Utánajártunk, mennyivel lesz zsebbe nyúlósabb karácsonyfát állítani idén

GettyImages-1321514934
2023.12.10. 15:58
A magyarok közel harmada tervez idén kisebb fenyőfát vásárolni karácsonyra, mint tavaly – derül ki egy felmérésből. A háztartások jövedelmi helyzetének átmeneti romlása több szempontból is éreztetheti hatását a fenyőfapiacon, ám az Indexnek nyilatkozó piaci szereplők elmondták: nem kell az előző évben tapasztalt nagy áremelkedésre számítani. A feldíszítenivalók közül továbbra is a Nordmann viszi a prímet.

Alig a tavalyi ár felett juthatnak idén a vásárlók fenyőhöz: a lucfenyőt 5, az ezüstfenyőt 6, míg a Nordmann-fenyőt 8 ezer forint körüli méterenkénti áron kínálják az utcai és piaci standokon megjelent alkalmi fenyőárusok. Az Agroinform.hu felméréséből többek között az derül ki, hogy a vásárlók 52 százaléka tervez legalább 7 ezer forintot költeni erre a célra, ezen belül 23 százaléknyian terveznek 10 ezer forintnál nagyobb kiadást.

A háztartások jövedelmi helyzetének átmeneti romlása több szempontból is éreztetheti hatását az idei fenyőfavásárokon: a kisebb várható kereslet miatt a piacokon általában jóval az inflációtól elmaradó, 5 százalék körüli áremelés tapasztalható annak ellenére, hogy a termesztéshez kapcsolódó költségek idén is tovább emelkedtek.

A félezer választ feldolgozó felmérésből az derül ki, hogy a válaszadók 29 százaléka tervez idén valamivel kisebb fenyőfát vásárolni, további 11 százalékuk olcsóbb fajtára tervez váltani, miközben 21 százaléknyian bíznak abban, hogy alaposabb kereséssel a megszokott méretű és fajtájú fenyőhöz is hozzájuthatnak a korábbinál kedvezőbb áron.

image002 (2)

Tavaly átlagosan 15-30 százalékos áremelkedés ment végbe a fenyőpiacon, az Indexnek nyilatkozó kertészet ügyvezetője szerint idén erre nem kell számítani.

Jóval infláció alatti, 5-10 százalékos drágulás valószínű

– mondta Boross Dávid, hozzátéve: bár a költség az importfenyőknél is emelkedett, ezeknél a forint-euró árfolyam kedvezőbb alakulásának köszönhetően összességében nem várható áremelkedés.

Nem várnak forgalomcsökkenést

Az áremelkedés ellenére idén sem várható forgalomcsökkenés, hiszen „évről évre közel ugyanannyi család állít karácsonyfát, ami nélkülözhetetlen eleme az ünnepeknek” – mondta Boross Dávid, aki szerint olyan eset ritkán fordul elő, hogy egy család úgy spórol, hogy nem állít fát karácsonykor, ilyen esetben inkább lefelé történő vásárlás valósul meg, vagyis az árérzékenyebb vevők a kisebb, olcsóbb kategóriából választanak.

Ahogy forgalomcsökkenésre, úgy ellátási nehézségekre sem kell számítani. „A kiszámítható keresletnek, valamint a tapasztalt kereskedőknek hála egészen biztosan jut fa mindenkinek. A szezon elején, december 15-ig sokkal szélesebb méret- és fajtakínálatból válogathatunk, mint a karácsony előtti napokban. Nem érdemes tehát halogatni a fenyőfavásárlást annak, aki gondosan meg szeretné választani a feldíszítenivalót” – fogalmazott.

Az, hogy végül mennyi fenyőfa fogy el karácsony előtt, csupán az utolsó napokban fog kiderülni, a vásárlók ugyanis hagyományosan ekkor foglalkoznak a fenyő beszerzésével: a felmérés szerint 47 százaléknyian az utolsó hétre hagyják a vásárlást.

Továbbra is a Nordmann viszi a prímet

A spórolási szándék ellenére a fenyőfát vásárlók körében továbbra is a Nordmann-fenyő a legnépszerűbb: az idei felmérésben is 45 százaléknyian részesítik előnyben ezt a többinél magasabb áron kapható, de tartósabb fajtát. A lucfenyő 37, míg az ezüstfenyő 13 százalékos értékkel foglalja el a népszerűségi lista következő helyeit. További fajtákat (pl. duglászfenyő, feketefenyő) a vásárlók mindössze 5 százaléka keres az árusoknál. 44 százaléknyian másfél méter feletti, 56 százaléknyian e méretnél kisebb fenyőt terveznek vásárolni, gyökeres, földlabdával árusított fenyők iránt pedig minden nyolcadik vásárló érdeklődik.

image003 (1)

15-20 éve még több lucfenyőt adtunk el, mint Nordmann-fenyőt, de már látszott a trend, hogy idővel a Nordmann átveszi az első helyet. A fővárosban, nagyvárosokban már évek óta a Nordmann vezet, országos átlagban 60 százalék felett van a részaránya, míg a fák harmadát a lucfenyők teszik ki. Az ezüstfenyő a futottak még kategóriát képviseli, a hosszú tűlevelű feketefenyő pedig gyakorlatilag eltűnt a piacról. Ebből is látszik, hogy egyre inkább a minőség felé megy a vásárlói igény, hiszen a legszebb, legjobban díszíthető és legtartósabb fafajta a Nordmann-fenyő

– mutatott rá Boross Dávid.

