Elképesztő, mit villantott a Corvinus, erről mindenkinek tudnia kell

További Gazdaság cikkek
-
Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar
- Súlyos százezrekbe fájhat az adatszolgáltatás elmulasztása: érkeznek az új bírságtételek
- A Revolutot is táncba hívnák a bankok az ATM-telepítési programban
- Kiszállna az MBH Bankból a magyar állam, elindultak a tárgyalások
- Matolcsy Györgynek búcsút intettek, Varga Mihály és Nagy Márton fontos pozíciót kapott az IMF-nél
Február végén jelentették be, hogy átadták az ország legfenntarthatóbb felsőoktatási épületét, a Gellért Campust. Az Indexnek lehetősége volt az intézmény minden zegét-zugát meglesni. Talán a legfontosabb, amit az épülettel kapcsolatban érdemes tisztázni, hogy a 680 hallgató befogadására alkalmas kampusz közösségi tervezés alapján készült, azaz funkcióit, hangulatát azok határozták meg, akik később használni fogják.
Hernádi Zsolt, a Corvinus Egyetemet fenntartó Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány kuratóriumának elnöke a nyitóünnepségen úgy fogalmazott, hogy „Közép-Európa élvonalába akarunk eljutni, és az épület ennek is a szimbóluma”.
Elképesztő minőségben részesülhetnek a diákok
A kampuszon a hasznos terület nagyjából 14 ezer négyzetméter, a „túravezetésünkben” Barta Márton, a Corvinus stratégiai igazgatója, aki a Gellért Campus projektvezetője is, és Misovicz Tibor, az egyetemet fenntartó alapítvány titkára volt a segítségünkre.

Barta Márton emlékeztetett, az építészeti tervezés kulcseleme volt, hogy az egyetem közössége által meghatározott irányok ténylegesen megvalósuljanak. Az épületben a kooperatív, többfunkciós oktatási-kutatási helyiségek összefonódnak a közösségi terekkel. És teljesen új – talán elsőre szokatlan – tantermeket alakítottak ki.
Az egyetem modellváltása és az épülettervezés párhuzamosan zajlott – a tartalmi tervezés 2020 novemberében kezdődött. Így az egyetem új stratégiája konkretizálódott a kivitelezésben
– ismertette az Indexnek Barta Márton, aki bevezetett minket az első tanterembe, ahol rögtön szembetűnő volt, hogy falak helyett ablak van, padlótól plafonig. Ennek következtében a diákok és a tanárok gyakorlatilag 360 fokban kilátnak a természetbe, hiszen az épületet gyönyörű zöld környezet öleli körbe, a varázslatos Gellért-hegy oldalában. Ám legalább ennyire fontos hangsúlyozni:
ha az időjárás megengedi, természetes fényekben lehet tanítani.
Az épületben azonnal szembetűnő, hogy a hagyományos egyetemi tantermekkel ellentétben a diákok nem frontálisan és a katedrán álló tanárral foglalnak szemben helyet, hanem mintha egy közös munkacsoport dolgozna együtt – szabadon, de mégis rendezetten. „Úgy lettek kialakítva a tantermek, hogy az oktatók és a diákok partnerségét – ami az egyetem szellemisége – folyamatosan tükrözze” – összegezte a Corvinus stratégiai vezetője.
A KREATÍV KOOPERÁCIÓn túl aZ 1,1 hektáros parkban akár kültéri órákat is lehet tartani, hiszen a kültéri „termekben” is megvannak hozzá a feltételek.
Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter az átadóünnepségen korábban azt hangsúlyozta, „azok a jó intézmények, ahol kialakul valamiféle identitás. Öröm látni, hogy ez a kötődés a Corvinuson ezentúl világszínvonalú körülmények között jöhet létre.” A kampusznak határozottan van egy egyedi életérzése, modern, ugyanakkor otthonos. A teljes 17 milliárd forintos beruházás háromnegyede állami, illetve uniós forrásokból, egynegyede a fenntartó alapítvány forrásaiból származik.
