Nagy a baj, már Norvégiából sem jön gáz Európába

GettyImages-1186561495
2022.07.05. 18:39
A norvég tengeri fúrótornyokon dolgozó munkások kedden magasabb fizetést követelve sztrájkba léptek, amelynek következtében akár hatvan százalékkal csökkenhet az ország gázexportja, ami tovább súlyosbítja az ukrajnai háború miatt kialakult energiahiányt.

Szombat végéig több mint egymillió hordó nyersolajnak megfelelő gázzal csökkenhet a napi kivitel, az olajexport pedig napi 340 ezer hordóval − közölte a Reuters hírügynökség

Norvégia Oroszország után Európa második legnagyobb energiabeszállítója, amelyre a kontinens a jelen helyzetben rendkívüli módon számít mint megbízható és kiszámítható partnerre.

A brit nagykereskedelmi gáz ára másnapi szállítás esetén közel 16 százalékkal ugrott fel, bár a Brent nyersolaj ára esett, mivel a globális recessziótól való félelem felülmúlta az ellátás megszakadásával kapcsolatos félelmeket, beleértve a norvég sztrájkot is.

A Gudrun, Oseberg East és Oseberg South tengeri olajmezőkön már leállt a termelés. Kedd reggel 74 munkás kezdett sztrájkolni, amihez szerdán további 117-en fognak csatlakozni. Ez további négy olaj- és gázmező leállásával fog járni − írta meg honlapján a norvég közszolgálati televízió (Norsk rikskringkasting, NRK).

Norvégia biztosítja Európa energiafogyasztásának negyedét, és jelenleg a kontinens a tőlünk érkező szállításokra rendkívül rá van szorulva az orosz olaj hiányában

− mondta el az NRK-nak Hildegunn Blindheim, a Norwegian Oil and Gas vezérigazgatója.

A Lederne szakszervezet tagjai csütörtökön leszavazták a bérmegállapodás-tervezetet, amelyről a vállalatok és a szakszervezeti vezetők tárgyaltak. Elutasították a 4 és 4,5 százalék közötti béremelést. A többi norvég olaj- és gázipari szakszervezet elfogadta a bérmegállapodást, és nem fognak sztrájkot folytatni.

(Borítókép: Olajmező Norvégiában 2019. december 3-án. Fotó: Carina Johansen / Bloomberg via Getty Images)



  • Bérelnék
  • Bankszámla