Hamarosan érkezik a Dunaferr dolgozóinak februári bére
Czomba Sándor kiemelte, fontos a gyárban dolgozók munkahelyének megőrzése, ezért döntött úgy a kormány, hogy fél évig átvállalja a munkabéreket. Ez 16 milliárd forint, amelyből már 7 milliárd forintot kifizettek.
Az államtitkár úgy vélte, ha a Dunaferr bedől, akkor a teljes térség óriási probléma előtt áll. Hozzátette: jelenleg is zajlanak a tárgyalások a gyár további működtetéséről.
Hangsúlyozta, hogy a Dunaferr hosszú évek óta tolja maga előtt azokat a problémákat, amelyek az elhibázott privatizáció kapcsán felmerültek.
Czomba Sándor a műsorban beszélt a mobilitási támogatásról, amellyel azokat akarják segíteni, akik tartózkodási helyüktől több tíz kilométerre találnak munkalehetőséget. Részletezte, hogy fél éven át, 10 kilométerenként durván 10 ezer forintot kapnak havonta utazási költségeik támogatására azok, akiknek a tartózkodási helye és a munkahelye 10 és 60 kilométer közti távolságra van. Amennyiben ez a távolság meghaladja a 60 kilométert, akkor lakhatási támogatást ajánlanak fel, amely szintén hat hónapra szól, havi összege pedig nagyjából 160 ezer forint.