Guller Zoltán: Nem igaz, hogy maflást kapott a Balaton
További Gazdaság cikkek
- Több mint 7,7 milliárd forintot ad a kormány a budapesti egészségügy fejlesztésére
- Autót venne a munkáshitelből? Mutatjuk, hogy miért nem érdemes
- Több napra leállt az ügyintézés az MVM online oldalán és alkalmazásában
- A drónbizniszbe is belecsap a 4iG, amely nemrég az űriparban kezdett terjeszkedni
- Több száz milliárd forintos kárt okoznak a csalók, egyetlen fegyver van ellenük
„Harminc, de akár negyven százalékkal is kevesebb vendég fordul meg a szövetség adatai szerint a Balatonon a mostani szezonban, és ők is inkább hétvégén, hétköznap még kevesebben választják a magyar tengert” – állította korábban lapunknak Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.
A fenti állítás megalapozottságáról kérdeztük Guller Zoltánt. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) elnöke lapunknak elmondta, hogy a szövetség számai nem is állhatnának messzebb a valóságtól, ugyanis a Balaton turisztikai térségben
AZ ADATOKBAN SEMMILYEN 30-40 SZÁZALÉKOS VISSZAESÉS NEM LÁTSZIK.
Az ügynökség elnökétől az Index megtudta, hogy az év első hat hónapjában elenyésző, hozzávetőleg 2 százalékos visszaesés történhetett a vendégforgalomban, amely messze elmarad a szövetség 30-40 százalékos számaitól. Meglátása szerint Flesch Tamás a megállapításaival senkit sem akart tévedésbe ejteni, csupán szervezetének olyan szűk rálátása van a szektorra, ami jelentős torzításokhoz vezet az általuk közölt számokban.
A Balatonnál a szövetségnek csupán 85 szálloda a tagja, összesen 7553 szobával, miközben 210 szálloda 13 400 szobával található itt, és akkor még nem beszéltünk arról a 13 ezer kisebb magán- és egyéb szálláshelyről a maga 22 ezer szobájával, amelyre a szövetségnek semmi rálátása sincs
– magyarázta az MTÜ elnöke, hozzátéve, hogy ezzel a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége torz képet fest a hazai turizmus helyzetéről. Fel is sorolt három ilyen tévedést a közelmúltból:
- Idén januárban Flesch Tamás azt mondta, hogy a külföldiek száma stagnálni fog, ehhez képest az első hat hónapban megnőtt a számuk 16 százalékkal.
- Az idei első negyedévre a szövetség elnöke azt mondta, hogy a szállodák 25 százaléka csődbe megy, ez sem történt meg.
- Tavaly szeptemberben azt állította, hogy a vendéglátásban 25 százalékos létszámleépítés lesz, ezzel szemben munkaerőhiány van.
Guller Zoltán szerint aggályos és szakmaiatlan a balatoni szezonról annak kezdetén megállapításokat tenni, ugyanis valós képet a szezon végeztével lehet közölni. Most viszont, mivel olyan mértékű tévedéseket közölt a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke, a megszokottnál hamarabb feltárta lapunknak az ágazati adatokat az MTÜ elnöke. Elmondta, hogy az adatok pontosságát és hitelességét a kötelező adatszolgáltatás szavatolja, ugyanis a digitalizáció segítségével közel 50 ezer szálláshellyel kapcsolatban szinte mindenre rálátnak.
A balatoni turizmus számait közölve felfedte, hogy idén január és június között egymillió-ezer fő volt a vendégszám, szemben a tavalyi egymillió-huszonháromezerrel, tehát 22 ezer fő volt a különbség, ami hozzávetőleg kétszázalékos csökkenést jelent. A vendégéjszakák száma a tavalyi 2,71 millióról az idei évre 2,57 millióra mérséklődött, azonban a szálláshelyek bevétele a tavalyi 38,35 milliárdról 48,42 milliárdra ugrott.
Beszédes adat a komphajózást bonyolító Bahart január és június számai között:
- 2022-ben 471 ezer utasszámmal mentek a kompok
- 2023-ban 445 ezer volt az utasszám, ami 26 ezer fős csökkenés az előző évihez képest.
