Lesújtóan teljesített a forint, ezt nem tesszük ki az ablakba

forint5
2023.07.30. 12:07
Hétfőn még a 378-as szint közelében kezdte a kereskedést a forint az euróval szemben, majd a hét hátralévő részében a magyar, uniós és amerikai jegybank kamatdöntéseinek kereszttüzében kellett talpon maradnia. Ez annyira nem jött össze, hogy péntek délutánra már a ringből is kiütötték a magyar deviza árfolyamát, 385 fölé repült a közös valutával szemben. A főbb európai tőzsdék pozitívan teljesítettek, viszont a BUX-index csökkent. A gáz ára mérséklődött, az olaj drágult. Heti tőzsdei összefoglalónk.

Hétfő délutánra kissé 378 alá erősödött a forint az euróval szemben, amit az euró gyengélkedése is befolyásolt, de alapvetően új hír nem mozgatta meg a hazai devizát, jegybanki döntésekre való kivárás volt a fókuszban. 

Kedden aztán nem húzott váratlant a magyar jegybank, az MNB változatlanul 13 százalékon hagyta az alapkamatot, az egynapos betéti gyorstender kamatát viszont a várakozásoknak megfelelően 100 bázisponttal 15 százalékra mérsékelte.

Amennyiben a kockázati tényezők tovább javulnának, úgy az egynapos betéti gyorstender kamata ősszel összeérhet az alapkamattal

– jelezte lapunknak Horváth András. Az MBH Bank vezető elemzője rámutatott, hogy a jegybanknál egyelőre nincs terítéken az alapkamat csökkentése. A hírre először erősödni kezdett a forint, de hamar megfordult az irány, a hazai fizetőeszköz végül 0,5 százalékkal gyengült az euró és 0,6 százalékkal a dollár ellenében.

Csütörtökön és pénteken a forint ismételten gyengélkedett, miután a megjelent adatok alapján az amerikai gazdaság ereje miatt továbbra is lebeg a lehetősége, hogy a Fed esetleg még tovább emelheti a kamatokat

– állapította meg a banki vezető elemző, rámutatva, hogy ez még vonzóbbá teheti a dolláreszközöket, és kedvezőtlen hír lenne a feltörekvő devizák számára. Mindeközben az európai jegybank a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal emelte a kamatokat, viszont más érdemi iránymutatással nem szolgált. Szombat délben 384,29 forintot ért egy euró, és 348,72-be került egy zöldhasú.

Pozitív hangulat az európai tőzsdéken

Nagyot meneteltek a főbb európai tőzsdék a héten:

  • a francia CAC-40 1,11 százalékos erősödéssel,
  • a frankfurti Dax 1,87 százalékos pluszban,
  • a londoni FTSE 100 index 0,45 százalékos bővüléssel,
  • az euróövezeti EuroStoxx50 2,04 százalékos előrelépéssel zárt.

Csökkent a BUX-index

A BUX-index a főbb európai tőzsdékkel szemben 0,12 százalékos gyengüléssel végezte a heti kereskedést a teletrader.com kimutatása alapján. A magyar blue chipek vegyesen teljesítettek:

  • a Mol 3,54 százalékot gyengült,
  • a Richter 0,68 százalékot lépett vissza,
  • a Magyar Telekom 2,18 százalékot erősödött, 
  • az OTP Bank 1,18 százalékot javított.

Átment a teszten az OTP

Az Európai Bankhatóság (EBA) 2023. évi stressztesztjén a magyar tulajdonú hitelintézetek közül egyedül az OTP-csoport vett részt. Ennek oka, hogy az OTP-csoport mérlegfőösszege haladta meg az EBA által meghatározott 30 milliárd eurós küszöböt, ami a 2023. évi EBA-stressztesztben való részvétel feltétele volt.

A stresszteszt legfontosabb tényezőjének számító tőkepozíció alapján az OTP-csoport eredménye a két évvel ezelőttihez képest javult.

Az is kiderült, hogy bőven a jelenleg érvényben levő SREP-tőkekövetelmény felett maradna a stresszteszt időhorizontján. Az OTP-csoport a leányvállalatain keresztül a közép-kelet-európai régió tizenegy országában van jelen.

Kapcsolódó
Idén is a mezőny első felében teljesített az európai banki stresszteszten az OTP-csoport

Idén is a mezőny első felében teljesített az európai banki stresszteszten az OTP-csoport

A magyar tulajdonú hitelintézetek közül egyedüliként vett részt a pénzintézet.

Hullámvölgyek a kriptovilágban

Sokan tekintenek szerencsejátékként a kriptózásra, talán nem is indokolatlanul. Az Indexen megjelent elemzés szerint az idei év eddigi legnagyobb nyertese egyértelműen a pepecoin (PEPE) nevű token volt, és mindazok, akik még időben bevásároltak a kriptopénzből.

Az internetes meme által ihletett token értéke idén májusban több mint 5 millió százalékkal emelkedett, azaz az ötvenezerszeresére nőtt.

Kapcsolódó
Ráfáztak a kriptohuszárok, telibe kapta őket a tél

Ráfáztak a kriptohuszárok, telibe kapta őket a tél

Úgy bezuhantak a valuták, hogy senki sem tudja, mikor tápászkodnak fel.

