Ez Matolcsy Györgyék véleménye a kormány rendkívüli tervéről

D KOS20210706044
2024.03.12. 17:31
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) döntéseit minden esetben a jegybank működési rendjét meghatározó külső és belső szabályoknak megfelelően, a függetlenség és a felelősség elve mentén hozza meg. Az MNB határozott álláspontja ezért az, hogy a jegybankról szóló törvény módosítását célzó tervezet jelenlegi formája befolyást gyakorolna a jegybank függetlenségére – írta közleményében az MNB. Szerintük a tervezet egyes részei ugyanis nemcsak további ellenőrzési joggal, hanem lényegében a nemzeti bank alaptevékenységét is érintő irányítási joggal ruházná fel a felügyelőbizottságot.

A kormány módosítaná a jegybanki törvényt és kiterjesztené az MNB felügyelőbizottságának a jogkörét. Amikor a módosítási tervezetet Pénzügyminisztérium elküldte az Európai Központi Banknak, Matolcsy György már akkor közölte, a változtatás sérti a jegybank függetlenségét.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta kedd délelőtt, hogy nem kívánja kommentálni Matolcsy György és Orbán Viktor kapcsolatát. Ugyanakkor „a jegybanktörvény módosításának semmi köze nincs az MNB függetlenségéhez”.

AZ „KAVARÁS”, HOGY A JEGYBANK FÜGGETLENSÉGÉT VESZÉLYEZTETNÉ A JOGKÖRÖK KITERJESZTÉSE, A FELÜGYELŐBIZOTTSÁG NEM A MONETÁRIS POLITIKÁT, HANEM A TÖRVÉNYES GAZDÁLKODÁST FELÜGYELI. A KORMÁNY A szerdai KORMÁNYÜLÉSEN MÉRLEGELHETI A MÓDOSÍTÁST. 

Érdekesség, korábban Orbán Viktor is megszólalt a témában: a miniszterelnök véleménye szerint a jegybank függetlensége szent és sérthetetlen. Majd hozzátette, „az MNB Felügyelőbizottságának hatáskörével kapcsolatos törvénymódosítást a kormány még nem tárgyalta.”

Korábban Varga Mihály pénzügyminiszter is részletesen kifejtette az álláspontját: „a jegybank most számos olyan feladatot ellát, ami nem tartozik a monetáris politika alapfeladatai közé. Szerinte az alapítványok is ilyenek.

Az MNB „továbbra is híve a teljes transzparenciának”

Nagy Márton szavait követően nem sokat kellett várni a jegybank hivatalos reakciójára. Keddi közleményükben leszögezték, a Magyar Nemzeti Bank a törvényi kötelezettségei alapján arra törekszik, hogy a monetáris politika felelős irányításával és a magyar gazdaság fenntartható növekedését biztosító, kiszámíthatóan működő pénzügyi rendszer támogatásával hozzájáruljon Magyarország nemzetgazdasági érdekeihez. Majd hozzátették,

Az MNB döntéseit minden esetben a jegybank működési rendjét meghatározó külső és belső szabályoknak megfelelően, a függetlenség és a felelősség elve mentén hozza meg.

Az MNB részletesen tanulmányozta a Pénzügyminisztérium által az Európai Központi Banknak (EKB) véleményezésre megküldött tervezetnek az MNB függetlenségére gyakorolt hatását, különös tekintettel a felügyelőbizottságra vonatkozó rendelkezések módosításáról szóló részre.

A jegybank szerint a tervezet alapján az MNB törvényben meghatározott egyéb feladataival kapcsolatos döntések meghozatalakor az alapító okiratban meghatározott mértéket meghaladó kiadással járó döntésekhez az MNB Felügyelőbizottságának előzetes engedélye lenne szükséges, mely az alábbiak szerint lehetőséget ad a jegybanki függetlenség korlátozására:

  1. Az előzetes jóváhagyás irányítási jogkörrel ruházná fel a tulajdonosi ellenőrzést gyakorló felügyelőbizottságot, mégpedig az igazgatóság hatáskörének korlátozásával.
  2. Felerősítené egyes feladatok vonatkozásában az igazgatóság és a felügyelőbizottság közötti véleménykülönbség lehetőségét, ezáltal akadályozva az igazgatósági döntéshozatalt.
  3. Az előzetes engedélyhez kötött döntések esetében az értékhatárnak a részvényes által az alapító okiratban való meghatározása akár korlátlanná is teheti a felügyelőbizottság egyéb feladatokkal kapcsolatos előzetes véleményének kikérését megkövetelő kérdések körét.

