-1500 fővel működő gyár, ahol 10 százalék körüli munkaerőhiánnyal küzdenek, vagyis 100-150 pozíció ebben a pillanatban is nyitott, és hónapok óta nem találnak rájuk embert. Azok az ukrán menekültek, akik nem akarnak továbbmenni Németországba, azoknak ez nagyszerű megoldás lehet. És ne feledjük, lehetnek köztük magasan kvalifikált szakemberek is, nem csak képzetlenek, így akár kulcspozíciók is várhatnak rájuk, nem pusztán a gyártósorokon tölthetik fel velük a lyukakat. Nyilvánvaló előny, ha valaki Kárpátaljáról érkezik, és beszél magyarul is.

A járvány alatt felborultak a korábban bevett ellátási láncok is: mit lehet tenni a jövőben a hasonló sokkok elkerüléséért vagy legalább a hatások mérséklése érdekében?

Már a háború előtt, Covid-hatásként is agyrém volt, amit Kínában tapasztaltunk: korábban 4-6 ezer dolláros konténerárak voltak megszokottak, ehhez képest hamar a 10-12 ezer dolláros szint lett az alap, de később már egészen durva, 54 ezer dolláros árral is találkoztunk. Könnyű belátni, hogy ezt nem lehet kigazdálkodni, de talán nem is kell. Szilárd meggyőződésem, hogy a szerszámkészítés és a műanyagfröccsöntés is a nyertese lehet annak, hogy az akadozó ellátási láncokra reagálva mind több gyártókapacitás kerül vissza Európába. A tudás, a tapasztalat megvan hozzá itthon. El is indult egy folyamat:

Ne feledjük, ott is mennek fel a bérek, ráadásul a szigorú Covid-protokoll miatt a szállítások menedzselése is nehézkessé vált. Eljutottunk oda, hogy egy papíron akár 20-30 százalékos költségcsökkentést hozó kínai beszerzés nem állítható szembe a kockázatokkal, hiszen benne van az is, hogy egyáltalán nem vagy csak késve érkezik meg az adott termék. Sokan a konténerek behajózását vasúti szállítással váltották ki, Oroszországon át, de ennek is befellegzett. Marad a tengeri út, ami lassú és drága. Így már mi is napi szinten kapjuk a megkereséseket a kínai import kiváltására.

Sok szakértő azt vallja, hogy ha letérdel az autóipar, akkor az a magyar gazdaságot is magával rántja, mert ez a húzóágazat egy sor beszállítóval együtt az exportnak is a motorja. Mit lehet tenni egy kisebb cégnél, hogy ne legyen egyetlen szektornak sem kiszolgáltatva?

Az autóipari függés oldása ugyancsak 2008–2009-es tanulság számunkra, azóta ez a működési modellünk egyik alapja. A válság óta nálunk a megrendelések legfeljebb negyedét adhatja ez a terület, ágazati bontásban ma már ugyanekkora súllyal bír az orvostechnikai eszközök gyártása is. Továbbá 20-20 százalékos hányadot fed le az elektronikai, illetve az energiaipar, a fennmaradó 10 százalék pedig az egyéb iparágaké. Legalább ilyen fontos, hogy egyetlen vevőnek sem lehet ennél a 20-25 százalékosnál nagyobb súlya a portfóliónkban, a legegészségesebb arány egy partner esetében az, ha a forgalmunk 5-10 százaléka köthető hozzá. Meglátásom szerint az ágazat és cégméret szerinti tudatos tervezés nemzetgazdasági szintű tanulságokat hordoz magában, akár a beruházásösztönző gazdaságpolitika is elmozdítható a kiegyensúlyozottabb befektetői réteg irányába – akár az iparágakat, akár a beáramló tőke forrását tekintve.

Valóban az a céljuk, hogy elérjék a 100 ezer euró/fős árbevételt? Ez mit jelent egyébként? Versenyképességi kérdés ez?

Totális versenyképességi kérdés, amire talán érdemes lenne minél több helyen odafigyelni. A további növekedés kulcsa a hatékonyságnövelés, az egy főre eső termelési értékünk már 80 ezer euró felett van, de változatlanul a 100 ezres küszöb elérése a cél. Ebben ugyanúgy benne van a segédmunkás, a sofőr, a gépbeállító, a mérnök és az ügyvezető. A meglévő kapacitások százszázalékos kihasználásán túl erős alvállalkozói kör építésére szántuk el magunkat, de a bővüléshez elengedhetetlen az értékesítés és a marketing erősítése is. Látok olyan vállalkozást itthon, ahol ez a Németországban sok helyen irányadó mutató mindössze 35-40 ezer eurón van, nem is csoda, hogy a megszűnés szélén lavíroznak. Egy hasonló profilú és méretű német feldolgozóipari cégnél pedig a 140 ezer euró/fő sem kirívó.

Hogyan lehetséges, miért van ez?

Nagy különbség egyrészt a munkamorál, a munkaidő kihasználtsága, ez az emberi tényező, de legalább ilyen fajsúlyos az automatizáltság, a digitális megoldások szintje.

Itt jön újra képbe a saját termék, amihez jól jön a kreativitás, a lelemény, a magyar ész: ha például orvostechnikai eszközök gyártójaként olyasmivel állsz elő, amivel más nem, akkor már szabad a pálya az árazásnál.

A 100 ezer euró/fő/év egy olyan szint, ami számításaim szerint a magyarországi bérszínvonalat, üzleti környezetet és minden egyéb hazai piaci sajátosságot beleértve tökéletesen alkalmas egy kkv méretű cég fenntartható fejlődéséhez, akár az árbevételt, akár az üzemi eredményt tekintve.

Ha már versenyképesség... Varga Mihály pénzügyminiszter is különösen büszke volt arra, hogy Magyarország legutóbb öt pozíciót javítva feljött az 42. helyre az országok rangsorában. Minek köszönhető összességében ez a fejlődés?

Az adócsökkentések éreztetik a hatásukat, ez kézzelfogható, nemcsak a társasági adó, hanem a munkaadókat terhelő járulékok is mérséklődtek, ami komoly segítséget jelent a vállalkozások számára. Érezhető is ezzel összefüggésben a beruházások megnövekedése, de szerencsére nemcsak a külföldi hátterű cégcsoportok telepednek meg itt, hanem a magyar tulajdonúak is egyre bátrabban fejlesztenek. Az utóbbiaknál nagy segítséget jelentenek a pályázati támogatások is. A vállalati közterhek szerint már a top 5-ben van Magyarország, ugyanakkor a munkavállalókat terhelő adókon még bőven van mit faragni, a következő években érdemes lenne ezen a téren zárni az ollót.

Az orosz–ukrán háború eseményeit folyamatosan követjük, szombati, percről percre frissülő cikkünket itt találja.

(Borítókép: Gaszt Attila, a GIA Form ügyvezető-tulajdonosa 2022. március 24-én. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)