Ha nem lenne nemi diszkrimináció, jelentős mértékben nőne a GDP
További Gazdaság cikkek
- A Mol gázüzemet és kutatás-termelési eszközöket vásárol Kelet-Magyarországon
- Átfogó fejlesztési programot indít a Pécsi Tudományegyetemet fenntartó alapítvány
- Szijjártó Péter szerint Európa egyik legvonzóbb beruházási környezete jött létre Magyarországon
- A karácsonyi vásárok sem ússzák meg, lecsapnak az adóellenőrök
- Döntött a bíróság: a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak támogatnia kell a Volánbuszt
A nők fizetése még mindig kevesebb, mint az azonos bérkategóriában dolgozó férfi kollégáiknak. Erdélyi Dóra, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior elemzője az InfoRádiónak elmondta: az Európai Parlament 2020-as elemzése szerint
az életkor előrehaladtával egyre csak nő a szakadék a két nem bérei között,
és 2022-ben a teljes munkaidőben foglalkoztatott nők havi bruttó átlagkeresete több mint 17 százalékkal maradt el a férfiakétól.
Az Európai Unióban 2020-ban a nyugdíjszakadék a nemek között 28 százalék volt, tehát ennyivel kaptak kevesebb nyugdíjat a nők a férfiakhoz képest. Némi fejlődés látható, ugyanis 2010-ben 34 százalék volt az eltérés. A férfi- és a női nyugdíjak között Magyarországon 10 százalék volt a különbség 2019-ben – magyarázta a szakértő az InfoRádiónak.
Mi a megoldás?
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) egyik elemzésében kimutatta, hogy a nők gazdasági szerepvállalása képes növelni a termelékenységet, így Erdélyi Dóra szerint a diszkriminációnak bérezés tekintetében nincs valós alapja.
Mint mondta, a McKinsey & Company globális vezetési tanácsadó cég szerint a világ munkaképes korú lakosságának a felét a nők teszik ki, viszont a GDP-nek csupán 37 százalékát adják, ez az eltérés 12 ezer milliárd dollárral veti vissza a világgazdaságot.
Ha 2025-re a világon mindenhol megteremtenék a nemek közti egyenlőséget, akkor akár 28 ezer milliárd dollárral növekedne a globális éves GDP.
A Realindex Investments kimutatása szerint pedig minél nagyobb a nők aránya a cégek felső vezetői körében, annál inkább profitábilis az adott vállalat.
Javul a helyzet, de még van hova fejlődni
Amint arról beszámoltunk, továbbra is jelentős a nemek közötti egyenlőtlenség a munkahelyeken, de biztató eredmény, hogy az OECD-országok közül Magyarország mutatta a legnagyobb előrelépést a nemek közötti egyenlőség megteremtésében. A PwC nevű vállalat kutatása rámutat: a munkáltatók méltányos bérekkel és befogadó vezetéssel javíthatják leginkább a nők munkahelyi szerepvállalását.
Az Avon szépségipari cég felmérése szerint ugyanakkor számos hátrányos megkülönböztetés éri a nőket a munka világában. A cég arra szólít fel mindenkit, hogy szálljanak szembe azokkal az akadályokkal, amelyek hátráltatják a nők egyenjogúságát.