Csak kívánni lehet, hogy minimum ilyen legyen az energiahatékonyság máshol is
Az egész épület tervezésekor a környezettudatosság legalább annyira szem előtt volt, mint a kooperatív, többfunkciós oktatási-kutatási helyiségek. Egyszerre használják a geotermikus és napelemforrásokat. Maga az épület energiahatékonysága külön és tudatosan a modern kor előírásait maximálisan figyelembe vette. Az AA+ energiahatékonysági tanúsítás mellett a régi épület bontási hulladékának 82 százalékát, építési hulladékának 100 százalékát szelektíven gyűjtötték. A parkoló csak minimális, mintegy két tucat autót tud fogadni, viszont 170 kerékpár tárolására alkalmas. És ez szándékos: „így szeretnénk a fenntartható közlekedés felé terelni a diákjainkat” – összegezte Misovicz Tibor. A kampusz a Fővám téri épülettől tömegközlekedéssel 15 perc alatt elérhető.
Csodás a panoráma, minden szinten
Számos kreatívműhely található a kampuszban, a 3D-nyomtatótól kezdve a linómetszésig sokféle, a szokásostól elérő fejlesztőeszközt használhatnak a corvinusosok. A gazdaság- és társadalomtudományok, amik a Corvinus oktatási profiljába tartoznak, jellemzően a gondolatok ütköztetéséről szólnak, fejben fejleszthetők, és a valósággal való kapcsolatukat sokszor nehéz kézzelfoghatóvá tenni. Ha viszont a diákok a két kezükkel alkothatnak, kreatívan, az visszahat a fő tanulmányaik sikerére. „Hiszünk abban, hogy a hallgatókat ki kell mozgatni a komfortzónáikból” – húzta alá Barta Márton.
A kampuszban rejlő lehetőségek minden corvinusos diáknak elérhetőek, és az egyetem a vállalati partnereivel is itt építi kapcsolati hálóját. Több szak oktatása csak ezen a kampuszon zajlik: az üzleti adattudomány (Data Science in Business), valamint a filozófia, politika, gazdaság szak hallgatói kizárólag ide járnak. „Itt tényleg a nagyon magas minőség volt a cél” – összegezte Misovicz Tibor. A kollégium havi díja a háromágyas szoba esetén 72, míg a kétágyas esetén 80 ezer forint.
A négyemeletes, panorámás kollégiumrész 180 hallgatónak nyújt lakhatási lehetőséget, önálló vizesblokkokkal. Ugyanakkor további hat professzori apartman is helyet kapott a kampuszon.
Fontos hangsúlyozni, a közösségi és oktatási-tanulási tereken túl elmélyült tanulásra alkalmas, hangulatos olvasóteret is kialakítottak. Az épület különlegessége az „Adattér” nagyon jó minőségű munkaállomásokkal, kivetítőkkel, ahol minden adott ahhoz, hogy az adatokkal, az adatvizualizációval kényelmesen lehessen dolgozni. Itt lehet egyet nosztalgiázni is: az épület hetvenes évekbeli történetének lenyomataként kiállították az akkori hálózatirányító kapcsolószekrényt, retró gombokkal. Természetesen a multifunkciós sportközpontban kültéri és beltéri sportpályák is rendelkezésre állnak, az épülő mászófal és 4 mozgásstúdió mellett, amiket hamarosan külsősök is használhatnak.
Megkérdeztünk egy mesterszakos hallgatót, Mátyás-Péter Tamást is, hogyan telnek a mindennapok a kampuszon.
Az első, ami nekem itt szembeötlő volt, hogy nincsenek hagyományos, szűk, sötét egyetemi terek. Több itt az olyan helyiség, ahol projektekben dolgozhatunk. Látszik, hogy az egyéni és a kiscsoportos oktatás tényleg fontos.
