Másfél millióhoz közelít a boltvezetők bére

DSZZS20200225018
2024.01.02. 15:51
Negyedszer emel bért 24 hónap alatt az egyik német diszkontlánc magyarországi leányvállalata, ahol a boltvezetők akár már bruttó 1,4 millió forintot is kereshetnek. Ott az értékesítés és a logisztika területén, valamint az irodai munkakörökben is egységesen 12 százalékos béremelésben részesültek január 1-jén a munkatársak. Az Aldi után megnéztük azt is, más bolthálózatoknál mi a helyzet: a SPAR már terítette a lapokat, de az Auchannál is hamarosan egyezség születhet.

A gazdasági folyamatoktól függetlenül az Aldi Magyarország arra törekszik, hogy megőrizze vagy növelje bérei reálértékét – hívta fel a figyelmet keddi közleményében a német hátterű diszkontlánc magyarországi leánycége.

Ennek érdekében 2024. január 1-jétől újabb béremelést hajtanak végre, ami a vállalatcsoport mintegy 6000 munkavállalójára országosan, egységesen szinte minden pozícióra érvényes. A béremelés mértéke 12 százalékos.

A társaságnál emlékeztettek: 24 hónap alatt ez már a negyedik béremelés, amelyek együtt legalább 38 százalékot, egyes pozíciókban pedig ennél is magasabb értéket érnek el. A munkatársak 30 százaléka legalább öt éve állományban van.

Mennyi az annyi?

Ezzel az újonnan belépő áruházi fizikai dolgozók kezdő bére 8 órás munkaviszony mellett 2024. január 1-jétől havi bruttó 482 400 forintra emelkedik, míg a cégnél eltöltött legalább 12 hónapos munkaviszony után már bruttó 500 900 forint. Ebben a pozícióban bruttó 668 400 forint az elérhető legmagasabb bér.

A vállalat arról is tájékoztatott, hogy a biatorbágyi központi raktár-logisztika területén dolgozó fizikai munkavállalók bére bruttó 534 300 forintnál kezdődik, és a számukra elérhető legmagasabb juttatás bruttó 643 600 forint.

Januártól a boltvezetők bére a szolgálati idő függvényében bruttó 906 500 és 1 399 800 forint között mozog.

Viszonyításképp a Grafton Recruitment toborzócég felméréseiből kiderült, hogy a dolgozók 75-80 százalékának esett vissza a reálbére az elmúlt egy év során. A keresetek vásárlóerejének csökkenése miatt egyre többen nyitottak a munkahelyváltásra.

A cégek idén 5 és 12 százalék közötti béremelést hajthatnak végre, miközben úgy tűnik, sokan újra megkövetelik a rendszeres irodai jelenlétet. Igaz, a kereskedelemben eleve nincs túl sok létjogosultsága a home office-nak, legalábbis az áruházi munkakörökben semmiképp. 

A versenytársak sem maradnak le

Az élelmiszer-kiskereskedelemnél, azon belül is a diszkontszegmensnél maradva: a Lidl Magyarország a legutóbb újabb béremelésről döntött, így 2023 szeptemberétől többek között az áruházi és raktári dolgozók bérét további 10 százalékkal emelték meg. Ez azt eredményezte, hogy 9 hónap leforgása alatt a fizikai munkavállalók esetében jelentős mértékben, 21-43 százalék között növekedtek az alapbérek. Az akkori tájékoztatás szerint az áruházi dolgozók bére 8 órás munkaviszony mellett átlagosan bruttó 452 és 587 ezer forint között alakult, míg az áruházvezetőké bruttó 993 ezer és 1,217 millió forint szóródott. Eközben a területvezetők bruttó 970 ezer és 1,57 millió forint közötti fizetéseket realizáltak.

Emlékezhetünk, a harmadik magyarországi diszkontlánc, a Penny a 2023-as bértárgyalások során húzott váratlant: 2023. április 1-től 17 százalékkal nőtt a legnagyobb létszámot kitevő áruházi dolgozók fizetése a Magyarországon 1996 óta működő, csaknem 5000 főt foglalkoztató diszkontláncnál. Ez a formátum jó ideje háromszereplős a hazai élelmiszer-kiskereskedelemben, pedig korábban még a diszkontok sorát erősítette a Profi, a Plus és a Jééé is. 

A diszkontok erejére jellemző, hogy az FMCG-toplistát a Lidl Magyarország vezeti, a képzeletbeli dobogón megelőzve a SPAR-t és a Tescót. A hazai hátterű Coop–CBA-kettős után a hatodik-hetedik helyen az Aldi és a Penny osztozik, mögöttük jön a szintén magyar tulajdonú Reál, majd az Auchan.

Egymás tenyerébe csaptak a SPAR-nál

Ugyancsak kedden jelentették be, hogy a SPAR Magyarország és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete sikeresen megegyezett a 2024-es bérekről. A megállapodás szerint a 13. havi juttatás, a hűségprogram és a munkavállalók 15 százalékos vásárlási kedvezménye továbbra is megmarad. A bérfejlesztést a vállalat idén is kizárólag saját forrás felhasználásával valósítja meg.

Annyit a részletekről tudni lehet, hogy 2024. január 1-jétől a SPAR új bérstruktúra bevezetése mellett döntött az üzlethálózatban, melynek eredményeként a munkatársak alapbére átlagosan 10 és 24 százalék közötti mértékben nő.

Ennek értelmében az áruházakban dolgozók elérhető legalacsonyabb alapbére bruttó 365 ezer forint lesz, ez az összeg a kiemelt üzletekben 435 ezer. Az üzletek méretétől, forgalmától és üzleti teljesítményétől függően az áruházak középvezetői alapbére a bruttó 420 és 950 ezer forint közötti sávban foglal helyet. A SPAR 2017 és 2023 között 57,3 milliárd forint értékű bérfejlesztést hajtott végre saját forrásból, erre a célra 2024-ben 17 milliárd forintot fordít.

S hogy ki lesz a következő? Információink szerint megszülethet az egyezség a szakszervezettel az Auchannál is néhány héten belül. A francia hátterű áruházlánc a SPAR-hoz hasonlóan januártól emel, a Tesco viszont márciustól februárig tartó üzleti évet ír, így ott január végén, február elején jöhet el az érdemi tárgyalások ideje.

A dánok sem tétlenkednek

Túl az élelmiszer-kiskereskedelmen, a Magyarországon működő áruházláncok közül a Jysk korábban bejelentette: az áruházi munkatársaknak 2023 december 1-től átlagosan 20 százalékkal emelkedett a fizetésük. A dán bútoráruház magyar érdekeltségénél jelezték: 2022 januárja óta az áruházi dolgozók bére átlagosan 45 százalékkal nőtt. A Jysknek Magyarországon a retail üzletágban több mint 800 aktív munkavállalója van.

(Borítókép: Pénztáros dolgozik az Aldi egyik magyarországi üzletében 2020. február 25-én. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)