Ugyanakkor a személyhajózásban kétszázalékos növekedést mértek tavalyhoz képest. A turisztikai szervezet elnöke elmondta, hogy összességében jó évet és erős nyári turisztikai szezont várnak idén.
Ahogyan a pandémia idején a belföldi, most a külföldi vendégforgalom diktálja majd a turizmus lendületét
– jelezte Guller Zoltán, hozzátéve, hogy ha a körülmények nem változnak, akkor az év egészére a tavalyit meghaladó vendégforgalmat valószínűsítenek.
Európai trend a hazai turizmusban
A koronavírus-járvány után sokkal nagyobb arányban indulnak útnak az emberek külföldre, és ez alól mi magyarok sem vagyunk kivételek.
A kiindulópont a 2019-es rekordév számai, ehhez viszonyítunk mindent. A pandémia nem csak Magyarországon, hanem az egész világon alapjaiban rengette meg a turizmus mutatószámait. Emlékezzünk rá, hogy a határokat lezárták, nem utazhattunk külföldre, így más nemzetekhez hasonlóan mi is a belföldi turizmust erősítettük. Volt olyan hónap, amikor a belföldi turisták számaránya meghaladta a 95 százalékot hazánkban – ez így értelemszerűen nem tartható. A cél az, hogy fele részben magyarok, fele részben külföldiek pihenjenek Magyarországon. A mi feladatunk az, hogy a külföldre utazó magyarok helyett a külföldieket hívjuk vissza Magyarországra. A következő évek arról fognak szólni, hogy a belföldi turisták száma csökken, a külföldieké pedig nő, egészen addig, amíg vissza nem áll az 50-50 százalékos arány. Így van ezzel Európa minden más országa is
– magyarázta az MTÜ elnöke, kiemelve, hogy júniusban a sok csapadék és az évszaktól elmaradó hőmérséklet sem kedvezett a belföldi forgalomnak. Az MTÜ számai alapján az adott hónap átlaghőmérsékletének egy Celsius-fokos csökkenése vagy növekedése a turisztikai forgalom egyszázalékos csökkenésével vagy növekedésével jár. „Mivel júniusban az átlaghőmérséklet közel három fokkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban, semmi meglepetés nem történt. A szezon még hosszú, minden remény megvan arra, hogy szeptemberben a tavalyi évi számokat is meghaladó eredményekről számolhassunk be” – fogalmazott Guller Zoltán.
A külföldi vendégek viszont júniusban is 7 százalékkal több éjszakát töltöttek el a Balaton térségben az egy évvel ezelőttihez képest. A nemzetközi vendégforgalom tehát folyamatosan növekszik Magyarországon, az utazási trendek pedig változnak
– állapította meg lapunknak az MTÜ elnöke, aki szerint fontos trend, hogy változik hazánkban a külföldi turisták eloszlása is, hiszen Budapest mellett már sokkal nagyobb arányban jelennek meg vidéken, és nem csak a Balatonon.
Csobbanásra csábít az ügynökség
Július‒augusztusra már eddig több mint 2 millió vendégéjszaka-előfoglalás látszik a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban (NTAK) a balatoni szálláshelyeken. A turisztikai szervezet arra számít, hogy a külföldi vendégkör folyamatos visszaépülésének idei trendje a járvány előtti szinthez a nyári hónapokban is folytatódik.
Az MTÜ elnöke ismertette, hogy a szervezet a foglalási kedv élénkítését nyári kampányával is segítette – vízparti kikapcsolódásra csábított, mind a környező országokból, mind belföldről, amelynek áthúzódó hatásai az egész nyárra hatással lehetnek.
A szervezet vezetője szerint a Balaton térség felkereséséhez további okot adhat, hogy a kormány az elmúlt években mintegy száz balatoni strand megújulását is támogatta.
Miközben a családbarát, szabadidős és akadálymentes szolgáltatások fejlesztése révén jelentősen emelkedett a tóparti strandok színvonala, partszakasz-arányosan a Balaton körül található a legtöbb szabadstrand is
– mutatott rá Guller Zoltán, ismertetve, hogy az MTÜ az elmúlt évek fejlesztéseivel hozzájárult a Balaton négy évszakos kínálatának bővítéséhez, amellyel mérsékelték a szezonalitást.
(Borítókép: Varga György / MTI)