Szijjártó Péter: Mindenki nyugodjon meg, csökkenni fog a gáz ára
További Gazdaság cikkek
- A Mol gázüzemet és kutatás-termelési eszközöket vásárol Kelet-Magyarországon
- Átfogó fejlesztési programot indít a Pécsi Tudományegyetemet fenntartó alapítvány
- Szijjártó Péter szerint Európa egyik legvonzóbb beruházási környezete jött létre Magyarországon
- A karácsonyi vásárok sem ússzák meg, lecsapnak az adóellenőrök
- Döntött a bíróság: a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak támogatnia kell a Volánbuszt
Szijjártó Péter külügyminiszter egy sajtótájékoztatón közölte, hogy „a jelenlegi alacsony gázárak a magyar beszerzési szerződésben is reflektálódni fognak”. A külügyminiszter hangsúlyozta:
a hosszú távú szerződések árazásában ez általában „úgy néz ki, hogy egy bizonyos csúszással követi az aktuális tőzsdei árat”.
Ahogy arról az Index már korábban is beszámolt, jelentősen csökkentek az európai gáztőzsdén az árak, miután szeptember eleje óta meredeken esett a referenciaként szolgáló holland TTF gáztőzsdén. Ennek okai az alábbiak:
- az európai gáztárolók töltöttségi szintje megfelelő szinten áll,
- szinte minden ország érdemben tudta csökkenteni a keresletét,
- valamint az idei tél előrejelzések szerint enyhébb lesz a vártnál.
Idehaza is látszódni fog
Szijjártó Péter csütörtökön kifejtette, hogy „a földgázpiac működésének van egy törvényszerűsége. Az ár akkor a legmagasabb, amikor magas a kereslet, amikor betárolási időszak van. Tehát augusztusban nagyon magas volt az ár.”
A tárcavezető szerint ez nem meglepő, mert „mindenki a betárolási időszakban akar földgázt venni, akkor akarja betenni a saját tárolójába”.
„Tehát ha magas a kereslet, magas az ár. Aki a Közgázra járt, annak nem túlságosan meglepő. Most pedig már mindenki feltöltötte a földgáztárolóit, hallhatjuk, hogy Európában száz százalékot megközelítő a töltöttségi szint. Most senki nem fog gázt venni, mert nem tud, mert nem tudja hova tenni. Kicsi a kereslet, tehát kicsi az ár” – fogalmazott a külügyminiszter.
Majd amikor elkezdődik a kitárolás – mielőtt a fűtési szezon jön, és sokkal többet fogunk fogyasztani –, le fog menni a tároló töltöttségi szintje körülbelül húsz százaléka nagyjából márciusra. Akkor pedig, ha mindenki megint elkezd betárolni, nagyon magas lesz az ár
– jegyezte meg Szijjártó Péter, aki azt is hozzátette: a jelenlegi alacsony árak a magyar beszerzési szerződésben is reflektálódni fognak.
A miniszter ismertetése szerint a hosszú távú szerződések árazásában ez úgy néz ki – legalábbis vannak olyan hosszú távú szerződések, ahol ez úgy néz ki –, hogy egy bizonyos csúszással követi az aktuális tőzsdei árat. Szijjártó Péter azt is egyértelművé tette, hogy a jelenlegi alacsony árak a magyar beszerzési szerződésben is reflektálódni fognak.
(Borítókép: Elena Popova / Getty Images)