Ismét tárgyalóasztalhoz ültek az Audinál, felajánlást tett a szakszervezet
Az Audi Hungaria Független Szakszervezet (AHFSZ) és a munkáltatói oldal bértárgyaló delegációja csütörtökön ismét tárgyalóasztalhoz ültek. A tárgyaláson a szakszervezet átadta az újabb bérkövetelését, amelyben minden követelési tételük megmaradt, de az előzőtől abban eltér, hogy a lojalitási bónusznál minden adott év tekintetében a követelt összeget 500 forinttal csökkentették – derült ki a szakszervezet közleményéből.
Ez az elmozdulásunk mértéke az Audi Hungaria Független Szakszervezet részéről egyértelműen jelzésértékű arra, amilyen a munkáltatói oldal utolsó béremelési javaslatában érzékelhető volt a munkavállalói oldal irányába
– írták.
A szakszervezet aggasztónak találja a bértárgyalások folyamatának jelenlegi helyzetét, mivel alig három héttel a jelenlegi bérmegállapodásunk lejárta előtt túlzottan nagy a szakadék a munkavállalói követelés és a munkáltatói oldal béremelési javaslata között.
A munkáltatói oldal közölte, a szakszervezet jelenlegi béremelési javaslata elérte a tárgyaló delegációjuk felhatalmazásának határát, és egyben jelezték, hogy az Audi AG vezetése jogosult dönteni a további keretekről.
Az AHFSZ bértárgyalási delegációjának vezetője – Horváth Zoltán járműgyári elnökhelyettes – markánsan kinyilatkozta, hogy a tárgyalások folytatását úgy látja célravezetőnek, ha a tárgyalóasztal másik oldalán is döntési jogkörrel felruházott partnereket látunk a jövőben
– olvasható a közleményben. Hozzátették: a helyzet fontossága miatt még csütörtök este tájékoztatják az AHFSZ bizalmi testületét is a kialakult helyzetről és a további szükséges lépésekről.
A bértárgyalások legközelebb március 14-én folytatódnak.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
„Őrületes” keresletről beszél Nagy Márton
Az első negyedévben mintegy 550 milliárd forint kamatkifizetés várható.
február 27., 19:02
- Gazdaság
Elektromos furgonokkal tör be a magyar piacra egy kínai autógyár
Csaknem 15 millió forintnál kezdődik a nyitóár.
február 27., 13:32
- Gazdaság
Orbán Gábor aggasztó híreket kapott Amerikából, de két számjegyű növekedést várnak idén
Terítette lapjait a Richter.
február 28., 11:30
- Mindeközben
Kylie Jennert olyan kínos helyzetben csípték el az Oscaron, hogy az már szinte fáj
tegnap, 19:32
- Mindeközben
Millie Bobby Brown olyan keményen visszavágott a külsejét savazóknak, hogy ide érezni a füstszagot
tegnap, 18:22
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij fejet hajtott Donald Trump előtt
Mindenért is köszönetet mondott az ukrán elnök, Trump erős vezetésére vágyik.
tegnap, 17:29
- Gazdaság
Tarolt egy napelemes cég, összesen hét magyar vállalat hódítja meg Európát
Kijött a legfrissebb lista.
tegnap, 20:28
- Gazdaság
Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt
Az utolsó pillanatban vette észre a hibát a bank.
február 28., 11:06
- Gazdaság
Sikertelen bértárgyalások után sztrájkra készülnek a Budapest Airport dolgozói
Mélyül a bérválság Ferihegyen.
február 27., 15:05
- Gazdaság
Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól
Az 1945–1963 között üldözöttek juttatásait növelik.
február 28., 11:29
- Gazdaság
A bankok újabb lépése már mindenkit sokkol, ismét díjemelés jön
A tranzakciós illeték miatti korábbi emelések után ismét drágulnak a számlaköltségek.
február 28., 10:05
- Gazdaság
Nagyon kell figyelni: új csalás terjed
Online vásárláskor rejtett előfizetéssel rövidítik meg az ügyfeleket.
február 27., 19:46
- Címlapon
Schiffer András: Zelenszkij gyújtotta meg a kanócot, Trumpék nem készültek show-műsorra
Donald Trump beiktatása óta Európában talált fedezéket a levágott fejű csirkeként rohangáló progresszív hálózat.
