A szemünk előtt zajlik az autóipar történetének eddigi legjelentősebb átalakulása

techshow007
2023.11.24. 06:04
Egyszerre néz szembe kihívásokkal és lehetőségekkel az autóipar – mondta az Indexnek a Continental AG igazgatótanácsának tagja. Ilyen többek között a mesterséges intelligencia megjelenése vagy az Európai Unió által 2050-re kitűzött károsanyagkibocsátás-mentességi céloknak való megfelelés. Philip Nelles emellett a konszern hazai helyzetéről is beszélt.

Philip Nelles többek között elárulta:

  • miként látja a vállalat magyarországi jelenlétét;
  • melyek az autóipar legnagyobb kihívásai;
  • melyek a kurrens és várható autóipari trendek;
  • miként sáfárkodnak a mesterséges intelligencia adta lehetőségekkel;
  • és miért lesz kulcsszerepe a Continentalnak a szén-dioxid-semlegesség elérésében.

Több mint két évtizede tartozik a vállalatcsoport kötelékébe. Ezalatt számos nehézségen kellett keresztülvinni a Continental hajóját. A mostani gazdasági helyzet hová sorolható, összehasonlítva a 2008–2009-es pénzügyi válsággal, a koronavírus-járvánnyal?

A vállalatok és menedzsmentjeik számára egyáltalán nem szokatlan, hogy időről időre kihívást jelentő helyzetekkel kell megbirkózniuk. Ez, ha szabad így fogalmaznom, a normál üzletmenet velejárója, a gazdasági tevékenységet folytató szervezetek életének szerves része. Annak ellenére, hogy ezek a nehézségekkel teli időszakok jellegükben meglehetősen egyediek és sokrétűek lehetnek, minden esetben igaz, hogy a vállalatoknak, a vezetőségnek és a munkavállalóknak egyaránt kihívást jelentenek. A múltbeli válságokat eddig mindig sikeresen tudtuk kezelni, például a 2008–2009-es pénzügyi krízist, amely világszerte hatással volt az államok és a vállalatok gazdasági teljesítményére is. Később a Covid–19 világjárvány igazán különleges helyzetet teremtett, hiszen komoly egészségügyi fenyegetést jelentett. Munkatársainknak otthonaikból kellett dolgozniuk, ami világszerte megváltoztatta a munkavégzés korábban ismert játékszabályait.

A globális egészségügyi válság az ellátási láncokra is rendkívül erős negatív hatást fejtett ki és az autóipar működését is jelentősen befolyásolta, amit mind a mai napig érzünk. Jelenleg több külső politikai és gazdasági tényezővel kell egy időben szembenéznünk: ilyen például az infláció, a geopolitikai feszültségek vagy a recesszió. A jelenlegi helyzet soha nem tapasztalt összetettsége azt jelenti, hogy a globális vállalatok még soha nem álltak akkora kihívások előtt, mint ma. Mindezek ellenére bizakodó vagyok, hogy a korábbiakhoz hasonlóan a jelenlegi nehezebb időszakot is sikeresen átvészeljük, sőt, megerősödve jövünk ki belőle.

2000 óta több politikai kurzus is irányította Magyarországot. Hogyan alakult a kapcsolat az elmúlt két évtizedben az aktuális magyar kormánnyal?

A legfontosabb feladatunk az értékteremtés. Tesszük mindezt a vállalat felsővezetésének iránymutatása alapján, szem előtt tartva részvényeseink érdekeit, a mindenkori aktuális politikai helyzettől függetlenül. Magyarország kedvező üzleti-gazdasági környezetet biztosít az autóipari cégek számára, kiváló feltételeket teremtve mind a termelés, mind a kutatás-fejlesztési (K+F) tevékenység tekintetében. Ennek eredményeként a magyar piacra lépésünk óta folyamatos növekedést tapasztalunk.

Az elmúlt évtizedekben számos alkalommal működtünk sikeresen együtt a kormánnyal és a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel (HIPA), idén ünnepeltük stratégiai partnerségünk 10. évfordulóját.

Történelmi átalakulás, AI-áttörés

Az autóipar történelmének legjelentősebb átalakulásán megy keresztül. Melyek a legégetőbb kihívások?

Csak megerősíteni tudom a kérdésében megfogalmazott állítást: valóban az autóipar történelmének eddigi legjelentősebb átalakulása zajlik jelenleg. A digitalizáció, a járművek hálózatba kapcsolása és a mesterséges intelligencia (AI) egyre növekvő használatán alapuló automatizálás kulcsfontosságú hajtóereje ennek a fejlődésnek. Ezt az átalakulást lehetőségként éljük meg, vállalatunk több mint 150 éve forradalmasítja a közlekedést. A biztonságos, kényelmes és fenntartható mobilitás új hajtóerőit fejlesztjük.

