Lázár János döntése gyomrosként érte a MÁV-ot
Mint ahogy arról lapunk beszámolt, rendkívül rossz állapotban van a vasúti pálya a Budapest–Győr–Hegyeshalom-vonal Biatorbágy és Szárliget közötti szakaszán.
A MÁV erre való tekintettel kénytelen volt 100 kilométer per órás sebességkorlátozást bevezetni az érintett szakaszon – az intézkedés hatására akár 20 perccel is megnőhet a menetidő az egyik legfontosabb vasúti fővonalon.
A Szabad Európa úgy értesült, hogy a MÁV vezérigazgatója, Pafféri Zoltán arra kérte Lázár Jánost, hogy szerezzen forrást a pénzügyminisztertől, különben elmarad az összes, jövőre tervezett felújítás, ami súlyos következményekkel járhat.
A vasúttársaságnak a teljes vasúti pályahálózat több mint hétezer kilométerének karbantartására és a szükséges felújításokra 42 milliárd forint áll rendelkezésére, a most elrendelt beavatkozás ennek a jelentős részét – 32,5 milliárd forintot – azonban elvinné – írja a lap.
A Budapest–Hegyeshalom-vonalon egyébként – egy másik szakaszon – jelenleg is jelentős felújítási és korszerűsítési munkák folynak, aminek eredményeképpen tizenöt perccel rövidülhet a vonatok menetideje.
A Biatorbágy–Szárliget vasúti szakasz állapotával nemrég a Közlekedő Tömeg nevű civil szervezet is foglalkozott, a részletekről ebben a cikkben írtunk.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Nagy Márton nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amiket egy ország találgat
A miniszter szerint családok százezreinek zsebében maradhat több.
március 4., 17:19
- Gazdaság
Rendkívüli lépésre szánta el magát a kormány: feltőkésítenék a kkv-kat
A Demján Sándor Tőkeprogram egyedi lehetőséget kínál a kis- és középvállalkozások feltőkésítésére.
március 4., 16:23
- Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete
Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.
március 4., 09:16
- Gazdaság
Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége
Az MBH Bank megmutatta, mit írt a kockás füzetébe.
március 3., 17:58
- Gazdaság
Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz
Mutatjuk a konkrét hatásokat.
március 4., 13:51
- Gazdaság
Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában
A hevített dohánytermékekkel kapcsolatban született új tanulmány.
március 4., 13:13
- Gazdaság
Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport
A kormányfő szerint kiváló elnök lesz Varga Mihályból.
március 3., 17:58
- Mindeközben
Gáspár Zsolti fodrász mestervizsgára készül: Minden vágyam, hogy a legjobb borbély legyek az országban!
6 órája
- Gazdaság
Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint
A volt pénzügyminiszter megcáfolta a pletykákat.
március 4., 11:51
- Gazdaság
Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására
Egyelőre inkább a bizonytalanság dominálta a részvénypiacokat.
március 4., 09:36
- Gazdaság
Drasztikus lépésre kényszerült a Nébih, tömeges égetéssel védekeznek a ragályos betegség ellen
Egy hatalmas gödörben semmisítik meg a tetemeket Bábolna mellett.
7 órája
- Gazdaság
Luxusterepjáró helyett inkább szerényebb autókat bérelne az Integritás Hatóság
Új közbeszerzést írtak ki.
március 3., 15:20
- Címlapon
Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet
Jelentős világpolitikai következményekre lehet számítani, teljesen átalakulhat a globális kereskedelem.
4 órája
- Gazdaság
Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját
Az igazgatósági ülésen a mesterséges intelligencia mindennapi használata is szóba került.
március 3., 17:00
- Gazdaság
Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak
Csaknem 650 millió forintot nyert egy játékos.
március 2., 17:19
- Gazdaság
Tarolt egy napelemes cég, összesen hét magyar vállalat hódítja meg Európát
Kijött a legfrissebb lista.
március 4., 20:28
- Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék
Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.
8 órája
- Gazdaság
Örülhetnek a magyar autósok, a hazai benzinkutakat is elérte a Trump-tornádó
Lélektani árszint alá csökkenhet a benzin és a gázolaj ára Magyarországon.
március 4., 18:31
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Gazdaság
Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben
Úgy véli, hosszú távon kezdeni kell valamit a belvárosi ingatlanárakkal.
március 3., 15:51
- Gazdaság
Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál
12 ezer munkahely kerülhetett veszélybe.
március 2., 16:27
- Gazdaság
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba
A miniszter szerint nem indokolt az emelés.
március 3., 11:01
- Címlapon
Fájóan keresztbe tett Donald Trump az ukránoknak, ez mindent megváltoztathat a csatatéren
12 órája
- Címlapon
„Heil, Viktor Orbán” – skandálták pucér tiltakozók egy tüntetésen Párizsban
A demonstráció célja a szélsőjobboldali eszmék terjedése elleni tiltakozás volt.
4 órája
- Gazdaság
Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket
Első körben 49 település csatlakozik az új rendszerhez.
március 3., 11:53
- Címlapon
Donald Trump alelnöke kiakadt, Ukrajna-párti tüntetők követték őt és a kislányát
J. D. Vance kemény üzenetet küldött válaszul.
2 órája
- Gazdaság
Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése
Több mint 300 milliárd dollár mozdult meg az amerikai elnök szavainak hatására.
március 3., 10:02
- Gazdaság
Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában
Az előzetesen várt mértéktől így is elmaradtak a számok.
március 3., 14:53
- Gazdaság
Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak
A diákok 11 százaléka szerint veszteség esetén azonnal ki kell venni a pénzt.
március 3., 09:46
- Gazdaság
Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken
Újabb üzemanyagár-csökkenést hoz a március.
március 3., 13:24