Lázár János területe megrogyott, de Matolcsy György erről nem tehet
További Gazdaság cikkek
- Ne várjon holnapig a tankolással, jelentősen emelkedik az üzemanyag ára
- Az idei év eddigi legnagyobb satufékét nyomta a magyar ipar
- Hiába drágul a kávé, mégis egyre többet iszunk belőle
- Karácsony Gergelyék nagy bejelentést tettek, új elektromos buszok érkeznek Budapestre
- Olyat művel a forint, amire másfél éve nem láttunk példát
A beruházások volumene az idei év II. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 13,5 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest – szezonálisan kiigazítva – 4,1 százalékkal mérséklődött – tájékoztatott erről a napokban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az Index által megkérdezett szakértők azt hangsúlyozták:
a beruházások mérséklődése kedvezőtlen, viszont nem váratlan esemény.
Mindenképpen kedvezőtlen folyamat, hiszen nemcsak az adott időszak GDP-je csökkenti, hanem a beruházások természetéből adódóan a hosszú távú termelési, foglalkoztatási és bérnövekedési potenciált is mérsékeli.
Ugyanakkor „nem váratlan azért, mert a háborús és szankciós hatások elsősorban a régiót érintették. Itt ugrott meg az infláció, emiatt itt emelkedtek meg jelentős mértékben a kamatok, ez pedig komoly visszatartó erőt jelent. A lakossági hitelfelvétel is csökkent, a megtakarítási hajlandóság nőtt, e kettő pedig ugyancsak nem ösztönzi a beruházásokat” – mondta az Indexnek Sebestyén Géza, a Mathias Corvinus Collegium Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője, aki szerint a nemzetközi tőke sem szívesen fektet be egy háborúval szomszédos országba.
Ennek függvényében viszont kifejezetten jelentős siker, hogy a közvetlen külföldi tőkebefektetés-állomány (foreign direct investment – FDI) értéke jól alakul. Ugyanakkor Brüsszel késlekedése tovább rontotta a helyzetet.
Bizonytalan a piac, de ez érthető
Az adatokból az látszik, a beruházásokon belül a teljesítményérték több mint felét képviselő építési beruházásoké 24 százalékkal csökkent, ezzel szemben a közel felét kitevő gép- és berendezésberuházásoké 4 százalékkal nőtt. A gépberuházásokon belül az importált gépek és járművek volumene 6,9 százalékkal emelkedett.
A teljesítmény több mint fele megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében a fejlesztések volumene 10 százalékkal csökkent. A 12 százalékát realizáló költségvetési szerveknél a fejlesztések 18 százalékkal csökkentek az állami és főleg az uniós forrásból finanszírozott projektek visszaesése miatt – ismertette Suppan Gergely, az MBH Bank vezető elemzője.
A II. negyedévében tizenkilenc nemzetgazdasági ágból tizenötben csökkent a beruházási teljesítményérték.
A banki elemző szerint a nemzetgazdasági ágakban eltérő folyamatok játszódtak le. Az emelkedő kamatok, a geopolitikai feszültségek miatt növekvő bizonytalanság és kockázatok, csökkenő belső kereslet, valamint a korábbiaknál jóval magasabb energiaárak és beruházási költségek elbizonytalaníthatták a vállalatokat a beruházásoktól. Az emelkedő kamatok negatív hatását a vállalkozások számára elérhető kedvezményes hitelkonstrukciók ellensúlyozhatják.
Az MBH Bank elemzője arra is kitért, az állami beruházások bejelentett csökkentése már a tavalyi év második felében megjelent az adatokban. Továbbra is fennmaradtak a bizonytalanságok az uniós helyreállítási alap elérhetőségével kapcsolatban, ami soha nem látott többletforrást biztosíthatna. A kamatok csökkenésével azonban a következő negyedévekben már mind a vállalati, mind a lakossági beruházások stabilizálódhatnak, jövőre pedig fokozatos élénkülést mutathatnak.
Matolcsy György nem magától döntött
Az Indexnek nyilatkozó banki elemzők és szakértők szerint fontos látni, hogy a negatív hatások az egész régiót, sőt Európa egészét elérték. Luxemburgban a tavalyi év minden egyes negyedévében csökkent a beruházási ráta. Az ír beruházási ráta tavaly 30 százalékot zuhant. Az első negyedévben 14 százalék feletti zsugorodást mutatott a beruházások egyetlen negyedév alatt mért változása Írországban, Észtországban és Dániában is. Csökkentek a mutatók Szlovákiában, Finnországban, Ausztriában, Csehországban, Görögországban, Portugáliában és Franciaországban is.
