Kedden az uniós pénzügyminiszterek ülésén egyeztetnek a magyar forrásokról, ahol a kiszivárgott információk alapján nem születik döntés a forrásokról. A brüsszeli fejlemények mozgathatják ma a magyar fizetőeszköz árfolyamát. A reggeli órákban 414 körül járt az euró a forinttal szemben, majd 11 óra körül mélyzuhanásba kezdett és meg sem állt a 415-ös szintig.
Megütötte a forintot Matolcsy György
Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, hétfőn Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke is felszólalt a parlament gazdasági bizottságának ülésén. A jegybankelnök egyes kiszivárgott részletek szerint kijelentette, hogy a kormány 2021-es költségvetése egy gazdasági műhiba volt, és jövőre akár 15-18 százalékos infláció is várhat a magyar nemzetgazdaságra.
Bajban vagyunk, sok szempontból saját döntéseink miatt vagyunk bajban
– mondta az MNB elnöke, aki azzal folytatta, hogy megbomlott a kormány és a jegybank gazdaságpolitikai összhangja, és úgy véli, ez sokba kerül.
(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.