tegnap, 15:57
- Gazdaság
Megszólalt az FBI: Észak-Korea állhat a legnagyobb kriptodeviza-lopás mögött
A másfél milliárd dollárnyi összeghez a „teljes átmosás” után készpénzként juthatnak hozzá.
február 27., 11:11
- Gazdaság
Visszahívták a közkedvelt croissant-t, többekre is veszélyes lehet a termék
A megvásárolt termékek árát visszatérítik.
február 28., 12:38
- Gazdaság
Manipulálták Orbán Viktor bejelentését, ráhúzták a vizes lepedőt Schmidt Máriára
Politikailag motivált valótlanságok az szja-mentességről.
február 28., 12:26
- Címlapon
Kairóban mutattak fityiszt Donald Trumpnak arab szövetségesei
Ritkán látott egységbe tömörültek az arab államok vezetői, hogy blokkolják a palesztinok kitoloncolását a Gázai övezetből.
tegnap, 18:09
- Címlapon
Szijjártó Péter Washingtonból: Nem lehet fogadást kötni az amerikai–orosz tárgyalások sikerére
A minisztert a USAID-pénzek kivizsgálásáért felelős kormánybiztos is elkísérte a látogatásra.
tegnap, 19:52
- Gazdaság
Nagy Márton megmentené a falu lelkét, indul a kocsmaprogram
Több millió forinthoz juthatnak hozzá a „kulturális találkozási pontok”.
február 26., 09:15
- Mindeközben
Párra talált a Házasság első látásra Orsija is: „Szóba került a gyerek téma elég hamar”
tegnap, 16:00
- Gazdaság
Örülhetnek az autósok, lefékeznek az árak a kutakon
Március első napján ismét kevesebbért tankolhatunk.
február 28., 12:24
- Gazdaság
Ígéretet tett a kormány, ezt várhatják a magyarok a költségvetéstől
A 2026. évi hiánycélt a kormány a GDP 3,5 százalékában javasolja meghatározni.
február 27., 12:43
- Gazdaság
Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak
Adósságuk emiatt tovább emelkedik.
február 26., 07:28
- Mindeközben
Kovács Patrícia először szerepel címlapon 15 évvel fiatalabb kedvesével, Medveczky Balázzsal
tegnap, 14:05
- Címlapon
Visszakapcsolják a lélegeztetőgépre Ferenc pápát, újabb légzési krízis léphet fel
Az orvosok sem tudják megjósolni az egyházfő állapotát.
tegnap, 21:13
- Címlapon
Fontos meghívást kapott Orbán Viktor, terítékre kerül az ukrajnai helyzet
Szerdán és csütörtökön is diplomáciai eseményre várják a miniszterelnököt.
tegnap, 14:54
- Gazdaság
Nem ismeri a féket ez a magyar húzóágazat
A kormány még pörgetőt is ad a szektornak.
február 27., 09:52
- Gazdaság
Bejelentést tett a Magyar Telekom, nyilvánosságra hozták a számaikat
2024 egy jelentős év volt a Magyar Telekom számára.
február 26., 10:54
- Mindeközben
Demi Moore az Instagramján üzent Mikey Madisonnak, aki elvitte előle az Oscar-díjat
tegnap, 13:05
- Mindeközben
Zsidró Tamás együtt dolgozott Megan Foxszal, elárulta, milyennek látta a színésznőt
tegnap, 12:04
- Gazdaság
A Mol fontos megállapodást kötött a tengeri olajjal kapcsolatban
Az európai szállítási díjaknál magasabb áron.
február 26., 18:46
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogyan kapják meg az áfa-visszatérítést a nyugdíjasok
A kormány tervei szerint havonta 10-15 ezer forintot kaphatnak vissza az idősek.
február 26., 10:33
- Gazdaság
A kormány módosítana az özvegyi nyugdíj szabályain
Mindössze egy mondattal kellene kiegészíteni.
február 26., 15:47
- Mindeközben
Ilyen nagy már Palácsik-Ráthonyi Tímea terhespocakja, de felmerült egy sejtelmes kérdés is
tegnap, 10:23
- Gazdaság
Orbán Viktor döntött, alapjaiban változtatja meg az adózást Magyarországon
A kormányzati lépés 1 millió 715 ezer embert érint.
február 26., 16:42
- Gazdaság
Az elszabadult ingatlanárak keresztülhúzhatják a kormány számításait
Háromszázmilliárdból törnék le a másfél milliós négyzetméterárakat, de vajon sikerülhet?
február 26., 15:52