Nagyszabású felújításokba kezd az egyik magyar zsidó egyház

2023.07.13. 16:44
Rekonstrukciós programot indít a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség. Elsőként a Kazinczy utcai „kis zsinagóga” és a Jósika utcai imaház újul meg – tudtuk meg a szervezet csütörtöki közleményéből.

A nyár végéig megkezdődik a Kazinczy utcai „kis zsinagóga” és Jósika utcai imaház felújítása az Erzsébetvárosban. A két leromlott állapotú templom helyreállításának költsége közel százmillió forint, amit a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség (MAOIH) a számára kifejezetten erre a célra felajánlott magánadományokból finanszíroz – közölte sajtóközleményében a vallási szervezet. 

A legkisebb magyar zsidó egyház májusban hivatalba lépett új vezetése – a költségvetési egyensúly megteremtése és a hitélet újraindítása mellett – a következő években szeretné a teljes ingatlanállományát felújítani, és ennek érdekében rekonstrukciós programot indít.

Történelmi épületek újulnak meg

A Kazinczy utcai „kis zsinagógát” az 1980-as évek végén, Bokor Sándor hitközségi építészmérnök tervei szerint alakították ki, miután az 1913-ban átadott főtemplom állapota leromlott, az épület használata veszélyessé vált. Mára a „kis zsinagóga” került hasonló helyzetbe, így az ingatlan jelentős felújításra szorul.

Többek között fel kell újítani a belső burkolatot, korszerűsíteni kell a világítást, a nyílászárókat, modernizálni kell a kiszolgálóhelyiségeket

– fejtette ki Keszler Gábor, a MAOIH elnöke, aki a felújítás várható költségét 4050 millió forintra tette. „A kivitelezőkkel az egyeztetés már folyamatban van, a munkálatokat még a nyáron meg szeretnék kezdeni" – fűzte hozzá.

Az 1895-ben megnyílt, évtizedek óta nem használt, volt Kattler Erzsébet-imaház – a templomot Kattler Bernát kalaposmester alapította elhunyt kislánya emlékére – egykoron fontos szerepet játszott az Erzsébetváros ortodox zsidók hitéletében.

Állapota mára rendkívül leromlott, hitéleti használatra nem alkalmas. A Jósika utcai imaház felújítását, aminek költségét Keszler Gábor 5060 millió forintra becsülte, a nyár végéig be is akarják fejezni.

Mindkét rekonstrukció zárt, a források célirányos hasznosulását garantáló finanszírozási rendszerben, a kifejezetten erre a célra juttatott magánadományok felhasználásával történik majd

– ismertette a MAOIH elnöke, hozzátéve, hogy a Dob utcaKazinczy utcai – a nagy zsinagógát is magába foglaló – épületegyüttes felújítása soha nem fejeződött be.

„Egy nagyobb esőzésnél vödröket kell a padsorok közé állítani, nincs fűtés, nincs hűtés, veszélyes a világítás, ott is haladéktalan felújításokra van szükség a további károk megelőzésére. Műemléki védettségű, rendkívül egyedi beltéri megoldásokkal rendelkező rituális fürdőnk romokban, néhol életveszélyes állapotban” – sorolta a problémákat Keszler Gábor, megjegyezve, hogy a milliárdos forrásigény fedezésére az egyház nagyon számít a hazai és külföldi magánadományokra.

A MAOIH-ról

A Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség (MAOIH) a három közül a legkisebb hazai zsidó egyház, a több, mint százötven éves múltra visszatekintő magyar ortodox zsidó közösség 1871 óta működő vallási (és ehhez kapcsolódó társadalmi, kulturális, szociális, oktatási és kegyeleti) képviselete. Öt zsinagóga és imaház, rituális fürdő, idősek szeretetotthona, bölcsőde és óvoda tartozik intézményei közé.

A MAOIH elindította a „Save the Hungarian Orthodoxy / Mentsük meg a magyar orthodoxiát” kezdeményezést.

