Zárva tart karácsonykor a népszerű étteremlánc

2023.12.20. 11:10
Miután számos élelmiszer-üzletlánc bejelentette, hogy nem nyit ki december 24-én, most a McDonald’s is közölte, hogy zárva marad vasárnap.

„A dolgozók és családjaik érdekeit szem előtt tartva december 24-én reggel 6 órától zárva tartanak a hazai McDonald’s éttermek” – közölte a cég.

Hozzátették, a kezdeményezés nem új, hiszen a Progress Étteremhálózat Kft. által üzemeltetett éttermek többsége az elmúlt években is zárva tartott december 24-én, valamint jellemzően december 25-én is. Idén még szélesebb körben, a franchise-üzleteket is bevonva kapják meg a lehetőséget az éttermekben dolgozók, hogy szeretteik körében tölthessék az ünnepeket.

A cég közölte, hogy a

113 étterem közül csupán az Aréna Mallban és a MOM Parkban található éttermek jelentenek kivételt, mivel ott a bevásárlóközpont előírta a nyitvatartást.

„Vállalatunk számára kiemelten fontos, hogy kollégáink családtagjaik és szeretteik körében, nyugalomban tölthessék a karácsonyi ünnep időszakát. A korábbi évek során már a hazai McDonald’s éttermek többsége zárva tartott december 24-én, de az idei évben franchise-partnereinkkel közösen először sikerült azt megvalósítanunk rendszerszinten, hogy két egység kivételével minden éttermünk zárva lesz” – mondta Horváth Andrea, a magyarországi McDonald’s éttermeket üzemeltető Progress Étteremhálózat Kft. HR-igazgatója.

Zárva lesz több élelmiszer-üzletlánc is

Ahogy megírtuk, korábban több élelmiszer-üzletlánc is közölte, hogy zárva lesz december 24-én. A Penny és a Lidl valamennyi üzlete zárva lesz december 24-én, a Spar is zárva tartja a legtöbb saját üzletét (a bevásárlóközpontok kivételével), hasonlóan a Rossmann drogérialánchoz. Nem nyitnak ki a JYSK és a Diego lakberendezési üzletei sem. A megelőző napokban azonban a boltok jellemzően hosszabb nyitvatartással várják a vásárlókat.

Kapcsolódó
Megvan, melyik üzletek lesznek biztosan zárva december 24-én

Megvan, melyik üzletek lesznek biztosan zárva december 24-én

Egyre többen csatlakoznak a karácsonyi boltzárhoz.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.

március 20., 07:29

  • Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania

Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania

A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.

március 20., 06:26

  • Gazdaság
Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét

Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét

A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója adott interjút.

március 19., 12:05

  • Gazdaság
Visszatér a Traubisoda

Visszatér a Traubisoda

Az ikonikus üdítőital három ízben lesz kapható.

március 19., 14:35

  • Gazdaság
Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek

Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek

Veszteségekről tájékoztatta dolgozóit a SPAR.

március 19., 14:47

  • Gazdaság
Újabb változás jön az üzemanyagárakban

Újabb változás jön az üzemanyagárakban

Drágul a benzin, a gázolaj azonban olcsóbb lesz.

március 19., 13:04

  • Címlapon
Varga Mihály kemény üzenetet küldött, Orbán Viktortól is kért egy fontos dolgot

Varga Mihály kemény üzenetet küldött, Orbán Viktortól is kért egy fontos dolgot

Ez a hét legfontosabb hazai gazdasági történése.

3 órája

  • Gazdaság
A multik ellen szerveződnek a helyi alkuszcégek

A multik ellen szerveződnek a helyi alkuszcégek

A digitalizáció a biztosítások terén is fontos, de az ügyfelek még igénylik a személyes tanácsadást.

március 19., 20:31

  • Gazdaság
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

1 órája

  • Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.

március 19., 10:31

  • Gazdaság
Továbbra is 400 forint alatt van az euró

Továbbra is 400 forint alatt van az euró

Az euró és a dollár jegyzése is emelkedett.

március 18., 08:07

  • Gazdaság
Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak

Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak

Továbbra is kérdéses az autóipari jövője, de az Audi Hungaria minden igényt rugalmasan kezel.

március 19., 11:48

  • Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.

március 20., 16:01

  • Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Nagy csata jöhet a bankokkal.

március 20., 09:05

  • Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.

március 20., 16:20

  • Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.

március 20., 12:20

  • Gazdaság
Ezért lett Orbán Viktor rémálma Ukrajna uniós csatlakozása

Ezért lett Orbán Viktor rémálma Ukrajna uniós csatlakozása

Drámai következményei lehetnek a keleti szomszédunk belépésének.

március 18., 06:53

  • Gazdaság
Nagy Márton az árréskorlátozásról: Ha kell, akkor árstop is lesz

Nagy Márton az árréskorlátozásról: Ha kell, akkor árstop is lesz

Válaszolt az Indexnek a nemzetgazdasági miniszter.

március 18., 10:16

  • Gazdaság
Fordul a világ: beindítanák a fejlesztési hengert, már „csak” egy korlátot kell ledönteni

Fordul a világ: beindítanák a fejlesztési hengert, már „csak” egy korlátot kell ledönteni

A kamatcsökkenés élénkíti a kkv-k hitelkeresletét, ám van még hová előrelépni.

március 18., 10:57

  • Gazdaság
Az egymillióhoz közelít a felújítandó lakások négyzetméterára a fővárosban

Az egymillióhoz közelít a felújítandó lakások négyzetméterára a fővárosban

Tizenkét százalékkal drágultak az ingatlanok.

március 18., 15:26

  • Címlapon
Direkt36: Magyar Péter be akart kerülni az Orbán-kormányba és el akart indulni Karácsony Gergely ellen

Direkt36: Magyar Péter be akart kerülni az Orbán-kormányba és el akart indulni Karácsony Gergely ellen

A Tisza vezetője megkérdezte Gulyás Gergelytől, miért nem belőle lett miniszter a felesége helyett.

4 órája

  • Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek

Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek

A szociális partnerek megerősítése érdekében.

március 19., 09:43

  • Gazdaság
Bejelentést tett a Mol-csoport, kőolajmezőt találtak Magyarországon

Bejelentést tett a Mol-csoport, kőolajmezőt találtak Magyarországon

A területen található kút napi 1200 hordó termelésre képes.

március 18., 11:32