Módosítaná a rezsicsökkentést a kormány, mutatjuk a részleteket

D MTI20220604004
2022.06.05. 08:28
Július elsejéig újabb javaslatot vár Orbán Viktor miniszterelnök, amellyel megakadályozhatók a rezsicsökkentést érintő visszaélések. A kormány döntött a költségvetési intézkedésekről, a határozat meg is jelent a Magyar Közlöny legújabb kiadásában.

Ahogy a Magyar Közlönyben olvasható: a kormány a háborús helyzetben is elkötelezett a 2022. évi 4,9 százalékos és a 2023. évi 3,5 százalékos GDP-arányos hiánycél mellett, ennek érdekében a Rezsivédelmi Alap és a Honvédelmi Alap felállítása céljából már bevezetett extraprofitadók végrehajtásán túl az alábbi, a központi költségvetés kiadási oldalát érintő intézkedéseket rendeli el.

Rezsicsökkentési szabályok módosítása

A technológiai és ipari miniszternek a pénzügyminiszterrel közösen kell javaslatot tennie a rezsicsökkentést érintő visszaélések elkerülése érdekében. A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a rezsicsökkentési szabályokat módosítani kell, mivel a villamosenergia és a földgáz egyetemes szolgáltatásra kizárólag a lakossági fogyasztó jogosult. A javaslat kidolgozásáért Palkovics László és Varga Mihály, valamint az általuk irányított tárcák felelnek.

A kormányhatározat három legfontosabb pontja tehát: 

  1. a visszaélések kiszűrése,
  2.  a rezsicsökkentési programban kizárólag lakossági fogyasztók maradjanak,
  3. a javaslattétel határideje július 1.

A központi költségvetés fejezeti kiadásainak csökkentése

A pénzügyminiszternek nem ez lesz az egyetlen feladata, ugyanis az érintett miniszterek bevonásával javaslatot kell tennie a központi költségvetés fejezeti kiadásainak csökkentésével

  • 2022-ben 10 százalékos mértékben 581 milliárd forint,
  • 2023-ban 500 milliárd forint megtakarítás érdekében.

Az állami beruházások felfüggesztése

Mint ismert, a kormány az állami beruházásokat – kivéve a kivitelezés alatt állókat – felülvizsgálat céljából felfüggesztette. A közlönyben megjelent határozat szerint ettől az intézkedéstől 2022-ben és 2023-ban összesen 1150 milliárd forint megtakarítást remél a kormány. Ezért szintén a pénzügyminiszter, Varga Mihály felel.

Az intézkedés határideje idén július 1., jövőre pedig a 2023-as központi költségvetésről szóló törvényjavaslat országgyűlési benyújtása előtti időszak.

Így kiszámolható, hogy a kormány a beruházások felfüggesztésétől (1150 milliárd forint), a központi költségvetés fejezeti kiadásainak csökkentésétől (1080 milliárd) és a korábban létrehozott rezsivédelmi, valamint honvédelmi alapoktól (összesen mintegy 800 milliárd forint) összesen 3000 milliárd forintra számít.

Felmentések és kinevezések

A kormányhatározatok között több személyi változásról is beszámoltak. Elsőként arról, hogy Semjén Zsolt marad továbbra is miniszterelnök-helyettes.

Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar–Egyiptomi Gazdasági Együttműködési Vegyes Bizottság magyar tagozata elnökének Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert nevezte ki Magyar Levente helyére.

A Nemzeti Információs Központ főigazgatója Kovács Zoltán András lett. A tisztséget korábban Takács Tibor töltötte be.

Felmentették a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatóját, Szabó Hedviget is. Helyét Kiss Csaba veszi át.

Mint arról beszámoltunk, a kormány kihelyezett kormányülésen fogadta el a 2023-as költségvetést, és döntött az extraprofit-különadók kivetésének szabályairól. Az elhúzódó háborús helyzet miatt a kormány rezsivédelmi és honvédelmi alapot hoz létre, amelybe azoknak a szektoroknak kell különadót fizetni, amelyek extraprofitra tettek szert az elmúlt időszakban. Az erről szóló rendelet is megjelent a Magyar Közlönyben, erről itt írtunk. Arról is döntött a kormány, hogy az FGSZ Földgázszállító Zrt.-t állami felügyelet alá vonja, erről itt olvashat bővebben.

