Sötét jóslatot mondtak a forint jövőjéről, hamarosan 400 fölött lehet az euró

INDEX forint 0808 3
2023.09.13. 10:56
Idén még jó eséllyel a 400-as szint alatt, 392,5-nél zárhatja az évet a forint az euróval szemben, viszont 2024 végére már 400-ra gyengülhet, 2025-ben pedig 405-ig léphet vissza – jelezték előre az Equilor Befektetési Zrt. elemzői a gazdaságot elemző szerdai sajtóeseményen. A makrogazdasági szakértők előrejelzést tettek a magyar GDP-re, a forint árfolyamára és az infláció alakulására is.

2024-től lassú növekedés indulhat el Magyarországon, de még 2025-ben sem érheti el a bővülés üteme a tavalyi szintet az Equilor Befektetési Zrt. legfrissebb elemzése szerint. 

A magas infláció és kamatok a fogyasztás mellett a beruházásokat is visszavetették, míg az elmaradó uniós források a vártnál nagyobb nehézségeket okoznak a magyar gazdaság számára

– jelezték az Equilor elemzői, hozzátéve, hogy a reálkamatok globálisan várhatóan nem fognak visszatérni a 2010-es években látott alacsony szintekre, ami a magyar jegybank mozgásterét is szűkíti. Az elemzés szerint az idei 18 százalékos csúcs után jövőre 6 százalékra zuhanhat az infláció, miközben az idei recesszió után 2024-ben 2,5 százalékos növekedés jöhet enyhén gyengülő forintárfolyam mellett.

Nem térnek vissza az alacsony kamatok

Nem mindig voltak ilyen magasak a kamatok, mint az elmúlt időszakban. Az évszázadok óta csökkenő átlagos kamatokat az elöregedő társadalom, a termelékenység emelkedésének lassulása, az általánosan gyenge gazdasági kilátások és 2008 után a kockázatmentesnek mondott befektetések felé fordulás hajtotta.

Olyan változások következhettek be, ami miatt a következő években a 2010-es évtizedben megszokotthoz képest magasabb reálkamatokat látunk majd hosszú évekig

– állapította meg elemzésében az Equilor. Kifejtették, hogy a folyamatokat több tényező hajtja, melyek közül a legfontosabb a globálisan növekvő beruházási igény. A deglobalizációs folyamatok miatt gyárak épülnek, a védelmi kiadások általánosan növekednek, és a zöldátállás is hatalmas beruházásokat igényel. 

Minden szem Matolcsy Györgyékre szegeződik

Az Equilor elemzői ismertették, hogy rövid távon az amerikai jegybank, a Fed várhatóan befejezi a kamatemelési ciklusát, és több negyedévig magasan, 5 százalék felett tarthatja a kamatot, miközben a csökkentés várhatóan csak a jövő év derekán indulhat el. Az EKB eközben még nehezebb helyzetben van: idén további kamatemelés várható, és az amerikainál csak később, jövő év vége felé indulhat el a kamatvágási ciklus. 

Egyre égetőbb kérdés, hogy hosszú távon milyen kamatkörnyezetre számíthatunk

– világított rá Árokszállási Zoltán. Az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője emlékeztetett, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 100 bázispontos ütemben megkezdte az ultramagas, 18 százalékos alapkamat csökkentését. A jelenlegi – régiós szinten is még mindig magas – 14 százalékos szintről szeptemberben újabb 100 bázispontos vágás következhet, utána azonban lassíthat az MNB a szakértő szerint. Idén év végére 10, 75 százalékos, míg 2024 végén 6,5 százalékos alapkamatra számítanak. 

Novemberben várhatóan elérjük az egy számjegyű inflációs szintet

– jelezte előre a szakértő, hozzátéve, hogy az infláció így idén éves átlagban 18 százalék lehet, amit jövőre egy 6 százalékos átlag követhet. 

Áttörhet egy rémálomszintet a forint

Az Equilor vezető elemzője szerint a forint a nagy volatilitás miatt enyhén gyengülő pályán maradhat.

A jelenlegi kilátások szerint 2024-ben 400 forintos év végi euróárfolyam várható

– jelezték az Equilor szakértői, hozzátéve, hogy a magas kamat, ami leginkább segíti a forint stabilitását, és hogy éves szinten viszonylag erős forintot láthatunk. Ezt támasztja alá, hogy amikor jön egy rossz hír, és gyengül a magyar deviza, akkor egész gyorsan vissza tud korrigálni. Régiós szinten is magas kamatelőnnyel rendelkezik a forint, ami vonzóvá teszi más devizákkal szemben. 

Az Equilor elemzői összeszedték, mi gyengítheti a magyar fizetőeszközt:

  • Jelenleg vártnál gyorsabb kamatcsökkentések
  • Makroproblémák: recesszió + költségvetési hiány
  • EU-val (USA-val) szembeni konfliktusok mélyülése
  • Dollár további erősödése
  • Hitelminősítők újabb értékelései (december)

A forint erősödését okozhatja:

  • Magas kamatszint fenntartása (erős pont)
  • EU-pénzekkel kapcsolatban bármilyen jó hír

Buró Szilárd, az Equilor pénzügyi innovációs vezetője kis esélyt lát arra, hogy jó hír érkezne az uniós források teljes összegének megérkezésével kapcsolatban. A forint idei árfolyamával kapcsolatban elmondta, hogy idén még jó eséllyel a 400-as szint alatt, 392,5-nél zárhatja az évet az euróval szemben, viszont 2024 év végére már a 400-as rémálomszintre gyengülhet, 2025-ben pedig 405-ig léphet vissza.

Árokszállási Zoltán szerint a magyar gazdaság durva alkalmazkodáson van túl: az idei gazdasági teljesítmény még az előzetes várakozásokat is alulmúlta.

2023-ban 0,7 százalékkal csökkenhet a GDP

– jelezte előre az Equilor elemzése. Ismertették, hogy a recesszió mögött több tényező áll, így elsősorban a magas infláció miatt visszaeső fogyasztás, a visszafogott állami beruházások és a magas kamatok miatt visszaeső beruházási kedv. Ugyanakkor a szakértők szerint az idei visszaesést jövőre 2,5 százalékos növekedés követheti, amit a visszatartott európai uniós források gyors ütemű beáramlása növelhetne. 

(Borítókép: Németh Emília / Index)