Jelentősen csökkenhet egy alapvető élelmiszer ára a boltokban

2023.04.06. 18:28
A következő hetekben 20-30 százalékkal is csökkenthet a vöröshagyma fogyasztói ára, ugyanis a vetőmageladások és a termelői információk alapján a hagymatermő terület 10-20 százalékos növelése várható idehaza.

Februárban arról írtunk, hogy visszaszorult a hagymatermesztés Magyarországon. Tavaly 1292 hektáron termesztették vöröshagymát, míg 2021-ben még 1574 hektáron termett a magyar konyha népszerű alapanyaga.

A termesztés visszaszorulása miatt a Budapesti Nagybani Piacon a 12. héten az egy évvel korábbi – mérettől függően – 140-160 forintról 400-430 forintra nőtt a hagyma ára – tájékoztatott az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) a VG beszámolója szerint.

Mit írták, globális szinten is egyre nagyobb volt a hagymahiány, mivel nagyon kevés termett azokban az országokban, amelyek a világkereskedelem legfontosabb ellátói. Ennek következtében több állam is exporttilalmat vezetett be. Európában 9 százalékkal csökkent a hagyma vetésterülete, ez 500 ezer tonna kiesését jelentette.

Akár 30 százalékkal is csökkenhetnek a fogyasztói árak

Jó hír azonban, hogy bár egyes spanyolországi régiókban 25-30 százalékkal is csökken a vöröshagyma termőterülete, Magyarországon most éppen ellenkező irányú folyamat várható. A vetőmageladások és a termelői információk alapján

a hagymatermő terület 10-20 százalékos növelése várható a jövőben.

Magyarország mellett ez más kelet-európai országokban, például Szerbiában és Szlovákiában is bekövetkezik. Varga István, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke szerint az is várható, hogy a termelők egyre inkább a tárolás felé fordulnak, tehát a betakarításkor nem fogják „agyonnyomni” a piacot.

A szakember arra számít, hogy ennek következtében egy stabilizációs folyamat következik a piacon, és a következő hetekben 20-30 százalékkal csökkennek a fogyasztói árak is.