(Borítókép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b2) a Sopronban tartott kihelyezett kormányülésen 2022. június 4-én. Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját

Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját

Az igazgatósági ülésen a mesterséges intelligencia mindennapi használata is szóba került.

március 3., 17:00

  • Gazdaság
Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége

Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége

Az MBH Bank megmutatta, mit írt a kockás füzetébe.

március 3., 17:58

  • Gazdaság
Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Úgy véli, hosszú távon kezdeni kell valamit a belvárosi ingatlanárakkal.

március 3., 15:51

  • Gazdaság
Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

A kormányfő szerint kiváló elnök lesz Varga Mihályból.

március 3., 17:58

  • Gazdaság
Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában

Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában

Az előzetesen várt mértéktől így is elmaradtak a számok.

március 3., 14:53

  • Gazdaság
Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken

Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken

Újabb üzemanyagár-csökkenést hoz a március.

március 3., 13:24

  • Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.

március 4., 09:16

  • Gazdaság
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.

március 3., 12:08

  • Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében

Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében

Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.

2 órája

  • Gazdaság
Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése

Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése

Több mint 300 milliárd dollár mozdult meg az amerikai elnök szavainak hatására.

március 3., 10:02

  • Gazdaság
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

A miniszter szerint nem indokolt az emelés.

március 3., 11:01

  • Gazdaság
Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására

Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására

Egyelőre inkább a bizonytalanság dominálta a részvénypiacokat.

március 4., 09:36

  • Gazdaság
Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny

Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny

800 ezren is válthatnak a 2. lakásbiztosítási kampányban. Az első napokban még érdemes kivárni sok biztosító változtathat díjain a hónap során.

március 1., 09:47

  • Címlapon
Nagy Márton: 2028-ra jön a 400 ezer forintos minimálbér

Nagy Márton: 2028-ra jön a 400 ezer forintos minimálbér

Varga Mihály szerint visszatérhet a gazdasági növekedés, Nagy Elek pedig tudásalapú kamarát hirdetett az MKIK gazdasági évnyitóján.

2 órája

  • Gazdaság
Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint

Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint

A volt pénzügyminiszter megcáfolta a pletykákat.

március 4., 11:51

  • Gazdaság
Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz

Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz

Mutatjuk a konkrét hatásokat.

március 4., 13:51

  • Gazdaság
Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra

Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra

Ha nem sikerül megállapodni, jöhetnek a hatósági árak.

március 1., 14:26

  • Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Németországból mozgatnák át az egységeket.

6 órája

  • Gazdaság
Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja

Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja

Forradalmi előrelépés lehet az űrkutatásban.

március 2., 17:22

  • Gazdaság
Drámai fordulat a Trump–Zelenszkij-találkozón, ezt minden magyar megszívta

Drámai fordulat a Trump–Zelenszkij-találkozón, ezt minden magyar megszívta

Volt nagy veszekedés, kiviharzás a Fehér Házból, még a forint is hátraarcot vett.

március 2., 06:06

  • Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.

3 órája

  • Gazdaság
Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye

Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye

A Luxorral ketten is nagy összeget kaszáltak.

március 1., 20:46

  • Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak

Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak

Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.

március 3., 05:53

  • Gazdaság
Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is

Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is

A csokitól a ruhák, a zsugorinflációtól a mosószerek mennek össze.

március 2., 12:14

  • Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.

március 3., 08:27

  • Gazdaság
Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak

Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak

A diákok 11 százaléka szerint veszteség esetén azonnal ki kell venni a pénzt.

március 3., 09:46

  • Gazdaság
Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál

Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál

12 ezer munkahely kerülhetett veszélybe.

március 2., 16:27

  • Gazdaság
Ukrán támadás érte a Török Áramlatot, Szergej Lavrov azonnal felhívta Szijjártó Pétert

Ukrán támadás érte a Török Áramlatot, Szergej Lavrov azonnal felhívta Szijjártó Pétert

A külgazdasági és külügyminiszter azonnali intézkedéseket sürget.

március 1., 17:54