Ennek a hírnek örülhetnek az autósok
A régóta létező rendelet lehetővé teszi, hogy a munkáltató adó- és térítésmentes pluszjuttatásként állja a munkába járás költségeit az autóval ingázók számára. Azonban míg az üzemanyagok ára a kormányrendelet születése óta rekordsebességgel változott, addig a minimum- és a maximumtérítés összege ugyanannyi maradt.
A mostani változás a gazdaságfejlesztési miniszter javaslatára történt.
Eszerint amíg a jogszabály eddig kilométerenként maximum 15 forintos adómentes költségtérítést tett lehetővé a munkáltatók számára, addig a most hatályba lépett változtatás ezt az összeget a duplájára, vagyis 30 forintra emeli.
Korábban Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az Indexnek nyilatkozva elmondta, hogy a gazdaságfejlesztési miniszter javaslatára a duplájára, azaz 30 forintra fog nőni a munkába járás kedvezményes költségtérítése.
Mivel a szankciók miatt az üzemanyagárstopot fel kellett oldanunk, a munkába járás költségei is megemelkedtek
– fogalmazott lapunknak Czomba Sándor.
(Borítókép: Lapat Lili / Index)