Elhárult az utolsó akadály a jövő évi minimálbér-emelés elől

GettyImages-502905716
2022.12.15. 12:41
A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) közölte, hogy ők is aláírják azt a megállapodást, amely szerint a minimálbér 16 százalékkal, a garantált bérminimum 14 százalékkal emelkedik 2023 januárjától.

Kedden beszámoltunk arról, hogy a munkáltatói és munkavállalói érdekképviseletek megállapodtak arról, hogy mennyivel nőhet a minimálbér és a bérminimum a jövő év elejétől kezdve. Az egyezséget egyedül az veszélyeztette, hogy a Magyar Szakszervezeti Szövetség nem írta alá azt, mivel ők a 16 százalék helyett 20 százalékos minimálbér-emelést szerettek volna.

Csütörtökön azonban az utolsó akadály is elhárult, ugyanis Zlati Róbert, a MASZSZ elnöke az ATV Start című műsorában bejelentette:

Az elnökségi tagokkal döntést hoztak arról, hogy aláírják a megállapodást.

Hozzátette, továbbra is tartják magukat ahhoz az állásponthoz, hogy 20 százalékos minimálbér-emelésre lenne szükség a magas infláció miatt. Ezenkívül hangsúlyozta azt is, ha a jövő évi prognosztizált inflációhoz képest jóval nagyobb lesz az áremelkedés mértéke 2023-ban,

akkor az év közben még visszaülnek a tárgyalóasztalhoz.

Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára ugyancsak a műsorban közölte: örömmel veszik, hogy a MASZSZ is aláírja a megállapodást. Hozzátette azt is, hogy a minimálbér emelésével még önmagában nem oldódik meg az összes bérprobléma az országban, és szerinte nagy hiányosság, hogy nincs központi bérszabályozás Magyarországon.

(Borítókép: Stiller Ákos / Bloomberg / Getty Images Hungary)