400 milliárdos gigaberuházás: bővül a kecskeméti Mercedes
A külgazdasági és külügyminiszter Kecskeméten, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. beruházásának bejelentésén szólalt fel. Közölte, hogy a fejlesztés nyomán az üzem képessé válik két új elektromos platform gyártására, így a vállalat magasabb kategóriájú, technológiailag nagyobb hozzáadott értékű típusok gyártását hozza Magyarországra. Azt is elmondta, hogy
az állam 14 milliárd forinttal támogatja a projektet,
mivel a beruházás jelentős infrastrukturális fejlesztésekkel és munkahelyteremtéssel is jár. Ezenkívül a Mercedes képzési programot indít Kecskeméten, amihez a kormány ugyancsak pénzügyi hozzájárulást biztosít.
Szijjártó Péter nagy büszkeségnek nevezte, hogy a Mercedes kulcsfontosságú helyszínként tekint Magyarországra, hozzátéve, hogy az együttműködés elmúlt tizennégy éve sikertörténet mindkét fél számára. Úgy vélekedett, hogy a mostani gigaberuházás is jól mutatja a magyar autóipar szárnyalását, és ez nem pusztán politikai állítás, hanem tényekkel is alátámasztható:
a szektor termelési értéke 2010-ben 3600 milliárd forint volt, míg 2021-ben 9400 milliárd forint.
A lendület nem csökkent, ugyanis ez a szám az idei év első öt hónapjában elérte a rekordnak számító 4500 milliárd forintot – tette hozzá a külügyminiszter. Szijjártó Péter arra is emlékeztetett, hogy a 155 ezer magyar embernek munkát adó ágazat 90 százalékos exporthányaddal dolgozik. Így Magyarország – bár lakosságszám tekintetében csak 95. a világon –, az autóipari kivitel terén a 20. helyen áll.
A tárcavezető azt is hangsúlyozta, hogy az autóipar forradalmi megújulása a gazdasági válság közepette is folytatódik, és hogy
a mostani nehéz helyzetből azok az országok tudnak a legjobban kijönni, akik a legnagyobb autóipari vállalatok elektromobilitási stratégiáinak helyszíneivé képesek válni.
Kiemelte, hogy Németországon és Kínán kívül csak Magyarországon rendelkezik gyártási kapacitással mindhárom nagy német prémium-autómárka. Magyarország a harmadik legnagyobb elektromosakkumulátor-gyártó kapacitásával rendelkezik, míg ezek exportjában a globális ranglista ötödik helyén áll – tette hozzá.
(Borítókép: Szijjártó Péter / Facebook)