Az épületben persze egy 300 fős, kettéosztható előadóterem is rendelkezésre áll szakmai rendezvényekre, nagy előadásokra. A hallgató arra is kitért lapunknak, hogy az épület kiválóan működik természetes fényben, kedvenc helye a tetőterasz a Dunával, a pesti kampuszépületekkel, a Gellért-heggyel. A kampuszon büfé helyett Fresh Corner található az épületben, bár sokan ezt úgy jellemezték, hogy „benzinkúthangulat van”, a kampuszt bejárva ez jut a legkevésbé az eszébe az embernek és a diákoknak. Inkább mindenki örül annak, hogy folyamatos a megfelelő minőség, amit a kantin szolgáltatója országszerte évek óta bizonyít.
Végezetül talán a legfontosabb: azontúl, hogy zöld és funkcionálisan szinte tökéletes, a diákok vágynak arra, hogy itt tanuljanak. Folyamatos az együttműködés a tanárok és a diákok között, az egyetem és a vállalatok között, a város és a kampusz között. A Corvinus ökoszisztémában gondolkodik, és nem csak az oktatásban, hiszen az egész környékre, valamint a magyar gazdaságra is hatással van ez a modern, XXI. századi követelményeket is felülíró épületegyüttes.
A diákok jövőjét nemcsak a Corvinus új stratégiája, hanem Magyarország legzöldebb oktatási épülete kölcsönösen és egymást kiegészítve szolgálja.
Ez a támogatott szerkesztőségi tartalom a Budapesti Corvinus Egyetem közreműködésével jött létre.
(Borítókép: A Budapesti Corvinus Egyetem Gellért Campusa a XI. kerület Ménesi út 5. szám alatt. Fotó: Nagy Zoltán / MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban
Megjelentek a részletek a jogszabályról.
március 24., 06:44
- Gazdaság
Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank
Több hiányosság is előjött.
március 24., 11:44
- Gazdaság
Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken
5–30 millió forintos támogatást igényelhetnek a kkv-k.
március 24., 14:03
- Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
Maradt a múlt héten tapasztalt szint.
március 24., 07:21
- Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban
Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.
március 24., 11:14
- Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón
Kihúzták a nyerőszámokat.
március 23., 16:58
- Mindeközben
A Farm VIP Kiara Lordja elárulta, milyen szigorú elvárásai vannak a férfiak felé
tegnap, 20:34
- Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós
Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.
tegnap, 21:02
- Gazdaság
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás
A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.
március 24., 13:23
- Gazdaság
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét
Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.
március 24., 15:35
- Gazdaság
Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki
Meg is lett a jutalma.
március 25., 06:20
- Gazdaság
Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk
Novák Előd törvényjavaslatot is benyújtott az ügy érdekében.
március 25., 10:35
- Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság
Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.
tegnap, 15:55
- Címlapon
„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő
Vészabó Noémi szerint ő csak „rossz ember” lehet.
tegnap, 18:58
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Mindeközben
Blága Tünde a párjáról mesélt: „Nem egyszerű neki, hogy a tévében mással lát”
tegnap, 18:28
- Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból
A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.
tegnap, 19:22
- Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt
A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.
március 21., 11:49
- Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
március 22., 20:49
- Gazdaság
Ítéletet mondanak Magyarországról, a háttérben most már Varga Mihály mozgatja a szálakat
Történelmi pillanat következik.
március 25., 06:09
- Címlapon
Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek
OKSZ-főtitkár: Az élelmiszer-drágulásról nem a kereskedők tehetnek.
tegnap, 19:00
- Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni
Varga Mihályék léptek.
március 22., 11:37
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert
A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.
március 21., 17:03
- Mindeközben
Emily Ratajkowski videón mutatta meg elrontott hajvágását: „Ez életem legrosszabb frizurája”
tegnap, 15:34
- Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla
Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.
március 21., 12:33
- Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt
Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.
március 21., 14:44
- Mindeközben
Papp Máté Bence elárulta a valódi okát annak, miért lépett ki a Fricska együttesből
tegnap, 14:34
- Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni
Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.
március 22., 09:48
- Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban
Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.
március 22., 19:21
- Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van
A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.
március 21., 18:42