„A magyar negatív mutató tehát nem egyedülálló, tény azonban, hogy nekünk ez fáj a legjobban” – tette hozzá Sebestyén Géza, aki azt is kiemelte, hogy bár könnyű lenne ezt az egész folyamatot Matolcsy György jegybankelnök számlájára írni, de a jegybanki kamat inkább következmény, mint ok:
A magas infláció miatt az MNB kamatemelésre kényszerült, de a beruházási hitelek kamata a jegybank lépése nélkül is megemelkedett volna, hiszen egyetlen pénzintézet sem szeretne veszíteni a hitelezésénél a gyorsabb áremelkedés okán, így a hitelkamatoknak minden esetben meg kell haladnia az inflációt. Azaz az infláció növekedése az MNB lépése nélkül is a piaci kamatok emelését okozza. A jegybanki szigor inkább jó hír, mert hozzájárul az áremelkedés gyorsabb letöréséhez, így hamarabb következhet be a kamatok csökkenése.
Összességében az elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank kamatpolitikája, valamint a devizatartalék tavaly novemberi felajánlása az energiaszámlák ellentételezéséhez szükséges devizakötelezettségek fedezésére volt a fő oka annak, hogy a forint tavalyi gyengülése megállt, és erősödésre fordult. Ez pedig komoly mértékben hozzájárult az infláció letöréséhez.
Sebestyén Géza továbbá arra is kitért, hogy a magyar dezinflációs politika sikeres volt, a havi infláció az elmúlt három hónapban −0,4 százalék és +0,3 százalék között alakult. Ez pedig megnyitja az utat a piaci hozamok csökkenése előtt. „A negyedéves tendenciák tekintetében így optimista vagyok, szerintem túl vagyunk a mélyponton. Ám az infláció nálunk és a régióban is magasabb lesz, mint amit 2010 és 2020 között megszokhattunk. Ez pedig magasabb kamatszinteket is jelent. Ameddig eltart a háború, addig a régió gazdasága sem igazán fog szárnyalni, a nemzetközi beruházások szintje is alatta lesz a potenciálnak” – tette hozzá. További fontos kérdés, hogy meddig tartja még vissza Brüsszel a Magyarországnak járó pénzeket.
Brutális FDI-beáramlás
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter rendre hangsúlyozza a külföldi működő tőke fontosságát. Az MBH elemzése erre részletesen kitért: a villamos berendezés gyártása területén az akkumulátorgyártásához kapcsolódóan óriási volumenű fejlesztések zajlanak. Listába rendezve és a teljesség igénye nélkül így összegezhető:
- a CATL Debrecenben 2900 milliárd forintos,
- az SK Innivation Iváncsán 680 milliárd forintos,
- a Sunwoda Electronics Nyíregyházán 580 milliárd forintos,
- a Huayou Cobalt Ácson 520 milliárd forintos,
- az EVE Power Debrecenben 482 milliárd forintos,
- az LG Chem és a Toray közösen 267 milliárd forintos (Nyergesújfalu) beruházást jelentett be.
- A Samsung SDI (Göd) 390 milliárd forint,
- a W-Scope (Nyíregyháza) 290 milliárd forint,
- az EcoPro (Debrecen) 264 milliárd forint,
- az SK Innovation (Komárom) 239 milliárd forint,
- a Toray további 127 milliárd forint (Nyergesújfalu) értékű beruházást jelentett be.
- A BMW 2 milliárd euróra növelte a debreceni gyárának beruházási összegét,
- valamint a Mercedes újabb 400 milliárd forint,
- az Audi pedig 120 milliárd forint volumenű beruházást jelentett be.
Tavaly soha nem látott volumenű működőtőke-beruházás érkezett, ez meghaladta a 4900 milliárd forintot az előző évi rekordmértékű, 2000 milliárd forintot meghaladó (5,9 milliárd euró) működőtőke-beruházást követően. Így a három évvel ezelőtt bejelentett, 1700 milliárd forintnyi új beruházásokkal együtt folytatódhat a bővülés. Meghatározóvá vált a távol-keleti, azon belül is elsősorban a dél-koreai és kínai tőke, emellett számottevő beruházásokat jelentettek be japán és indiai vállalatok is.
Az idei évben a bejelentett beruházások értéke meghaladja a 2200 milliárd forintot. Végezetül fontos kiemelni, hogy csak a CATL beruházása önmagában meghaladja az uniós helyreállítási alap hazánknak ígért vissza nem térítendő forrásainak összegét.
(Borítókép: Lázár János 2023. május 9-én. Fotó: Karip Tímea / Index)