Elképesztő áron kínálják a lángost a Balatonon
További Gazdaság cikkek
- A Mol gázüzemet és kutatás-termelési eszközöket vásárol Kelet-Magyarországon
- Átfogó fejlesztési programot indít a Pécsi Tudományegyetemet fenntartó alapítvány
- Szijjártó Péter szerint Európa egyik legvonzóbb beruházási környezete jött létre Magyarországon
- A karácsonyi vásárok sem ússzák meg, lecsapnak az adóellenőrök
- Döntött a bíróság: a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak támogatnia kell a Volánbuszt
Ahogy az Index beszámolt róla, a tavalyi rekordárakhoz képest is csaknem 10 százalékos áremelkedésre számíthatnak a vásárlók a Balatonnál. Előszezonban sokan megpróbálják tartani a jelenlegi összegeket, míg főszezonban újabb drágulás várható. Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke áprilisban úgy fogalmazott, hogy 8-10 százalékos áremelésre egészen biztosan számítani kell. Hozzátette, hogy vannak olyan vállalkozók, akik már emeltek az áraikon.
Májusban már tart a nyári előszezon, a jó idő pedig rengeteg embert vonzott a Balatonhoz. A turisták érkezésére az éttermek is felkészültek. A Pénzcentrum egyik olvasója az egyik balatonfüredi büfé árait küldte el a lapnak.
A sima lángosért 1000 forintot, a sajtos-tejfölösért 1900 forintot, míg a tonhalas lángosért 3600 forintot kell fizetni.
A tartalmasabb ételekért ennél többet is elkérnek: a babgulyást 2600 forintért, a gírosztálat 3200 forintért árulják. A lap szerint a fent említett összegek még előszezoni áraknak számítanak, így a legtöbb helyen újabb áremelés várható a főszezonra.
Mint írtuk, idén a fagylaltok ára is biztosan emelkedik. A cukrászdák vezetői szerint körülbelül 10 százalékos áremelkedés várható, mivel jelentősen megemelkedett a vaj, a tej és a csokoládé ára, valamint a rezsiköltségek is elszabadultak. Hozzátették, az infláció miatt a dolgozók bérét is szeretnék emelni. A pluszköltségek miatt várhatóan 600-650 forintba kerülhet egy gombóc fagylalt.