Lakatos Benjamin az Indexnek: Sokan alulértékelik az Európai Unió valódi gazdasági jelentőségét

Lakatos Benjamin az Indexnek adott exkluzív interjúban többek között arról beszélt,

• hogyan is nézett ki Európában az energiaválság,
• egyáltalán túl vagyunk-e már rajta,
• mit veszíthet Európa a mostani időszakban,
• miért fontos az integrált európai gázpiac,
• mit tud a MET Csoport, amit más nem,
• illetve hogy miért van szükség kelet-európai sikertörténetekre.

Önnel Magyarországon legutóbb a koronavírus-járvány előtt készült interjú. Azóta lassan már túl vagyunk egy történelmi energiaválságon is. Hogyan történhet meg, hogy mindeközben Lakatos Benjamin nem szólalt meg a hazai nyilvánosság előtt?

Magyarországon valóban nem adtam interjút, de a MET Csoport és a helyi vállalatok vezetői folyamatosan kommunikáltak. Keveset is járok haza, a menedzsment kiválóan végzi a dolgát. Bár Magyarország számomra különleges ország, a vállalatcsoport szempontjából az volt a fontosabb, hogy az elmúlt években más országokkal foglalkozzak. Ráadásul a járvány rendkívüli időszak volt, és nagy változást hozott a MET-en belül is, ebben a periódusban elvégeztük azt a rendszerépítési munkát, amely átformálta a kisvállalati szemléletünket közép-nagyvállalati szintre. Ez nagyon sok energiámat lekötötte.

Majdnem elveszett Európa

Már a pandémia alatt is felszínre kerültek energetikai kérdések, utána pedig elképesztő válság vette kezdetét. Ezt az időszakot hogyan élte meg az első sorból?

A világjárvány alatt 5 euró/megawattórás gázárakat lehetett látni, nem fújt a szél a szektorban, tavaly viszont süvített. A háború előtt pont úgy éreztem, a cégünk elért arra a szintre, hogy elvonulhatok hosszabb szabadságra. Átalakítottam a vállalati struktúrát, és átengedtem az irányítási jogokat, teljesen ki akartam kapcsolni. Aztán elkezdődött a háború, és olyan volt az egész, mint egy cunami. A piac teljesen felbolydult. Végül tavaly júniusra úgy nézett ki, hogy energetikai szempontból némileg stabilizálódik a helyzet – bár így utólag valószínűleg csak nagyon vágytam már a szabadságra –, ezért nyáron megkezdhettem a pihenést: sikerült is öt hetet kikapcsolódni, ami az előző években összesen sem sikerült.

Amikor kilőttek az árak, többeket is megkérdeztem, hogy egyáltalán értik-e, mekkora összegekről beszélünk. Trilliárd eurós számok pörögtek.

Csak az áram- és gázár növekménye európai szinten nagyobb volt, mint itt a régióban három ország teljes éves GDP-je, és ez még nem a csúcs volt. Úgy ítéltem meg, olyan mértékű gazdasági hátrány kezd kialakulni Európában, hogy azt az országok fele nem lesz képes kezelni hosszú távon. Komolyan felmerült, hogy ha ezt Európa nem tudja megfordítani, drámai gazdasági katasztrófa elé néz a kontinens.

Ezen árak mögött mély strukturális probléma is meghúzódhat. Ha picit visszamegyünk az időben, voltak olyan pillanatok, amikor mínuszba szúrtak az árak. Ez bármilyen kereskedésnél azt a látszatot kelti, hogy valamilyen árképzési hiba van.

Ezzel nem értek egyet. Ez létező jelenség, és nem is utoljára láttunk ilyet. Ott, ahol nem tudják tárolni a fizikai terméket, vagy ennek a költsége rendkívül magas, normális lehet a mínuszos ár. A piaci szereplőknek az a dolguk, hogy ezeket a kockázatokat kisimítsák. Persze ha ezt a fogyasztók is érzékelik, akkor rosszul működik a piac. Ez azt jelentené, hogy a kereskedők és az iparág nem végzi el a dolgát. Az árampiacon a rengeteg megújuló energiaforrással, ami még jön, ugyanez lesz a helyzet. Hiszen amikor süt a nap, annyi áramot termelünk majd, hogy fizikailag nem tudjuk felhasználni.

Addig, amíg nem építjük meg a technológiákat, amik ezeket a felesleges árammennyiségeket valami értelmes dologra használni fogják, fogunk még látni negatív árakat egy-két óráig. Ha ez ennél is tovább fennmarad, az tényleg hiba, de összességében a negatív ár büntetés azoknak, akik rossz irányba mennek. A földgáz kicsit más, egyrészt Európában napi elszámolások vannak, illetve a gázt könnyebb tárolni – bár itt meg ne felejtsük el, hogy a tárolásnak is van költsége, és az ár simán lemehet a tárolói költségek szintjére.

