Durva áremelés jön a strandokon, a belépőket és a büfét is érintik
További Gazdaság cikkek
- Fontos uniós listán került az élbolyba Magyarország
- A 4iG Csoport 60 millió forint értékű digitális fejlesztéssel támogatja a gyógyításban részt vevők munkáját
- Bár a vállalatok terheit emelik a bankok, a végén a magyar emberek fizetnek
- A Zsolnay többségi tulajdonosa levédetné a „Dubai Csoki” kifejezést
- Barna Zsolt: A legtöbb bankadót fizetjük – akkor milyen állami hátszélről beszélnek?
A Gyulai Várfürdőben tavalyhoz képest 15 százalékkal drágultak a belépők. Ha nem emelnek árat, a költségvetésük úszott volna. Kun Miklós ügyvezető igazgató az RTL Híradónak elmondta, hogy
4500 forintra emeltük az árakat. Nyilván az áremelés elsődleges oka, az, hogy a bérköltségekben egy 10-15 százalékos emelkedés következett be, hiszen a dolgozóink bére a minimálbérhez van kötve többségében.
Budapesten hétfőn nyitott ki a Rómaifürdő, szombattól pedig a Pünkösdfürdői Strandot is látogathatja bárki. Hároméves korig ingyen léphetnek be a gyerekek. A Rómain a felnőtteknek 4000, a háromfős családoknak pedig 8000 forintot kell fizetniük.
A budapesti fürdők többségét működtető vállalat 2023-ban több mint 5 milliárd forint nyereséggel zárt, és állításuk szerint most gyűrűzik be a belépők árába a tavalyi pénzromlás, amely az Európai Unión belül Magyarországon volt a legnagyobb. Lazay Gyula, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. üzemeltetési igazgatója szerint az infláció és a közüzemi díjak markáns emelkedése is indokolja az áremelést.
A riportban elhangzik, hogy a Pénzcentrum szerint Balatonvilágoson 50 százalékkal, 800 forintról 1200-ra drágult egy jegy. A füredi Esterházy strandon 7 százalékos volt az emelés, így ott 2100 forint egy belépő. Siófokon (2500 forint) és Balatonszárszón (1300 forint) nem volt emelés.
A számítások szerint egy átlagos négytagú családnak nagyjából tizedével többe kerülhet egy strandon töltött nap idén, mint tavaly, mivel a büfék is drágultak.
Egy család egy nap legalább 15 ezer forintot elkölt a Balaton partján Gosztola Judit, a Pénzcentrum elemzője szerint.
A KSH szerint májusban már majdnem 1700 forintot kértek átlagosan egy hamburgerért az országban, ami 59 százalékkal több, mint két éve. Bár a liszt 20 százalékkal, a tejtermékek 12 százalékkal olcsóbbak idén, mint tavaly, mégis tovább drágult a sajtos-tejfölös lángos a megugrott bérköltségekre hivatkozva.