A csúcs után nem sokkal azonban zuhanórepülésbe kezdett a meme coin. Hasonlót mutatott a bitcoin is. Az első számú kriptovaluta 2010 nyarán még csak 9 centet ért, 11 évvel később viszont már 69 ezer dollárt – ezzel 760-ezerszeres növekedést ért el. Mivel azonban a bitcoin ciklikusan mozog, elkerülhetetlen, hogy bizonyos időközönként az árfolyam is bezuhan. Így volt ez a 2018-as és a 2022-es kriptotél alkalmával is. Előbbinél 19 ezer dollárról 6 ezer dollárra, utóbbinál 69 ezer dollárról 15 ezer dollárra zuhant vissza a legnagyobb kripto árfolyama.

Kapcsolódó
Sokan nyernek, de még többen buknak el  hatalmas vagyonokat a kriptovilágban

Sokan nyernek, de még többen buknak el hatalmas vagyonokat a kriptovilágban

A legnagyobb veszteségek sorában a bitcoin is feltűnik.

A gáz ára csökkent, az olaj fájóan drágult

Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gáztőzsdén a legközelebbi, augusztusi határidőre megawattóránként 29,155 eurón állt hétfő délután fél négy körül. A gáz ára 26,33 euróra csökkent péntek délután fél négy körül. 

A GÁZÁR Három hónapja 40,31 eurón, egy éve 136,33 eurón zárt. Tavaly augusztusban rekordszinten, 346,52 eurón is állt a gáz ára.

Az északi-tengeri Brent olaj ára a hétfő reggeli, hordónkénti 80,65 dollárról péntek délutánra 84,27 dollárra emelkedett.

Durván drágult az üzemanyag is

A benzin nagykereskedelmi ára bruttó 13 forinttal, a gázolajé 12 forinttal nőtt. A 95-ös benzinért átlagosan 612 forintot, a gázolajért 598 forintot kell fizetni.

A kutak közötti árkülönbség is egyre nagyobb. Tehát az autópályák mellett akár 50 forinttal drágábban is tankolhatunk, mint, mondjuk, egy városi vagy egy kisebb töltőállomáson vagy egy automata benzinkúton, úgyhogy mindenképpen érdemes tervezni, mert elég komoly különbségeket tapasztalhatunk a kutak áraiban

– mondta az ATV-nek Bujdosó Eszter, a holtankoljak.hu szakportál vezetője. A szakember szerint a drágulás oka, hogy emelkedett a Brent kőolaj ára, a forint árfolyama pedig gyengül a dollárhoz képest.

A jövő hét főbb hazai gazdasági eseményei:

  • 2023. 07. 31., 8:30 – Termelői árindex
  • 2023. 08. 01., 8:30 – Külkereskedelmi mérleg
  • 2023. 08. 01., 8:30 – Beszerzési menedzser index
  • 2023. 08. 04., 08:30 – ipari termelés
  • 2023. 08. 04., 08:30 – kiskereskedelmi forgalom
  • 2023. 08. 04. – Richter 2023 Q2-es (2. negyedéves jelentés)
  • 2023. 08. 04. – Mol 2023 Q2-es (2. negyedéves jelentés)

(Borítókép: Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Több hiányosság is előjött.

március 24., 11:44

  • Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Megjelentek a részletek a jogszabályról.

március 24., 06:44

  • Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Kihúzták a nyerőszámokat.

március 23., 16:58

  • Gazdaság
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.

március 24., 13:23

  • Gazdaság
Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar

Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar

Árat emelnének az infláció miatt, de nem tudnak a bekövetkező kereslet-visszaesés miatt.

tegnap, 21:02

  • Gazdaság
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

március 24., 15:35

  • Címlapon
„Aki Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását tolja, az tulajdonképpen Putyin szekerét tolja”

„Aki Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását tolja, az tulajdonképpen Putyin szekerét tolja”

Nem véletlen, hogy Moszkva nem ellenezné Ukrajna uniós tagságát.

53 perce

  • Gazdaság
Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken

Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken

5–30 millió forintos támogatást igényelhetnek a kkv-k.

március 24., 14:03

  • Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Maradt a múlt héten tapasztalt szint.

március 24., 07:21

  • Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.

március 24., 10:41

  • Gazdaság
Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk

Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk

Novák Előd törvényjavaslatot is benyújtott az ügy érdekében.

március 25., 10:35

  • Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.

március 23., 08:57

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Számokat is közzétett a miniszterelnök.

március 23., 11:47

  • Címlapon
Meghalt Tolnai Ottó

Meghalt Tolnai Ottó

A Kossuth-díjas író, költő 84 éves volt.

tegnap, 23:20

  • Címlapon
Szoboszlaiék és a párizsiak már fogják az aranyat, óriási csata Spanyolországban

Szoboszlaiék és a párizsiak már fogják az aranyat, óriási csata Spanyolországban

Az öt topligából négyben már csak a lefújást várjuk, a La Ligában viszont még bármi lehet.

55 perce

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29

  • Gazdaság
Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi

Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi

Nagy Márton üzent a döntés után.

március 25., 07:21

  • Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.

március 21., 11:49

  • Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

Varga Mihályék léptek.

március 22., 11:37

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.

március 22., 17:34

  • Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.

március 22., 19:21

  • Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.

március 21., 18:42

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33

  • Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.

március 21., 17:03

  • Címlapon
Bognár György elárulta a paksi titkot: egy rúd szalámi, meg a szuperhatékony kémhálózat

Bognár György elárulta a paksi titkot: egy rúd szalámi, meg a szuperhatékony kémhálózat

A tréner szerint túlmisztifikált dolog a statisztika és az adatelemzés, mégis fél évvel a konkurencia előtt járnak.

54 perce

  • Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.

március 21., 14:44

  • Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.

március 22., 09:48