Érdemes leülnie, mielőtt fontot venne forintért
Bár a csütörtöki Kormányinfó hatására némi korrekciónak indult a forint a nemzetközi devizapiacon, ezt követően újabb negatív csúcsot döntött, majd ismét korrigált.
17.30
Piaczáráskor további korrekció volt megfigyelhető a forint mozgásában.
- Az euróhoz képest 430,17,
- a dollárhoz képest 440,50
- a fonthoz viszonyítva pedig 498,25 körül mozgott a hazai deviza.
16.00
Délután négy óra körül kissé „ráncba szedte magát” a forint. Az euróhoz képest „bement” az 431 alá az árfolyam (430,96), a dollárhoz viszonyítva nagyot javított a hazai deviza a 445-ös szint alá került a jegyzés (444,55), és a fontot is ismét 500 forint alatt mozgott a vételi oldalon (497,9).
14.45
Egy fontért sosem kellett még annyi forintot adni, mint csütörtök háromnegyed három körül. Az árfolyam délután átlépte az 500-as határt, 502,3 körül is járt.
Az euróhoz és a dollárhoz képest sem jobb a helyzet. Nem sokkal 15 óra előtt az uniós valutához képest már a 434-es szinthez volt közelebb az árfolyam (433,78), míg egy dollárért 449,6 forintot kértek.
Indexnek nyilatkozó elemzők Brüsszelhez kötik a forint gyengülését, ám más vélemények szerint a magyar valuta gyengélkedéséhez többet kell lapozni visszafelé a naptárban.
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)