Időgépbe ült a forint, rég láttuk már ilyen gyengének

forint
2023.12.18. 16:56
A jelenlegi 384-386 forint közötti euróárfolyamokat legutóbb október második felében láttuk – jelezte az Indexnek Árokszállási Zoltán. Az Equilor vezető elemzője szerint a csökkenő kamatkülönbözet miatt nincs kizárva, hogy a következő hónapokban 385 feletti árfolyamszintek alakuljanak ki.

A 400 forintos euróárfolyam tartós visszatérésére egyelőre nem számítanak az Equilor szakértői, ugyanakkor tartósan 385 felett maradhat az árfolyam. Árokszállási Zoltán vezető elemző szerint a forint elmúlt napokban látott gyengülése mögött több okot is fel lehet fedezni.

A forint gyengülése mögötti legfontosabb faktor a forintkamatokra vonatkozó piaci várakozások nagyon gyors csökkenése lehet.

A szakértő kifejtette, hogy a hat hónappal később várható három hónapos kamat a piacon hétfőre 6,5 százalék alá csökkent, miközben november közepén még 8 százalék körül állt, tavasszal pedig 13 százalék fölötti értékek is előfordultak, azaz nagyon gyors a csökkenés.

Az elmúlt hónapokban a forintnak a csökkenő, de továbbra is nagyon magas kamatkülönbözet komoly támaszt jelentett, ez azonban elég gyorsan erodálódni látszik

– figyelmeztetett az Equilor vezető elemzője, megjegyezve, hogy ebben egy örvendetes fejlemény, az infláció vártnál gyorsabb csökkenése is szerepet játszik.

A fentieken túl megjegyzendő, hogy bár a múlt heti bizottsági döntés értelmében Magyarország hozzájut 10,2 milliárd eurónyi EU-s fejlesztési forráshoz, a múlt hét végi EU-s csúcsot követő kommentárok ismét Magyarország különutasságát emelik ki, ami hozzájárulhatott a piaci hangulat romlásához

– fogalmazott Árokszállási Zoltán. Hozzátette, hogy emellett a múlt hét közepi, vártnál jóval optimistább hangvételű Fed-kamatdöntést követő eufóriát azóta több amerikai jegybankár is csillapítani igyekezett, ami a dollár erősödését okozta pénteken, ez pedig hagyományosan nem tesz jót a feltörekvő piaci valutáknak, így a forintnak sem. Hétfőn a 385-ös szintet is áttörte a forint, majd délután visszakorrigált a szint alá. 16 óra 20 perckor 384,62 forintot ért egy euró a tradingview.com kimutatása alapján.

EURHUF 2023-12-18 16-19-49.png

Minden szem Matolcsy Györgyékre szegeződik 

A jelenlegi piaci helyzetben érdekesen alakulhat a keddi kamatdöntés. A jegybank döntését egy ekkora mértékű forintgyengülés vélhetően nem fogja befolyásolni.

Inkább arról van szó, hogy a piaci kamatcsökkentési várakozások nagyon előreszaladtak, tehát a jelenlegi kamatvárakozások mellett akár száz bázispontos (egy százalékpontos) csökkenést is elképzelhetőnek tartana a piac

– véli Árokszállási Zoltán, aki szerint ettől függetlenül arra lehet számítani, hogy az MNB tartani fogja magát a kvázi előre bejelentett, 75 bázispontos (0,75 százalékpontos) kamatcsökkentési ütemhez. Mindez egyébként akár a forintpiacra is visszahathat. A 75 bázispontos csökkentés ugyanis ebben a helyzetben nem számítana túl nagy lépésnek, így ha ezt a döntést hozza az MNB, úgy átmenetileg némi forinterősödés is kialakulhat.

„Mivel azonban a forintkamatok további, tartós és jelentős csökkenése várható a következő hónapokban, egy ilyen lépés önmagában várhatóan nem okozna tartós forinterősödést” – zárta értékelését az Equilor vezető elemzője. 

(Borítókép: Németh Emília / Index)