Majd a jegybank a közleményében arra is kitért, hogy a fenti szempontok alapján a tervezet aggályokat vet fel, mivel – bár látszólag az egyéb feladatokról szól – akként tekinthető, mint ami alkalmas lehet az MNB Igazgatóságának az alapvető feladatokkal kapcsolatos vagy az MNB függetlenségének körébe tartozó egyéb döntéshozatalát illető befolyásolására, csorbítására.

Miként azt az EKB konvergenciajelentéseiben egységesen, következetesen képviseli, az ilyen befolyásolás a jegybanki függetlenség korlátozásának minősülhet, hiszen az Európai Unió működéséről szóló szerződés előírja a tagállamok kormányainak a központi banki függetlenség elvének tiszteletben tartását, valamint azt, hogy ne kíséreljék meg a nemzeti központi bankok döntéshozó szervei tagjainak feladataik ellátása során történő befolyásolását.

Majd leszögezték, a tervezet alapján a felügyelőbizottság arra is kifejezett felhatalmazást kapna, hogy közvetlenül vagy közvetve az MNB belső ellenőrzési szervezete által ellenőrizhesse az MNB többségi tulajdonában álló gazdasági társaságokat (leányvállalatokat), az MNB által létrehozott alapítványok, valamint az MNB által létrehozott alapítvány többségi tulajdonában álló gazdasági társaságok gazdálkodását, tulajdonosi ellenőrzés keretében. Szerintük:

  1. Mivel az MNB többségi tulajdonában álló gazdasági társaságok már rendelkeznek felügyelőbizottsággal, illetve az Állami Számvevőszék is rendszeres ellenőrzéseket hajt végre, így az MNB Felügyelőbizottsága feladat- és jogkörének ily módon történő kiterjesztése nemcsak indokolatlan, hanem aggályokat vethet fel a két felügyelőbizottság párhuzamos működése vonatkozásában.
  2. A jegybank emlékeztetett arra is, hogy az EKB állásfoglalása kimondja: a felügyelőbizottság nem ellenőrizheti az MNB alapvető feladataihoz kapcsolódó tevékenységeket. Ebből következően a felügyelőbizottságnak ezen hatásköre vonatkozásában nem lesz joga ellenőrizni az MNB többségi tulajdonában álló olyan gazdasági társaságok tevékenységét sem, amelyek tevékenysége közvetlenül vagy közvetve érinti az MNB alapvető feladatait, vagy azoknak az MNB eredményére gyakorolt hatását.

Majd aláhúzták:, tekintettel arra, hogy valamennyi érintett szervezet minden jogszabályi kötelezettségének eleget tett, a saját felügyelőbizottsága folyamatosan, illetve az Állami Számvevőszék saját döntése alapján ellenőrzi. „A mostani jegybanktörvény-tervezet – bár látszólag az egyéb feladatokról szól – kizárólag arra alkalmas, hogy az MNB Igazgatóságának az alapvető feladatokkal kapcsolatos vagy az MNB függetlensége körébe tartozó egyéb döntéshozatalát befolyásolja, valamint a felügyelőbizottság az eddigi ellenőrzési jogkör mellett akár irányítási jogot is szerezzen” – összegezték.

Végezetül így zárják a közleményüket: „az MNB mindig teljes mértékben eleget tett a törvényi előírások szerinti tájékoztatási és adatszolgáltatási kötelezettségeinek, és továbbra is híve a teljes transzparenciának, ugyanakkor elutasít minden olyan törekvést, ami alkalmas lehet a jegybanki függetlenség korlátozására.”

(Borítókép: Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke 2021. július 6-án. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)