Nagy Márton: A háború vége iszonyú erőt adna a forintnak

MG 4059
2022.06.14. 12:42
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter egy keddi háttérbeszélgetésen azt mondta: az utóbbi napok forintgyengülése, így a 400 forintos euróárfolyam mögött is a globális folyamatok, valamint a háború áll. Hozzátette azt is, hogy a békekötés esetén gyors ütemben visszaerősödne a magyar fizetőeszköz.

Az infláció tekintetében a várakozások feletti számok jelennek meg világszerte, miközben az elemzők egyre jobban valószínűsítik a gazdasági recessziót. Ez együttesen egy nagyon kedvezőtlen kombináció lehet a gazdaságpolitika irányítóinak, ráadásul a folyamatokat még tovább gyorsította a múlt pénteken megjelent, vártnál magasabb májusi amerikai infláció – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.

Hozzátette, hogy e globális folyamatok hatása alól Magyarország sem tudja kivonni magát, és a hétfői, 400 forintos euró-forint árfolyamszint elérése is globális okokkal magyarázható. Az inflációs feszültség növekedése, a recessziós kockázat épülése és a kötvényhozamok emelkedése pedig újabb gazdasági kihívást jelent a régió országainak – mondta a miniszter a beszélgetésen.

A 2023-as év még nehezebb lesz

Arról, hogy április óta miért romlik egyre jobban a forint a régió többi országainak pénznemeihez képest, Nagy Márton azt mondta: egyrészt a piacok várták a költségvetés módosítását, másrészt pedig Magyarországnak nő a folyó fizetési mérleg hiánya. Az utóbbiról megjegyezte, hogy ez alapvetően a nyitott magyar gazdasággal függ össze, valamint azzal, hogy magas a magyar gazdaság energiaimport-igénye, mert energiaintenzív iparágakat működtetünk. Ami viszont segítséget jelenthetne a forintnak, az az lenne, ha véget érne a háború. 

A háború vége egy iszonyú erőt adna a forintnak

– vélekedett a miniszter a Portfolio szerint.

Hozzátette azt is, hogy a 2023-as év szerinte gazdasági szempontból még a 2022-esnél is nehezebb lesz, de minden azon múlik, hogy mikor ér véget a háború. Jelezte továbbá, hogy az Európai Unió jelenleg még tervezés alatt álló, hetedik szankciós csomagja jelentős kockázatokat tartogat, ezek pedig a megélhetési költségeket jelentősen emelik Európa-szerte.

A forint árfolyama kedd délelőtt valamelyest javult a hétfőihez képest, amikor egy euró rövid ideig majdnem 403 forintba került.

(Borítókép: Nagy Márton. Fotó: Szollár Zsófi / Index)