2024. június 18. 18:00
Törökország
Georgia
BVB Stadion Dortmund I. forduló
2024. június 18. 21:00
Portugália
Csehország

Akár 4,5 milliárd forintnál is magasabbra rúghatnak a viharkárok

2023.08.08. 19:45
Akár a 4,5 milliárd forintot is meghaladó kárrendezéssel számolhatnak a biztosítók a múlt heti viharok miatt – derült ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) keddi közleményéből. A szervezet azt is elárulta, hogy ez a kártérítés rekordösszegnek számít.

A Mabisz közleménye szerint a múlt csütörtök és vasárnap közötti viharok miatt kedd délig a lakásbiztosítási szerződések alapján 20 ezret megközelítő bejelentés érkezett a biztosítókhoz, bár még nem minden biztosító adatai állnak rendelkezésre.

A szám a következő napokban várhatóan tovább emelkedik, mert sokan most éppen a szabadságukat töltik, vagy még nem tudták felmérni a távolabbi ingatlanjaikban, nyaralójukban keletkezett károkat.

A bejelentések nyomán a társaságok mintegy 4,5 milliárd forintot elérő összeget különítettek el kárrendezésre, amelynek jelentős részéhez akár már napokon belül hozzájuthatnak ügyfeleik.

A legtöbb bejelentés Budapestről, valamint Pest és Hajdú-Bihar vármegyéből érkezett – ismertette a szövetség az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A pusztítás mértéke is rekordokat döntött

Az elmúlt évtizedben nem voltak olyan viharok vagy akár egymást követő viharos napok, amelyek ilyen összegű pusztítást okoztak volna. Ez azonban csak részben az időjárás következménye, mivel most a viszonylag kisebb károsodások helyreállítására is a korábbi éveknél magasabb összegeket kell szánni a folyamatosan emelkedő költségek miatt – állapította meg a Mabisz.

Néhány évvel ezelőtt az átlag kárösszeg nyolcvan-száz ezer forintra jött ki egy-egy nagyobb vihar után. Ha a mostani gyorsjelentések adatai utólag beigazolódnak, akkor a múlt heti viharok miatt a kétszázezer forintot is meghaladó átlagos kárösszeggel lehet számolni

– írja közleményében a szervezet, hozzátéve, hogy a Mabisz 2010 óta gyűjti a május–augusztusi viharszezon kárkifizetéseit. Tavaly a négy hónap alatt összesen 7,5 milliárd forintot tett ki ez a számla, mintegy 63 ezer bejelentésre, míg 2018-ban például a teljes viharszezoni károk miatt kevesebb mint 3,2 milliárd forintot fizettek a biztosítók.

A magyarországi lakóingatlanok 73-74 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással. A meglévő szerződések jelentős részét több évvel korábban kötötték, és azóta sem aktualizálták a tényleges vagyoni helyzetnek megfelelően, így sokan csak a kárrendezési folyamat során döbbennek rá, hogy időközben alulbiztosítottakká váltak – hívta fel a figyelmet a Mabisz.