Sunnyognak a biztosítók, százezreket bukhat a pórul járt autós

Kétféle autós létezik: akinek volt már önhibáján kívüli balesete és akinek lesz. Dr. Takács Krisztián jogászként és önjelölt autószerelőként küldetésének tartja, hogy az ilyen esetekben ismeretterjesztéssel és felvilágosítással segítse a pórul járt autósokat, akik magukra maradnak a biztosítókkal szemben, amikor azoknak az értékcsökkenésért kellene helytállniuk. Mint azt a Totalcaron megjelent cikkében kifejti, a károsult legtöbbször nem is tudja, hogy akár több százezer forinttól eshet el, az általános gyakorlat szerint ugyanis a biztosítók agyonhallgatják ezt, hiába van rá jogszabály.

Akinek hatévesnél idősebb, átlagos vagy annál jobb állapotú, sok kilométert futott, ámde törésmentes, gyári fényezésű autója van, annak ellenére lehet szegényebb pár kredittel és gazdagabb egy keserű szájízzel, hogy önhibáján kívül kényszerült a biztosítási ügyintézésbe. Ez itt ugyanis egy piacgazdaság, ahol károsult nagyon ritkán jár jól. Kivéve, ha tisztában van a biztosítók gyakorlatával, amit most részletesen bemutatunk.

Íme az antislágertermék, az értékcsökkenés

A magyar kártérítési jog a teljes reparáció elvén nyugszik, ami annyit tesz, hogy a károsult számára a teljes kárt meg kell téríteni, nem csupán annak egyes elemeit. A kárról, mint jogi fogalomról annyit érdemes tudnunk, hogy – akárcsak az érmének – legalább két, de valójában három oldala van:

• a ténylegesen felvetődött kár helyreállításának költsége (kiküszöbölés, javítás),
• az elmaradt vagyoni előny
• és végezetül az értékcsökkenés.

Előbbi a járművünkben esett, szemmel látható alakváltozások halmazának kijavítási anyag- és munkadíját takarja. A második gépjármű-felelősségbiztosítási szempontból általában nem releváns, így azt most elegánsan átugorjuk. A harmadik pedig járművünkben a sérülések és azok javításai nyomán beálló piaci értékvesztés. 

Utóbbit a biztosítótársaságoknak szintén téríteniük kellene, de önszántukból a legritkább esetben jut csupán eszükbe. Sőt, még formanyomtatványt sem rendszeresítettek hozzá, nehogy híre keljen a létezésének.

Magyarra fordítva a jogi bikkfanyelvet: amikor az átlagosan 15 éves, ámde sérülésmentes és gyári fényezésű családi csapatszállítót kiflibe hajtogatja egy figyelmetlen sofőr, akkor nemcsak a jármű szerkezeti mátrixában keletkezik zavar, hanem a használtautó-piacon elfoglalt pozíciója is visszavonhatatlanul megváltozik.

Miért? Mert a használtautó-kereskedelemben mindenki első tulajos-sérülésmentes-kevés kilométeres-gyári fényezésű járművet szeretne lőni magának a búcsúban. Hiába bizonygatja az eladó, hogy csak egy karc/parkolási malőr volt az újrafényezés oka, a vevő csak annyit lesz hajlandó megérteni a rétegvastagság-mérő hangjából, hogy ez a jármű bizony le volt zúzva.

Az alábbi képre kattintva megtudhatja, mekkora értékcsökkenési kártérítés járhat önnek:

A használtautó-piacon jól látható, hogy az egyébként azonos paraméterekkel rendelkező, már sérült/javított és a molesztálástól mentes járművek közötti árdifferencia-mértéke elérheti a 25-30 százalékot is. Adódik ez abból, hogy a fokozott piaci kereslet érthető módon előnyben részesíti a javításoktól mentes, gyárihoz minél közelebbi állapotú járműveket, és hajlandó is ezen – napról napra ritkább – járművek felárát megfizetni.

A vevő pozícióját erősíti, hogy számos magán- és állami szolgáltatás nyújt lehetőséget a jármű kártörténetének részletes előzetes ellenőrzésre (pl.: Totálkár; JSZP platform) 2019 óta, amelynek folyományaként mára bevett piaci szokássá avanzsált a sérült/javított járművek háttérbe szorítása a keresési listán vagy éppen a teljes kizárása a potenciális jelöltek közül.

Gondolkodjunk az eladó fejével!