Az ügyvezető szerint fontos megjegyezni, hogy fafajtákon belül is tapasztalható minőségi, illetve azzal együtt járó árkülönbség. „Kaphatunk 150 centiméteres Nordmann-fenyőt 8990 forintért, de egy szintén 150 centiméteres első osztályú – szigorú minőségi elvek szerint kiválogatott – fáért 15 900 forintot kell leszurkolni. A lucfenyőknél ugyanez a méret 3990, de akár 6990 forint is lehet, szintén minőség függvényében. Az ezüstfenyők másfél métere 8990 forint” – sorolta.

Nem a műfenyővel leszünk környezetvédők

Az Agroinform.hu-nak a válaszadók 26 százaléka jelezte, hogy fenyő helyett műfenyőt díszít karácsonykor. Ebben a körben 40 százalék a környezetvédelmet jelölte meg legfőbb indokként, 30 százalék a többszöri felhasználhatóság miatti árelőnyt említette, míg 22 százalékuk a lehulló tűlevelek hiánya miatti tartósságot és tisztaságot emelte ki.

„Fontos megérteni, hogy a karácsonyfa termesztése nagyon hasonló más mezőgazdasági növény termesztéséhez, a különbség annyi, hogy a fa 6-8 évig van kint a területen, mielőtt kivágják, és a helyére új fenyőt vagy más haszonnövényt ültetnek. A karácsonyi időszakot követően pedig a kidobott fák legnagyobb részét komposztálják. A műfenyő ugyanakkor az előállítás, a szállítás és (jó esetben) a megsemmisítés miatt jelentősen terheli a környezetet, ráadásul megvásárlásával nem hazai termelőket, hanem távol-keleti gyártókat támogatunk” – hívta fel a figyelmet Bolyki Bence, az Agroinform.hu ügyvezetője.

Komoly kihívás a hazai fenyőtermesztők előtt

Magyarországon ma 600-700 családi gazdaság termeszt 3000-3500 hektáron fenyőfát, az így megtermelt mennyiség a hazai kereslet mintegy háromnegyedét fedezi. Noha csapadék szempontjából 2023 kedvező időszaknak bizonyult, az éghajlatváltozás hosszabb távon komoly kihívást jelent az ültetvények számára. A termesztők 73 százaléka számolt be arról, hogy a melegebb és változékonyabb időjárás miatt több a kártevő (idén különösen a gombabetegségek okoztak problémát), emiatt a korábbinál többet kell a növényvédelemmel foglalkozniuk. Hét százalékuknak le is kellett állniuk bizonyos fajták termesztésével.

Nyomott hagyott az Európa-rekorder áremelkedés

A fenyőfa tehát nem lesz számottevően zsebbe nyúlósabb, mint tavaly, a karácsonyfához, illetve általánosságban az ünnepekhez kapcsolódó kiegészítőkről ez már nem mondható el. Az Economx nemrég készített elemzése szerint az Európa-rekorder áremelkedés nyomot hagyott a dekorációk árán.

A listán szereplő termékeknél középkategóriás verziókkal számoltak, a jelenlegi árakat a tavaly decemberi összegekkel vetették össze.

  • A Nordmann-fenyő (175–200 cm) 22 500 forint helyett már 25 000 forintba kerül, az áremelkedés mértéke 11,1 százalékos.
  • Az ezüstfenyő (175–200 cm) ára 13 500 forintról 15 000 forintra emelkedett, a drágulás itt is 11,1 százalékos.
  • A lucfenyő (175–200 cm) tavaly még 7000 forint volt, ma már 8500 forint, az áremelkedés 21,4 százalékos.
  • A műfenyő már 2022-ben sem volt olcsó, az ára 55 220 forint volt, míg ma már 87 889 forint. Az áremelkedés ez esetben 59,2 százalékos.
  • A beltéri fényfüzér ára 6990 forintról 7990 forintra emelkedett, így 14,5 százalékos drágulásról beszélhetünk.
  • A girland tavaly még 10 450 forint volt, ma csak egy picivel többet, 10 999 forintot kell adni érte, az áremelkedés ennél a terméknél 5,3 százalékos.
  • A karácsonyfadíszek (110 részes) ára 6290 forint helyett 10 990 forint, az emelkedés itt a legbrutálisabb, 74,7 százalékos.
  • A gyertya (4 db) ára 1690 forintról 1920 forintra emelkedett, a drágulás mértéke 13,6 százalék.
  • Az adventi koszorút 7490 forint helyett már 8000 forintért lehet beszerezni, az áremelkedés itt 6,8 százalékos.
  • A mikulásvirág ára már nem 2200 forint, hanem 2500 forint, vagyis 13,6 százalékkal kerül többe, mint tavaly.
  • A karácsonyi ajtódísz ára 4500 forintról 5999 forintra emelkedett, ez esetben 33,3 százalékos emelkedés látható.
  • A kültéri leszúrható ünnepi világítás (6 db) 5999 forint helyett már 6390 forintba kerül, az áremelkedés 6,7 százalékos.

Jól látható, hogy a gazdasági portál az Indexnek nyilatkozó piaci szereplők által jelzettnél nagyobb mértékű áremelkedést tapasztalt a fenyőfák esetében. Az áremelkedés mögött a szállítási költségek emelkedése, valamint a piaci verseny áll a háttérben.

Az Index videósstábja is útra kelt, hogy szemügyre vegye, mennyivel kerül többe idén karácsonyfát állítani, mint tavaly.

(Borítókép:  Liz Hafalia / The San Francisco Chronicle /  Getty Images)