- Gazdaság
- gazdaságfejlesztési minisztérium
- gfm
- fábián gergely
- logisztikai park
- iparpolitika
- logisztika
- áruszállítás
Erről minden logisztikai cégnek tudnia kell: elindult a Logisztikai Park Címpályázat
Fábián Gergely iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkár kiemelte, hogy a kormány által létrehozott új minősítési rendszer célja egységes szabályozási, minősítési és ellenőrzési rendszer létrehozása, amelyben a logisztikai szolgáltató szektor beruházásai koordinált keretek között és hatékonyabban valósulnak meg.
Az ágazat jelenleg a GDP 5 százalékát állítja elő, a kormányzat célja, hogy ez 10 százalékra nőjön, amellyel tovább erősíthető a magyar gazdaság makrotérségeket összekapcsoló hídszerepe
– jelezte a tárca közleményében.
Fontos határidőre figyelmeztetnek
A tavasszal elfogadott új szabályok szerint a logisztikai szektorban működő szolgáltatóegységek 2024. december 31-ig szerezhetnek Logisztikai Park címet, ennek hiányában a határidőt követően logisztikai tevékenységüket nem folytathatják – figyelmeztet a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
A benyújtott pályázatok alapján a Tudományos és Innovációs, Technológiai, Ipari és Logisztikai Park Tanács tesz javaslatot a cím odaítélésére, amelyről az iparügyekért felelős gazdaságfejlesztési miniszter dönt
– ismertette a tárca. A Logisztikai Park címet elnyerők célzott támogatási és fejlesztési programokra pályázhatnak, továbbá nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánítására vonatkozó kérelmük elbírálása is egyszerűsített eljárásban történik.
Az egyik kulcságazatról döntött a kormány, jön egy új minősítési rendszer
Az ágazat több mint 280 ezer főt foglalkoztat.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban
Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.
március 24., 11:14
- Gazdaság
Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank
Több hiányosság is előjött.
március 24., 11:44
- Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban
Megjelentek a részletek a jogszabályról.
március 24., 06:44
- Mindeközben
Jenna Ortega üvegből készült ruhában jelent meg egy tévéműsorban, csoda, hogy nem repedt szét rajta
25 perce
- Mindeközben
Teljesen kiborult az internet népe egy méregdrágán árult éttermi csirke miatt, bizarr okból kerül egy vagyonba
2 órája
- Mindeközben
Visváder Tamás posztolt egy titkos videót A Nagy Duettről, ezen a bakin nevet az internet népe
3 órája
- Címlapon
Földrengés rázta meg Thaiföld fővárosát, kártyavárként omlott össze egy felhőkarcoló
A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.
1 órája
- Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón
Kihúzták a nyerőszámokat.
március 23., 16:58
- Gazdaság
Maxon pörög a magyar munkaerőpiac, lehet azonban némi bökkenő
A kormány szerint Magyarország Európa élmezőnyéhez tartozik foglalkoztatottságban.
33 perce
- Gazdaság
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás
A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.
március 24., 13:23
- Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél
Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.
március 24., 10:41
- Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
Maradt a múlt héten tapasztalt szint.
március 24., 07:21
- Gazdaság
Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken
5–30 millió forintos támogatást igényelhetnek a kkv-k.
március 24., 14:03
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Gazdaság
Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk
Novák Előd törvényjavaslatot is benyújtott az ügy érdekében.
március 25., 10:35
- Gazdaság
Rossz hír az autósoknak, ismét 600 forint fölé emelkedhet a benzin literenkénti átlagára
A gázolaj is drágul.
március 21., 11:18
- Címlapon
„Aki Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását tolja, az tulajdonképpen Putyin szekerét tolja”
Nem véletlen, hogy Moszkva nem ellenezné Ukrajna uniós tagságát.
4 órája
- Címlapon
Kiderült, mi okozta a Szindbád tengeralattjáró tragédiáját Egyiptomban
Számos biztonsági kérdés merült fel a baleset után.
3 órája
- Címlapon
Lucernaföldön vesztegel a Honvédelmi Minisztérium milliókkal támogatott repülőgépe
A rendőrség nyomozást indított.
13 perce
- Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt
A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.
március 21., 11:49
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni
Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.
március 22., 09:48
- Címlapon
Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, rendőrök szedték szét a tiltakozókat az MTVA székházánál
Bedő Dávid szerint a kormányfőt a teherportán vitték be.
2 órája
- Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek
Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.
március 22., 17:34
- Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.
március 21., 11:51
- Mindeközben
A Farm VIP Kiara Lordja elárulta, milyen szigorú elvárásai vannak a férfiak felé
tegnap, 20:34
- Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt
Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.
március 21., 14:44
- Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni
Varga Mihályék léptek.
március 22., 11:37
- Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van
A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.
március 21., 18:42
- Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla
Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.
március 21., 12:33
- Címlapon
Orbán Viktor: Provokációs verseny van az ellenzéki pártok között
A kormányfő ismét a Kossuth rádió vendége volt.
2 órája