A baleset előtt ott volt a 15 éves autónk szívó benzinmotorral, minden modern emissziócsökkentő hókuszpókusztól mentes technikával, gyári lakkal a fémen. A piaci értéke bőven 1,2 millió forint felett, ráadásul bármikor értékesíthetően. Aztán beütött a krach, a kárszakértő megszakértette, 598 ezerre rúg a javítás és helyreállítás költsége. Már majdnem örülünk, hiszen befértünk a mágikus, 50 százalékos javíthatósági határ alá, elkerültük a gazdasági totálkárt. Pár hét, és újra lesz egy jó autónk! Csak hát az a fránya bizalom, az elveszett, az már oda. Mert mi lesz, ha újfent belénk jön valaki? Nyílik majd minden légzsák megint, elnyel majd a karosszéria mindent? Megússzuk újra sérülésmentesen? Áh, nem kockáztatunk, inkább meghirdetjük.

És akkor jön az első pofon: a kutyának sem kell egy törésből javított kilométerkő, minden érdeklődő továbbáll a rétegvastagság-mérést követően, hiába a szakszervizes számla a javításról. Lejjebb kell hát vinnünk az árat. De meddig? Amíg el nem viszik. Egyre keserűbb a szájíz, ahogyan hetente engedjük el az 50 ezreket. Végül 800-ért elviszi egy kereskedő, a többit már ismerjük.

Hát miből lesz nekünk újra sérülésmentes, 15 éves átlag autónk? Ki pótolja ki azt a hiányzó 400 ezret, hogy meglegyen az 1,2 milliós vételár a cseréhez? Bizony, itt valaki valahol lenyelte azt a négy kilót, mi pedig nem kaptunk teljes körű kártérítést. (Ide kattintva ki lehet számolni, hogy adott káresemény után mennyit kérhet a biztosítójától.)

Valahol, de leginkább elméleti síkon érthető a biztosítók hozzáállása is. Profitorientált gazdasági vállalkozásként üzemelnek, ez az egész kötelezőbiztosítósdi nekik is inkább púp, mint áldás. Csak hát a való életben nem lehet elmélettel fizetni a használt autókért, a kereskedő éppúgy gyakorlati valutát vár a portékáért cserébe, akárcsak az eladó.

Ezt a piaci helyzetet hivatott megtámasztani a Polgári törvénykönyv 6:522. §-a. A jogalkotó álláspontja szerint, ha már úgy esett, hogy kár esett, tessék a teljes kárt fedezni az egyébként nem csak a nevében kötelező biztosítás terhére. Hovatovább, nem csak a jogalkotó látja így! A jogalkalmazó is egyetért ebben a kérdésben, szerinte is jár az értékcsökkenés ellenértéke a károsultnak (lásd: Kúria Pk. 49. számú állásfoglalása) a biztosítás terhére.

A káresemény és a károsult jármű piaci értékében bekövetkezett értékcsökkenés közötti ok-okozati összefüggés vitathatatlanul fennáll. Egyértelműen megállapítható a károsult vagyonában bekövetkezett értékcsökkenés is, amelyből kifolyólag a Kgfb-törvény 32/A. §-ban foglalt feltétel megléte is minden kétséget kizáróan megvan (ti.: „az értékcsökkenés fizetésének feltétele fennáll”).

Mivel próbálkozik a biztosító?

Fontos, hogy a fenti jogszabályhelyen a jogalkotó nem az úgynevezett „biztosítói gyakorlat” keretében utólagosan támasztott – egyébként indokolatlanul korlátozó – feltételekre (maximum 6 éves életkor és 60 ezer kilométer futásteljesítmény) utal, hanem a káresemény bekövetkezése és az értékcsökkenés között fennálló ok-okozati összefüggés meglétére!

Ennek ellenére – jogilag értelmezhetetlen és elfogadhatatlan módon – az esetek túlnyomó többségében sem a biztosítótársaságok által megbízott kárszakértő nem készít kalkulációt a jármű káreseménykori piaci értékéről és/vagy káreseménnyel összefüggésben beállt értékcsökkenéséről, sem a biztosítótársaságok nem rendelkeznek egyezségi ajánlatukban az értékcsökkenés mértékéről és összegéről. Teszik – pontosabban nem teszik – mindezt arra hivatkozva, hogy a saját gyakorlatukra alapozott jogértelmezésük szerint erre csak akkor kötelesek, ha a sérült jármű nem idősebb 6 évnél és nem futott többet 60 ezernél.

A kutya ott lehet elásva, hogy a biztosítótársaságok a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás szóösszetételből a kötelező jelzőt sajátosan értelmezik, és önmagukat hatóságként, az ügyfeleket pedig választási lehetőség nélküli nettó befizetőként kezelik.