Amikor kirobbant a háború, rögtön tudta, hogy az olcsó keleti energia korának egyszer és mindenkorra vége?

Először mindenki megdöbbent, kapkodott, majd összeült és számolt. Ma már sokkal könnyebb arra válaszolnom, hogy Európa bajban van-e, vagy sem, mint egy évvel korábban, amikor fizikai kérdések is napirendre kerültek. Kapacitásokat, infrastruktúrákat kellett építeni, és erre három-öt évet mondott mindenki, a MET Csoport kicsit optimistábban kettő-hármat.

Ehhez képest Nyugat-Európában egy éven belül megoldódott a feladat, hogy hogyan lesz fűtés és áram orosz földgáz nélkül, ami több faktor szerencsés együttállásának volt köszönhető (pl. óriási fogyasztás-visszafogás történt, illetve meleg volt a tél). Bár fontos hozzátenni, vezetékes orosz gáz továbbra is érkezik (150 milliárd köbméterről indulva ez most körülbelül 20-30 milliárd), és közép-kelet-európai szinten a következő tél még nyitott kérdés: ha hideg tél jön, ami erős ázsiai kereslettel párosul, csúnya meglepetések jöhetnek. Ha viszont átlagos tél következik, nem lesznek fizikai ellátási problémái Európának. Ezért a mondatért egy évvel ezelőtt mindenki odaadta volna mindenét.

Európa versenyképességi problémái

Ön szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök tudta, hogy a zöldátállás és diverzifikáció megkezdése miatt most érkezhet el az utolsó pillanat, hogy megzsarolja gázzal Európát? Van a hatalmi politikának energetikai aspektusa?

A háború kitörése és az európai zöldátmenet között nincs ok-okozati összefüggés. Az energetika egy eszköz a nagyhatalmi célrendszerben, fontos, de nem ennyire. A legjelentősebb kérdés a tavalyi és a mostani árkrízisben az, hogyan alakul Európa versenyképessége.

Egyáltalán beszélhetünk arról, hogy Európa versenyképes entitás?

Szögezzük le, nagyon nagy rajongója vagyok az Európai Uniónak, de ha nem képes egységes gazdasági zónát alkotni, akkor száz év múlva nem lesz ráhatása arra, hogy mi történik a világban. A periférián ülni mindig problémásabb, mint a valós részvétel a diszkussziókban. Ha elmegyünk Európa horizontján túlra, ott a jelen és a jövő sokkal gyorsabban történik. Az öreg kontinensen azt érzem, hogy lelassultunk, és közben elveszítjük a jelentőségünket, csak reagálunk arra, ami kívül történik.

Van egyfajta európai gyengeség, mert mi, európaiak alulértékeljük, hogy gazdasági értelemben mit adhat az unió.

Kérem, hogy ezt ne csak a magyar kontextusban értelmezze. Rengeteg sikertörténetet látni: ott az euró vagy a szabad mozgáshoz való joga, de ilyen a közös európai energiapiac is. A közös áram- és gázpiac óriási lehetőség, és nem probléma, ugyanakkor alig van olyan sikertörténet, ahol nem pozíciót veszített Európa, hanem erősödni tudott az elmúlt 10 évben. A TTF gáztőzsde jelenléte a világpiacon pontosan ilyen. A válságig az ázsiai és az amerikai piaci szereplők is használták referenciapontként. Lehet vitatkozni arról, hogy jól vagy nem jól működik, de azt nem lehet elvitatni, hogy van globális jelentősége. A közös energiapiacot tovább kell fejleszteni, és az összes ebben rejlő lehetőséget ki kell aknázni. A pénzügyi piacon például rengeteg eszközt kitaláltak, ami még nem lett átemelve az energiapiacra.

Ez univerzális, kollektív gondolkodásra vall. Ezzel szemben most minél közelebb van egy nemzet a fronthoz, annál jobban dübörög a protekcionizmus, a nacionalizmus. A háború óta kevésbé látszik az egység. A gazdasági vágyunkat korlátozhatja a múltunk.