Egy olyan platformot szeretnénk létrehozni, amelyhez itthonról és a határainkon túlról, felekezeti hovatartozástól függetlenül bárki tud kapcsolódni, akinek fontos a magyar ortodox zsidóság megmentése

– hangsúlyozta Keszler Gábor. Az elképzelések szerint a saját weboldallal, közösségimédia-csatornákkal, crowdfunding (közösségi finanszírozási) funkcióval rendelkező, a magyar ortodox zsidóság értékeinek, kultúrájának, tradícióinak megmentését célul kitűző, információs és interakciós platform a következő hónapokban indul be, szintén magánadományokból.

Gatyába akarják rázni a költségvetést

A közleményben jelezték, hogy a MAOIH élén májusban volt váltás, „az új vezetés azóta minden erejével az előző éra felelőtlen gazdálkodása következtében kialakult pénzügyi válsághelyzet megoldásán dolgozik” – fogalmaztak.

Korábban lapunk is beszámolt arról, hogy a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség (MAOIH) új vezetősége is beszállt a háborúba, ami a három Magyarországon működő zsidó egyház között robbant ki. A szervezet korábbi vezetőjének, Deutsch Róbertnek a leváltása miatt teljesen elszabadultak az indulatok, de az új vezetés szeretné megnyugtatni a hitközséget.

Ismertették, hogy a kifizetetlen számlatartozás eléri a 250 millió forintot, miközben az egyháznak semmi tartaléka nincsen. „Az új vezetés május elején alig 5 millió forintot talált a MAOIH bankszámláin, a piacképes ingatlanokat pedig mind eladták az elmúlt évtizedekben” – emlékeztettek a közleményben.

Kifejtették, hogy az új vezetésnek május eleje óta jelentős, 20 százalékos költségcsökkentést sikerült elérnie, ám az egyház bevételei – köztük az úgynevezett örökjáradék, amit a magyar állam az 1991-es restitúciós törvény alapján, azon korábban hitéleti vagy közösségi célt szolgáló egyházi ingatlanok után fizet, amelyeket a 1948. január 1. után kártalanítás nélkül államosítottak – még így is csak a kiadások alig felét fedezik.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.

március 21., 11:51

  • Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.

március 21., 11:49

  • Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.

március 20., 16:20

  • Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.

március 21., 08:02

  • Gazdaság
Úgy néz ki, hogy 2024 a bankok éve volt Magyarországon

Úgy néz ki, hogy 2024 a bankok éve volt Magyarországon

Magyarország hetedik legnagyobb bankja is történelmi évet zárt tavaly.

tegnap, 18:23

  • Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.

március 20., 16:35

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33

  • Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.

március 20., 16:01

  • Címlapon
„Az orosz propaganda megpróbálja kihasználni a magyar politikai helyzetet”

„Az orosz propaganda megpróbálja kihasználni a magyar politikai helyzetet”

A VOX Ukrajina ügyvezető igazgatóhelyettese nyilatkozott az Indexnek.

2 órája

  • Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.

március 21., 14:44

  • Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.

március 20., 12:20

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Nem véletlenül aggódott az ügynökség.

tegnap, 20:50

  • Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.

március 19., 10:31

  • Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt

Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt

Azt is elmondjuk, hogy miért.

március 19., 10:01

  • Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.

március 21., 18:42

  • Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Nagy csata jöhet a bankokkal.

március 20., 09:05

  • Gazdaság
Visszatér a Traubisoda

Visszatér a Traubisoda

Az ikonikus üdítőital három ízben lesz kapható.

március 19., 14:35

  • Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.

március 20., 07:29

  • Gazdaság
Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt

Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt

Kisgergely Kornél veszi át a terheket.

március 19., 12:40

  • Gazdaság
Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek

Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek

Veszteségekről tájékoztatta dolgozóit a SPAR.

március 19., 14:47

  • Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania

Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania

A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.

március 20., 06:26

  • Gazdaság
Újabb változás jön az üzemanyagárakban

Újabb változás jön az üzemanyagárakban

Drágul a benzin, a gázolaj azonban olcsóbb lesz.

március 19., 13:04

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

tegnap, 15:44

  • Gazdaság
Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak

Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak

Továbbra is kérdéses az autóipari jövője, de az Audi Hungaria minden igényt rugalmasan kezel.

március 19., 11:48