Miközben ebben a játékban 3 játékos játszik. Az egészet kötelezővé tévő állam, a muszájból szerződő biztosítótársaság és a szintén muszájból szerződő autós. Közülük pedig csak az állam rendelkezik hatósági jogkörökkel.

A valóságban a helyzet az, hogy Magyarország jogállami keretek között üzemel, ennek okán a jog uralma érvényesül a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást szabályozó joganyag tekintetében is. Emiatt a biztosítótársaságok nem hatóságként, hanem szolgáltató gazdasági társaságként végzik a kgfb-tevékenységüket, amelyből kifolyólag a saját – egyébként jogszabálysértő és jogellenes – gyakorlatuk egyáltalán nem releváns a kárrendezés során.

A kgfb tekintetében kizárólag a jogszabályi előírások és az azok alkalmazása során kialakult egységes bírói gyakorlat az irányadó. Azok pedig nem tartalmaznak semmiféle korlátozást vagy felső határt a jármű:

• életkorára,
• futásteljesítményére,
• származására,
• kártörténeti előéletére vagy
• tulajdonjogára vonatkozóan.

Vagyis az ilyen ügyekben teljesen irreleváns a „biztosítói gyakorlat” nyomán alkalmazott korlátozások tömkelege. A vonatkozó jogszabályi előírások és bírói gyakorlat, valamint a „biztosítói gyakorlat” között antagonisztikus ellentét feszül az előbbiek javára, és mint ilyen esetben mindig, az előbbiek alkalmazandóak.

Fogalmazhatunk úgy is, hogy az értékcsökkenés ténye és a biztosítótársaság kártérítési kötelezettsége kgfb terhére rendezett javítások esetén minden kétséget kizáróan megállapíthatóak, amelyből kifolyólag a jogosan követelt értékcsökkenés összege akár bírói út igénybevételével is kikényszeríthető. Nem kevesebb mint 5 évig.

És akkor az értékcsökkenés:

Kártérítéskor az egyetlen és kizárólagos kérdéskör, amelyben releváns lehet a biztosítói gyakorlat, az az értékcsökkenés mértéke.

E tekintetben nem igényel magyarázatot a tény, miszerint egy korábbi törésektől és javításoktól mentes jármű karosszériaelemeinek sérülése és emiatt szükségessé vált javítása/fényezése okán a jármű piaci és eszmei értéke egyaránt jelentős mértékben csökken. Két azonos paraméterekkel rendelkező jármű közül az lesz magasabb áron (piaci értéken) eladható, amelyik mentes a sérülésektől/javításoktól.

Nem számít, hogy hány éves, mennyit futott, ki a tulajdonosa és melyik országból származik. Hiszen ha minden más változatlan, akkor a két jármű közötti egyetlen különbség a javítás megléte/hiánya lesz. Márpedig a piaci ár követi ezt a különbséget, és eladáskor realizálódik a zsebünkben az értékcsökkenés köntösébe bújt kár.

Tanulságként annyit mindenképp vigyünk magunkkal, hogy a társadalom tudatos fogyasztójaként a jogszabályokat is érdemes böngésznünk legalább alapszinten ahhoz, hogy ne essünk áldozatául a másik oldal erőfölényének vagy jogi jártasságának. Sose érezzük magunkat túl kicsinek ahhoz, hogy egyenrangú félként léphessünk fel egy szolgáltatóval szemben és szükség esetén vitassuk a másik fél álláspontját. Ha pedig elakadnánk, a Totalcartól még mindig kérdezhetünk.

Az alábbi képre kattintva megtudhatja, mekkora értékcsökkenési kártérítésre lehet jogosult:

Mi a teendő, ha értékcsökkenési kártérítést akarunk kapni?

Nem kell megijedni, első körben nem kell költséges ügyvédi eljárásokra beruházni. Először próbáljuk meg szép szóval rábírni az ellenérdekelt biztosítót a kifizetésre. Egy hivatalos levél formájában megtett igénybejelentés bőven megteszi vitaindítónak. Persze nem árt felkészülnünk arra, hogy a biztosító nem fog velünk mindenben egyetérteni, és minden tőle telhetőt megtesz majd az igényünk vitatására. Ekkor sem kell azonban elkeserednünk, a TC Kártérítés FAQ oldalán minden szükséges információt megtalálhatunk a hatékony igényérvényesítéshez.

A Totalcar teljes cikkét további részletekkel itt olvashatja el.

(Borítókép: Illusztráció – iStock / Getty Images Plus)