A protekcionizmus közép- és hosszú távon gyengévé tesz. Ha európai szemmel nézem, akkor van múltbeli terheltség, de nem gondolom, hogy jelentősen erősebb, mint Európán kívül. Abban egyetértek, hogy a társadalmi érzések fontosak, de nem szakadhatnak el a gazdasági realitástól. Ha egy térség gazdaságilag gyenge, akkor sokkal több társadalmi probléma alakul ki. A gazdasági szereplőknek az a feladatuk, hogy minél erősebb európai gazdaságot teremtsenek. Együtt sokkal nagyobb értéket tudunk teremteni, mint szerteszét. Szóval le kellene már tenni a régi batyukat és sérelmeket – a pluszértékteremtéssel mindenki nyer. Ráadásul a másik út elég ijesztő. Az energetika ebben a kontextusban pedig nagyon fontos tényező. Az egyik tulajdonosunk, a szingapúri Keppel például ezt a fajta priorizálást és szemléletet nagyon érti. 

A Gazprommal megszakították a kapcsolatot?

Nem, kapcsolatban vagyunk velük. Nyilvánvalóan nehéz a jelenlegi helyzet, a háború mindig rossz, idáig meghalt 200-300 ezer ember, csak mert képtelenek vagyunk megállapodni, és ott lesz félmillió család, ahol hiányzik egy apuka vagy egy gyermek. Van olyan ár, ami egyszerűen nem elfogadható, amit nem szabad kifizetni.

Néha nem ahhoz kell az erő, hogy belemenjünk egy csatába, sokszor a kompromisszumot választani a nehezebb, ahhoz sokkal több alázat kell.

Minél előbb be kellene fejezni ezt az értelmetlen öldöklést. És nagyon reméljük, hogy a háború lezárása után mind az orosz, mind az ukrán piacon ott tudunk majd lenni. Ennek nyilvánvalóan vannak előfeltételei, a nemzetközi jogszabályokat mindig betartjuk.

A gázszerződéseknél az ár nem minden

Két éve a magyar kormány meghosszabbította a gázszerződését a Gazprommal. Ha nem kötelezzük el magunkat ilyen mértékben, és tőzsdei alapon működne a beszerzés, akkor olcsóbban jutna Magyarország földgázhoz?

Vidéken úgy mondtuk: vásár után okos a paraszt. Nem is szeretem az ilyen jellegű kérdéseket. Nagyjából arról beszélgetünk, hogy mikor vegyek eurót a nyaraláshoz, vagy felvegyek-e devizahitelt, aztán utólag minősítjük, hogy jó ötlet volt-e meg mi lett volna, ha. Mindenkinek van elképzelése, de itt valójában többfaktoros, bonyolult piacról beszélünk. A tranzakciókról a megkötésük pillanatában lehet eldönteni, hogy mennyire jók. Ha valaki előre tudja a jövő tendenciáira a választ, azt azonnal felveszem dolgozni.

Magyarországon a gázár körüli politikai diskurzus pedig egyszerűen nonszensz. A közbeszéd jelentős részének semmi köze a piaci valósághoz.

A politikai párbeszédek arra utalnak, hogy senki nem akarja érteni, hogyan is működik ez a szektor. Utólag minősítjük a korábban megkötött tranzakciók árait, ami ugye kizárólag egy adott pillanatra vonatkozik. Közben pedig fordul egyet a világ. Ez nonszensz. Hangsúlyozom, a megjegyzésem az árra vonatkozik. A gázkereskedés amúgy egy szakma, akárcsak a politika. A kormány által nemrég megkötött halasztott fizetési mechanizmus viszont komoly és kézzelfogható érték. De ennél mélyebben hadd ne minősítsek politikai döntéseket.

Ezek szerint igazak a pletykák: Lakatos Benjamin hamar kiborul, ha egy gázszerződésnél csak az árakat firtatják. Hogyan kell akkor vizsgálni ezeket a szerződéseket?

Bárcsak ezt a kérdést valaki az elmúlt húsz évben feltette volna! Mára kezd elmúlni a relevanciája, és már csak a hosszú távú LNG-szerződéseknél (cseppfolyósított földgáz) értelmezhető. Hasonlatként: amikor valaki vesz egy autót, az ár csak az egyik szempont, nem mindegy a felszereltség, vagy hogy dízel vagy benzines, sorolhatnám. Mindig mindenki az árról akar beszélni, pedig a gázszerződések jogi alapon pénzügyi és jogi kockázatallokációt írnak le két fél között (ilyenek az átadási pont, a fizetési határidő, a fogyasztási rugalmasság stb.). Aki nagyobb kockázatot vállal, annál ez látszik az árban is. Ezért nem is érdemes addig az árról beszélni, amíg a részletek nincsenek letisztázva.

Van véleménye arról, hogy hogyan kellene végezni a kormánynak a gázbeszerzést?

