Több Mol-kúton 510 forintba került a hatósági áras gázolaj pénteken

DSC8789
2022.06.10. 21:00
Néhány töltőállomást érintő adminisztrációs hiba történt a Mol-nál, tudatta a társaság az Indexszel, miután lapunk úgy értesült, hogy 480 forint helyett 510 forintos áron számolták a gázolaj literjét egyes kutakon.

„Köszönjük a jelzést, kivizsgáltuk. Apró, adminisztrációs hiba történt, ami csupán néhány töltőállomáson merült fel, és egy nagyon szűk körét érintette ma reggel a vásárlóinknak. Elnézést. Az ügyfelek kárát megtérítjük. Kérjük, érintett ügyfelünk forduljon az ügyfélszolgálatunkhoz" – írta megkeresésünkre a Mol Zrt., miután az Index tudomására jutott, hogy volt olyan Mol-kút, ahol pénteken, hiába a hatósági áras tankolás, 480 forint helyett 510 forintos áron számolták a dízel üzemanyag literjét.

Megemelték?

Egy olvasó beszámolója szerint erre a fizetést követően, a liter/hatósági ár kiszámolásával döbbent rá, miután pedig a blokkal visszament a kútra, ott azt mondták neki, hogy éjféltől a Mol valóban megemelte a dízel üzemanyag árát, így az már pénteken 509,90 forint/liter, a kormány által megszabott hatósági árral szemben.

A holtankoljak.hu egyébként már péntek reggel közzétette, hogy újra jelentősen emelkedik a gázolaj beszerzési ára: literenként bruttó 30 forinttal kell többet fizetni ezért az üzemanyagfajtáért. A benzin ára a héten már nem változik.

Az emelés érinteni fogja a prémium gázolaj árát, illetve a piaci gázolaj árát is, a 480 forintos hatósági ár azonban a magyar lakosság számára továbbra is érvényben van. 

Azt nem tudni, meddig, hiszen miközben a kormány a hatósági ár fenntartásáról beszél, Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója még csütörtökön egy interjúban azt mondta, az ársapka ellentmond a versenyárlogikának azzal, hogy kiszorítja az importot, és felborítja a kereslet–kínálati egyensúlyt, így ellátási zavarhoz vezet. Arra a felvetésre, hogy jelenleg július 1. az árkorlátozás határideje, Hernádi Zsolt azt mondta:

Utána, ha nem is egy lépésben, fokozatosan ki kellene vezetni az árkorlátozást. Legalábbis ellátásbiztonsági szempontból ez lenne a célszerű. De ez a kérdés nem a miénk. A mi felelősségünk a döntéshozók tájékoztatása.

Orbán Viktor a pénteki, közmédiának adott interjúban arról beszélt, hogy ha nem lenne benzinárstop, akkor 700 és 900 forint között lenne az ár és ez az emelkedés azonnal átjönne a többi termék árába is. Azt, hogy sajtóhírek szerint a bizottság importvámot vetne ki a csővezetéken szállított orosz olajra, a kormányfő úgy kommentálta: nem hiszi, hogy az olajembargóról szóló megállapodást utólag ilyen szabályokkal át akarnák értelmezni.

Hangsúlyozta: Magyarország „keményen állta a sarat” az olajembargós vitában és végül elérte, amit akart. A baloldal ezzel szemben elfogadta volna az olajembargót, így ha a választáson más eredmény születik, akkor 700–900 forintos benzinár lenne, az olaj nem jönne Oroszországból, az ársapkákat eltörölték volna, a rezsicsökkentést pedig nem védik meg.

(Borítókép: Gorondy-Novák Edit / Index)