Tovább tart a forint ingadozása, 403 forintba is került egy euró kedden
![BP-2614](https://kep.index.hu/1/0/4379/43797/437970/43797042_bad2d079f8b21ab55973ccee65ddfafa_wm.jpg)
A forint erősödése mindössze a nap első felében tartott ki, kora estére viszont újra a történelmi mélypontra esett vissza a magyar fizetőeszköz, egy euró ugyanis a 403 forintot is elérte – írja a Portfolio.
A lap megjegyzi, hogy a hétfői mélypont ellenére kedden sokáig jól tartotta magát a forint. A 400-as szint csak kora estig fogta meg a magyar devizát, majd hirtelen csaknem egy százalékot esett.
A lengyel zloty 0,2 százalékos gyengülést produkált, a cseh korona szintje ugyanakkor stagnált. A nemzetközi befektetők figyelme az Egyesült Államok Központi Bankjára, a Fedre irányul majd a következő időszakban, ugyanis ma kezdődik a kétnapos kamatdöntő ülés.
Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, hétfő délután történelmi mélypontra került a forint, amikor egy euró többek között 402,96 forintba került.
Este azonban már valamelyest erősödött a magyar fizetőeszköz, és nem sokkal éjfél előtt már 400 forintnál kevesebbe került egy euró. Az árfolyam az éjszakai ingadozások közepette rövid időre még visszakerült a 400-as határ fölé.
(Borítókép: Bodnár Patrícia / MTI)
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)