Az OTP megremegett, Varga Mihály hiába korrigált

D KOM20230921011
2023.09.25. 17:55
Közel 10 százalékot esett az OTP csütörtök óta. A 61. Közgazdász-vándorgyűlést biztos nem felejti el egykönnyen Magyarország nagybankja, ugyanis az esemény első plenáris ülésén lökték vissza brutálisan a papírjait.

Az OTP-re és a forintra a Közgazdász-vándorgyűlésen a pénzügyminiszter által csütörtök délelőtt belengetett bankadóemelési ötlet igencsak negatívan hatott, amit az elhangzottak után már borítékolni lehetett.

Egyrészt a globális tőkepiacon sem volt fényes a hangulat, de ezt tetézte, hogy Varga Mihály elejtette a múlt heti vándorgyűlésen, hogy bár nem szeret ehhez az eszközhöz nyúlni, ha olyan a helyzet és a bankok továbbra is hasonlóan nyereségesek, mint most, akkor felmerülhet a bankok adóztatásának emelése, valamint a támogatott hitelek rendszerébe is belenyúlhatnak

– magyarázta az Indexnek Le Phuong Hai Thanh, a Concorde elemzési üzletágának vezetője, megjegyezve, később a kormánypárti képviselői cáfolták, hogy ezt terveznék.

A cáfolat után sem pattant vissza az OTP

Érdekes módon a cáfolat ellenére az árfolyam nem pattant vissza. A Concorde szakértője szerint valószínűleg a befektetők a szabályozói környezet bizonytalansága és a költségvetési aggodalmak miatt is kivárnak.

Fontos azonban megjegyezni, hogy az OTP immáron közép-európai bankcsoport, és ez nem tükröződik a részvényárfolyamban

– fogalmazott az elemző, megjegyezve, hogy a magyar leányvállalat nem teljesít jól a jelenlegi makrogazdasági környezetben.

Pontosított a pénzügyminiszter

A Közgazdász-vándorgyűlésen rövid interjút készítettünk Varga Mihállyal, ahol érintettük a bankok nyereségét is. Ezzel kapcsolatban Varga Mihály arra hívta fel a figyelmet, hogy

ha az adóbevételeket mérlegeljük, akkor egy fiskális eszköz lehet a bankadó megemelése, ugyanakkor nem erről van most szó.

A pénzügyminiszter szerint a monetáris politika jelentősen belenyúlt a banki eredményekbe, méghozzá pozitívan, hiszen a jegybanki magas kamatszint hozza össze a bankrendszer nyereségének nagy részét.

Nagy Márton és Orbán Viktor szépít 

Az OTP árfolyamával kapcsolatban tehát a kormányzati bejelentések felfordulást okoztak a múlt héten.

A hétfői kereskedési napon egyelőre az OTP pozitív korrekciója látható, mivel Nagy Márton pénteki, valamint Orbán Viktor mai parlamenti beszéde alapján az tűnik valószínűbbnek, hogy nem lesz újabb bankadó

– világított rá Árokszállási Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője. A szakértő szerint úgy tűnik, a kormány inkább a hiánycél jelentősebb emelését látja jobb útnak, valószínűleg azért, mert a költségvetés kiigazítása nem segíti a gazdasági növekedést, amit szeretne felpörgetni a kabinet.

A bizonytalanság ugyanakkor nem múlt el teljesen, hiszen kérdés, hogy az MNB nem tervez-e tenni valamit: erre is utalt múlt héten Varga Mihály pénzügyminiszter

– hangsúlyozta a szakértő, aki szerint nem szabad azt sem elfelejteni, hogy múlt héten a világ részvénypiacain is eladói nyomás uralkodott, így az OTP-t és a BUX-indexet a meghatározó hazai történések mellett külföldről is negatív hatások érték. Hétfőn tőzsdezárás után 13 050 forintot ért az OTP-részvény, ami jelentősen alulmúlja a múlt hét eleji értékeket.

OTP 2023-09-25 17-16-41.png

(Borítókép: Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond a 61. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján a gazdaságpolitikai kerekasztal-beszélgetésen, Egerben 2023. szeptember 21-én. Fotó: Komka Péter / MTI)