Agrárminiszter: Mindenki, aki fával fűt, hozzá fog jutni a tűzifához

2022.10.06. 11:42
Nagy István agrárminiszter csütörtökön közölte, hogy az erdőgazdaságok folyamatosan szolgálják ki a lakossági tűzifaigényeket és növelik a termelési kapacitást is.

A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy aki most igényli a fát a tűzifaprogram keretében, az garantáltan a hatósági áron fogja azt megkapni.

Mint mondta, a tapasztalatok azt mutatják, hogy az igénylők többsége már rendelkezik erre a télre tüzelővel, és már a következő évre vagy az azt követőre vásárol. Van olyan erdőgazdaság, ahol ez az arány meghaladja a 70 százalékot. Nagy István a lakosság türelmét kéri, hogy a rendelkezés céljával összhangban elsőként azokat szolgálhassák ki, akiknek a fűtési szezon elején van szükségük a fára. A legrászorultabbakat pedig előre sorolják – tette hozzá.

A miniszter kifejtette, október elejéig csaknem 1,6 millió köbméter energetikai célú faárut értékesítettek az állami erdőgazdaságok. Ebben a lakosság kiszolgálása mellett az energetikai szektornak történt értékesítések is szerepelnek. Az erdőgazdaságok az erőművek számára is biztosítják a távfűtéshez szükséges tűzifát.

Hatalmas az érdeklődés

A tárcavezető a közleményben kiemelte, a szeptember végén indult programra hatalmas az érdeklődés, ezért több erdőgazdaságnál a helyi termelési kapacitást meghaladó igény keletkezett, amelyet átcsoportosításokkal és termelői kapacitás fokozással oldanak meg.

Az első szállítmányok pedig ezen a héten megérkeznek. Hangsúlyozta, jelenleg 800 brigád, több mint 3000 fakitermelő és csaknem 1000 erdészeti munkagép dolgozik az igények mielőbbi teljesítésén. A napi kitermelés az ország adottságaiból kifolyólag eltérő, de erdőgazdaságonként elérheti az 1000 köbmétert.

Ingyenesen is biztosítanak tűzifát

Nagy István kitért arra is, hogy a szankciós energiaválság miatt elindított hatósági áras tűzifaprogram mellett a kormány idén is biztosít ingyenesen is tűzifát a kistelepülésen élő rászorulóknak.

A 2011-ben indult szociális tüzelőanyag programra a kormány idén 5 milliárd forintot fordít. A pályázatra 2374 települési önkormányzat nyújtott be érvényes támogatási igényt, ezzel várhatóan mintegy 180-190 ezer család kap a téli tüzelőjéhez segítséget. A helyhatóságok igényeinek egyharmadát már kielégítették. Ezenfelül az erdőgazdaságok továbbra is biztosítják a rőzsegyűjtés lehetőségét, ami a rászoruló családoknak jelenthet segítséget – emlékeztetett a miniszter.

A tárcavezető arra is felhívta a figyelmet, hogy a fűtési időszakra elegendő, fenntartható gazdálkodásból származó tűzifa áll az ország rendelkezésére. Az idei télre mindenki, aki fával fűt, hozzá fog jutni a tűzifához.

Mint megírtuk, az Országos Tűzifaprogram szeptember 19-én indult el.