Ha már a mesterséges intelligenciánál tartunk, az AI szinte egyik pillanatról a másikra vált a gazdasági szereplők, de még a hétköznapi ember mindennapjainak is részévé. A Continental mit tapasztal az AI-val kapcsolatban, miként adaptálta a gyártási és egyéb folyamatokba? Segít-e az AI, és ha igen, miben?

A mesterséges intelligencia mára több különböző iparágban vált kulcsfontosságú technológiává. A Continental csapatát globálisan körülbelül 1200 mesterségesintelligencia-szakértő erősíti, és ez a szám folyamatosan növekszik. A területen dolgozó munkatársaink különféle üzletágaink számára fejlesztenek AI-megoldásokat. Ilyen például az automatizált és autonóm vezetés, a gumiabroncsok minőség-ellenőrzése, vagy a teherautók szabad rakterének feltérképezését célzó megoldások.

Magyarország is fontos szerepet játszik az AI terén megvalósított globális fejlesztéseinkben.

Számos magyarországi gyárunk alkalmaz egyre nagyobb mértékben AI-megoldásokat a termelési folyamataiban. Emellett 2018-ban nyílt meg Budapesten a Continental Autonomous Mobility üzleti terület mesterségesintelligencia-fejlesztőközpontja, amely például a környezetérzékelési technológiák és parkolási megoldások területén vesz részt nemzetközi projektekben.

Folyik a közéleti diskurzus, hogy vajon a mesterséges intelligencia, a digitalizáció, illetve az automatizáció megszüntethet-e munkahelyeket, és ha igen, mennyit, és mely munkakörökben. Ennek kapcsán miként alakult az utóbbi években a Continental munkaerő-állománya?

A mesterséges intelligencia számos új lehetőséget nyit meg, illetve számos új munkahelyet is teremt majd, ahogy azt eddig minden jelentősebb technológiai innovációnál megfigyelhettük. A fejlesztés területén a Continentalnál is az alkalmazottak számának növekedését tapasztaljuk. Világviszonylatban a betöltetlen állásaink kétharmada az információs technológia és az innovatív autóipari fejlesztések területéhez kapcsolódnak.

Összességében elmondhatjuk, hogy a mesterséges intelligencia hatékony eszköz a szakképzett munkaerő hiányának leküzdésében.

Az automatizálás növekedésével számos egyszerű, szabványos feladat megszüntethető. Ugyanakkor célzott képzési, átképzési programokkal számos területen például az egészségügyben, a gondoskodó-támogató, illetve a szakképzettséget igénylő munkakörökben is betölthetők az üresedések.

Ami Magyarországot illeti, a Continental Autonomous Mobility központunk esetében is növekedést tapasztalunk. Budapesti mesterségesintelligencia-fejlesztő irodánk portfólióját az elmúlt években alkalmazásfejlesztéssel bővítettük, illetve a tevékenységünket kiterjesztettük a főváros mellett Debrecenre és Szegedre is. Ezen túlmenően a közelmúltban jelentős magyarországi létszámbővítést is bejelentettünk a kutatás-fejlesztés területén, melynek keretében 280 új pozíció létrehozását tervezzük, amelyek többségét szintén az Autonomous Mobility központunknál töltjük majd be.

Mik lesznek a legújabb trendek?

Még Magyarországnál maradva, miként lehet leírni a Continental hazai operációinak aktuális helyzetét? Milyen szerepet töltenek régiós szinten, illetve a globális vállalaton belül?

A Continental Magyarország egyik meghatározó munkaadója, közel nyolcezer alkalmazottal nyolc városban. Portfóliónk a gyártástól a K+F-tevékenységig széles skálát ölel fel, és a jelentős hozzáadott értéket képviselő munkakörök komoly arányt képviselnek a munkaerőn belül.

A termelési és kutatás-fejlesztési tevékenységük mellett a helyi csapataink számos üzleti szolgáltatással is hozzájárulnak a globális törekvésekhez – ilyen például veszprémi csapataink mérnöki szolgáltatásai, vagy a nyíregyházi termékfejlesztési tevékenységünk. Globális szemszögből, ezzel a létszámmal és portfólióval Magyarország kétségtelenül kiemelten fontos a Continental számára.

Ami a gumiabroncscsoport szektort illeti, budaörsi irodánk Délkelet-Európa egyik regionális értékesítési központja. Ha a ContiTech csoportot nézzük, Magyarország azon kevés országok egyike a régióban, ahol négy ContiTech gyár is található. Végül, de nem utolsósorban Magyarország nagyban hozzájárul az Automotive csoport tevékenységéhez is. Korszerű ipar 4.0 gyáraink vannak Budapesten és Veszprémben. A már említett Autonomous Mobility üzletág irodáiban mesterségesintelligencia- és alkalmazásfejlesztési tevékenységet folytatunk, illetve világviszonylatban az egyik fontos tesztpályánk Veszprémben található.

Melyek a legújabb technológiai vívmányok, amik biztonságosabbá, jobbá és élvezhetőbbé tehetik az autózást? Melyek a kurrens és várható autóipari trendek?

