Új ügyvezető igazgatója lett a Tungsramnak
További Gazdaság cikkek
- Több mint 7,7 milliárd forintot ad a kormány a budapesti egészségügy fejlesztésére
- Autót venne a munkáshitelből? Mutatjuk, hogy miért nem érdemes
- Több napra leállt az ügyintézés az MVM online oldalán és alkalmazásában
- A drónbizniszbe is belecsap a 4iG, amely nemrég az űriparban kezdett terjeszkedni
- Több száz milliárd forintos kárt okoznak a csalók, egyetlen fegyver van ellenük
Jörg Bauer, a GE Hungary korábbi elnöke 2018-ban vásárolta meg a Tungsramot a GE-től, amely be akarta zárni. A cégvezető akkor a kormánnyal szorosan együttműködve lépett, és a szükséges támogatást is megkapta ahhoz, hogy megmentse a vállalatot, amelynek átalakítására a GE feltételei miatt öt évet szántak.
Az elmúlt évek alatt a kormány támogatásával, stratégiai partnerségével elindult a Tungsram átalakítása, megszülettek azok a területek, üzletágak, amelyek a jövőt biztosíthatták volna. Ezen ágazatok még mindig fennmaradhatnak, de az Eximbank csődegyezséget kizáró szavazatát követően sokkal nehezebb körülmények között.
Az öt év letelte előtt a Covid-időszak, az energia- és nyersanyagár-emelkedés, majd az ukrajnai háború megakadályozta a terv teljes megvalósulását, végül pedig az Eximbank váratlan inkasszója és elzárkózása a megegyezéstől sem támogatta a folyamatot. Mindezek miatt
a Tungsram jelenleg a felszámolás kezdetét várja.
A vállalat közleménye szerint Képes Kálmán, az új ügyvezető igazgató hatalmas nemzetközi tapasztalattal és kapcsolatrendszerrel rendelkezik, a Tungsramhoz gyermekkora óta, édesapja révén is kötődik, de kiválasztásakor a szakszervezetek ajánlása is jelentős érv volt.
Képes oda járt óvodába, volt a cég munkatársa, és az édesapja is ott dolgozott.
Az új vezető abban bízik, hogy hűséges beszállítóik és vevőik támogatásával, munkatársaik elkötelezettségével megoldást találnak a jövőre.
Örülök, hogy visszatérhetek a Tungsramhoz – amelyhez gyerekkori emlékek fűznek –, és magam is maximális erővel és tapasztalataimat hasznosítva részt vehetek azokban a heroikus erőfeszítésekben, amelyeket a vállalat dolgozói tesznek a magyar ipari legenda megmentéséért
– mondta Képes Kálmán.
A Tungsram tavasszal még háromezer főt foglalkoztatott, míg november elején közel ezer munkavállaló volt a cégnél. A Tungsram korábban jelezte, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy elkerülje a leépítést, ennek ellenére kénytelenek voltak bejelenteni a csoportos létszámleépítést, amely 750 embert érintett. A vállalat ígéretet tett arra is, hogy előkészíti, hogy a befektetők a dolgozókat továbbra is foglalkoztassák a létrehozott új leányvállalatokban.
A Tungsram képviselői és a jelen lévő hitelezők is megdöbbenve fogadták, hogy az Eximbank nem szavazatával lehetetlenné tette a csődegyezség létrejöttét a november 7-i, második csődegyezségi tárgyalásán
– derült ki a vállalat Indexnek eljuttatott közleményéből.
Elbocsátások tavasszal, majd csődvédelem
A Tungsram fényipari nagyvállalat április végén jelentette be, hogy megszünteti a hagyományos világítástechnikai termékek gyártását, ezért 1600 dolgozóját több ütemben elbocsátja az év végéig. A rákövetkező hónapokra összesen már csaknem kétezer embert bocsátottak el. A létszámleépítés legnagyobbrészt a gyári dolgozókat érintette a cég mind az öt gyárában.
A cég május elején kért csődvédelmet, miután a cég legnagyobb hitelezője, az Eximbank inkasszót nyújtott be a vállalat bankszámláira. A Tungsram augusztus 8-án mutatta be első kilábalási tervét, amelyet a legtöbb hitelező elfogadott, de a legnagyobb, az Eximbank nem. A második csődegyezségi eljárást november 7-én tartották, de akkor sem született egyezség, ezért került felszámolás alá a cég.
(Borítókép: Varga György / MTI)