Nem szerencsés egy vállalatnak a politikára vonatkozóan megállapításokat tenni. Ezzel kapcsolatban inkább azt hangsúlyoznám, hogy az Európai Unió gazdasági hatásai minden szempontból alul vannak értékelve, így az energetikában is. Ez nem csak Magyarországra vonatkozik, sok országban nem kezelik helyén az EU lehetőségeit.

Kelet-Európából a globális piacra

Mi a titka a MET Csoportnak? Van valami egyedi faktor, amitől önök mások?

Tudatos cél és HR-filozófia volt mindig is a legtehetségesebb emberek megtalálása. Az egyik egyetemi tanáromtól hallottam, hogy olyan piacon, ami kialakulatlan, nem az előző technológiák szakértőit kell felvenni, mert őket nehéz fejben „áthúrozni”, hanem nagyon okos és nagyon motivált embereket kell alkalmazni. Az elején talán kicsit döcögni fog, de megtanulják az iparágat, és jól fognak teljesíteni. Ilyen embereket keresünk, ez a gondolat szerves része a vállalatunknak. Aztán ha valaki bizonyított szakmailag, nagyjából három év után az is kiderül, hogy mennyire lehet megbízni benne. És persze a kimagasló képességeknek megfelelően meg is kell fizetni a kiváló embereket, gondoskodni kell róluk, mi ezt tesszük.

Mennyire lehet Magyarországon tehetségből, ambícióból boldogulni?

Magyarországon rengeteg tehetséges ember van. Azt látom, hogy a lelkes, jó képességű fiatalok máshol képzelik el a jövőjüket, de ez kétélű fegyver: egyrészt jól teszik, ha külföldön tapasztalnak, mert szemléletváltást hozhatnak, megismernek más kultúrákat. A probléma akkor van, ha a fiatalok nem jönnek vissza. 

Hogy mennyire nehéz csak kiváló képességből boldogulni, már bonyolultabb kérdés. Egyrészről vannak olyan kultúrák a világban, ahol talán könnyebb boldogulni, ugyanakkor a magyar gondolkodás nagyon egyedi, minket máshol sokkal kevésbé értenek. Nekünk, magyaroknak ezen még dolgoznunk kell. Ugyanakkor, ha van jó képesség és kitartás, akkor biztos vagyok, benne, hogy Magyarországon is sikerül.

Tavaly a harminchatodik leggazdagabb magyar emberként szerepelt a Forbes listáján. Van önben valamiféle büszkeség erre vonatkozóan?

Arra vagyok büszke, hogy ezt Kelet-Európából indulva tudtuk megcsinálni, itt épült fel a vállalat. Később Nyugat-Európában is sikeresek lettünk, de ebből a régióból indultunk, az eredményeink innen fejlődtek ki. Fontos, hogy legyenek olyan kelet-európai vállalatok, amelyek nyugaton is sikeresek. Bár nem vagyunk egyedül, de sokkal többre lenne szükség.

Engem úgy neveltek, hogy mindig el tudtam hinni, meg tudom csinálni. Ezért nagyon hálás vagyok. A rendszerváltás első olyan generációjához tartozom, akik ugyan látták, hogy mit csinálnak a rendszerváltók, de csak néztük őket. Mi még akkor csak érteni próbáltuk a világot.

Még éreztük a korlátokat, de már nem ütköztünk bele. A szabadság megvolt, mindent lehetett, de nem volt hozzá semmink. Márpedig ahhoz, hogy külföldön sikeres tudj lenni, a globális kasztrendszert egyszerűen meg kell ugrani. Engem ez motivált. Nézzék azt, amik vagyunk, nem pedig azt, hogy Budapestről vagy Bukarestből jövünk. Sosem fogadtam el, hogy Kelet-Európából nem lehet globális szinten értéket adni. Mi ezt üzletileg megcsináltuk, a MET Csoport ma már ott van a 20 legnagyobb árbevételű svájci cég között. Tehát nem a 100-as listán való szereplés adja a kielégülést, hanem az, hogy ezt megugrottuk. Persze nehéz a kommunikációban erre úgy büszkének lenni, hogy ez ne visszásságot váltson ki.

Hasznosítja a mindennapokban, amit gyerekként a ferencesektől kapott?

Természetesen. Édesapám után én is Esztergomban jártam a Ferences Gimnáziumba. Az elején nehéz volt belesimulni abba a szigorú rendszerbe, de így utólag életem egyik legjobb időszaka volt. Adott egy olyan perspektívát, amit egész életemben hasznosíthatok. Az alázatról rengeteget tanultam, a baráti köröm a mai napig oda kötődik, és továbbra is vallásos vagyok.

(Borítókép: Lakatos Benjamin 2023. június 23-án. Fotó: Kaszás Tamás / Index)