Technológiai portfóliónk a prémiumabroncsoktól a járművek belterébe épített fenntartható felületeken és anyagokon át a legújabb rendszer-technológiákig és szoftvermegoldásokig terjed. Ezzel teljes egészében megteremtjük a kapcsolatot a felhőalapú technológiák és az útfelület között. Ez tesz minket és a portfóliónkat teljesen egyedivé. Megoldásaink világszerte minden öt új járműből négyben megtalálhatók.

Ami a trendeket illeti, leginkább a kényelmi szempont válik egyre fontosabbá. A ContiTech csoportunknál a járműveket olyan élettérré alakítjuk, ami élményt nyújt. Legújabb példánk erre a SPACE D koncepció, amit idén a müncheni IAA MOBILITY rendezvényen mutattunk be.

Otthonainkhoz hasonlóan a járművek belső kialakításában is egyre nagyobb hangsúlyt kap a magas szintű kényelem, illetve fenntarthatóság, új koncepciónk pedig ezt az igényt elégíti ki.

Létezik-e kibocsátásmentes közlekedés?

Talán az egyik legnagyobb kihívást a 2050-ig esedékes nettó zéró kibocsátás jelenti. Az ehhez vezető úton az EP megszavazta, hogy 2035-től nem lehet belső égésű motorral hajtott autókat gyártani. Köztudottan a közlekedés az egyik legkörnyezetszennyezőbb iparág, mi kell ahhoz, hogy csökkenteni lehessen a kibocsátást, és mit tesz ennek érdekében a Continental?

Meg vagyunk győződve arról, hogy a jövő a fenntartható megoldásokban rejlik. Éppen ezért a fenntarthatóság szilárdan beépült vállalati stratégiánkba. Fenntartható üzleti gyakorlatainkat egy átfogó ütemterv alapján valósítjuk meg, melynek végső célja a 100 százalékban szén-dioxid-semlegesség, a 100 százalékban károsanyagkibocsátás-mentes mobilitás és ipar, a 100 százalékban körforgásos gazdaság, valamint a teljes mértékben felelős értékláncok megteremtése – mindezt legkésőbb 2050-ig tervezzük elérni.

A szén-dioxid-semleges mobilitás nem jöhet létre elhivatott és elkötelezett beszállítók nélkül. Mi biztosítjuk az iparág számára az ehhez szükséges technológiákat, és folyamatosan csökkentjük innovációink környezeti lábnyomát, miközben hatékonyabbá tesszük a felhasználást és növeljük a minőséget is. A 2022-es költségvetésben mintegy 2,8 milliárd eurós árbevételt értünk el a kibocsátásmentes mobilitás és ipari megoldások területén.

A 2035 utáni időszakra nyílt egy kiskapu a belső égésű motorok számára, mégpedig a szintetikus üzemanyag. Mekkora perspektívát lát ebben, miként lehet megvalósítani, hogy autóink ilyen üzemanyaggal működjenek. Továbbá helyesnek tartja-e, hogy az EU egyoldalúan az elektrifikáció mellett rakta le a voksát? Hiszen például az Európai Parlament honlapján is szerepel, hogy az elektromos autók sem nettó zéró kibocsátók, amennyiben a teljes életciklusukat nézzük. Nem tartja-e zsákutcának, hogy egyetlen hajtásláncot preferál az unió?

A Continental minden olyan technológiai megközelítést támogat, amely hozzájárul az alacsony károsanyag-kibocsátású vagy teljesen kibocsátásmentes mobilitás megteremtéséhez. Arra koncentrálunk, ami a jövőben meghatározó lesz a vásárlási döntések szempontjából: ez pedig a biztonságos, kényelmes és fenntartható járművezetés. Függetlenül a meghajtás típusától, a gyártósorokról legördülő új járművek esetében továbbra is szükség lesz az olyan, általunk biztosított technológiákra, mint például a gumiabroncsokra, a hőkezeléshez, hővezetéshez szükséges tömlőkre, vagy a nagy teljesítményű számítógépekre.

Miként látja a vállalatcsoport globális jövőjét?

A nem autóiparhoz kapcsolódó üzletágainkban látunk kiemelkedő növekedési potenciált a jövőben. Széles termékportfóliónk nagyon különböző iparágakat szolgál ki – ez az alapja annak, hogy sikerrel tudjuk venni azokat a kihívásokat, amelyekkel jelenleg szembe kell néznünk. Vegán felületeink, fenntartható és nagy teljesítményű abroncsaink, valamint félszáraz fékrendszereink kiválóan szemléltetik, hogy a fenntartható ötleteket hogyan visszük be a mindennapi gyártásba. Úgy látjuk,

a jövő egyik legnagyobb kihívása a teljes termékcikluson keresztül megvalósuló szén-dioxid-semlegesség, nem lesz megvalósítható megfelelő szakértelemmel és technológiai háttérrel rendelkező beszállítók nélkül.

(Borítókép: Continental)