Évek óta nem volt ilyen a McDonald’snál, kétszer is meggondoljuk, hogy megegyünk-e egy hamburgert

GettyImages-1211433631
2024.07.29. 15:50 Módosítva: 2024.07.29. 17:02
A 2024-es év második negyedéves jelentésében a McDonald’s forgalomcsökkenésről számolt be, amely az elmúlt 13 negyedévben egyszer sem fordult elő a gyorsétteremláncnál. A cég vezérigazgatója szerint az infláció kihatással van az emberek fogyasztási szokásaira, és már kétszer is meggondolják, mielőtt étterembe mennének (még ha az egy gyorsétterem is), és inkább otthon esznek, amely sokkal költséghatékonyabb a középosztály számára.

A McDonald’s hétfőn meglepő forgalomcsökkenésről számolt be, mert elmaradt a Wall Street negyedéves profitra vonatkozó becsléseitől. A hamburgeróriás az elmúlt időszakban küzdött a magasabb menüárak miatt az otthoni étkezést választó, pénzszűkében lévő ügyfelek bevonzásával, ez pedig megmutatkozott az eredményeken is – számolt be a Reuters.

A globális eladások 1 százalékkal csökkentek a második negyedévben, ami 13 negyedév óta az első visszaesés.

Szemben az elemzők 0,53 százalékos növekedésre vonatkozó átlagos becslésével – az LSEG adatai szerint – ez egy egészen harmatos eredménynek számít. A tartós infláció ugyanis arra kényszerítette az alacsonyabb jövedelmű csoportokat, hogy az otthoni, megfizethető étkezési lehetőségek felé forduljanak, ami arra késztette a gyorsétteremláncokat, köztük a McDonaldsot és a Burger Kinget is, hogy a vásárlói forgalom fellendítése érdekében számos drágább, de korlátozott ideig elérhető ajánlatot indítsanak.

Emellett az ár-érték arányú étkezési háborúk is felerősödtek, mivel a riválisok, a Burger King, a Wendys és a Starbucks az elmúlt hónapokban úgynevezett meal dealeket, vagyis olcsó ebédajánlatokat vezettek be. A McDonalds késéssel ugyan, de június 25-én szintén bevezette amerikai éttermeiben az 5 dolláros ebédajánlatát, amit augusztusig biztosan az étlapokon tart a chicagói cég. Viszont ez már kései indulás volt, ugyanis az ebből származó bevételek jórészt már a harmadik negyedéves jelentésben érthetők majd tetten.

A legnagyobb csapás a McDonald’s számára az, hogy az alacsony jövedelmű fogyasztók valóban visszább vették látogatásaikat, és ez ellensúlyozza a McDonald’sra általában jellemző kereskedési indexet, amit a nehezebb gazdasági időkben szokott hozni

– mondta Brian Yarbrough, az Edward Jones elemzője.

Nagy baj azért nincsen

Chris Kempczinski vezérigazgató elmondta, hogy a fogyasztók egyre jobban megválogatják, hogy mire költenek. A McDonalds ennek ellenére változatlanul fenntartotta a 2024-es működési árrés-előrejelzését a 40 százalékos tartomány közepén és felső részén.

A részvények, amelyek idén 15 százalékos mínuszban vannak, a tőzsde előtti kereskedésben kismértékben emelkedtek, mivel a vállalat megtartotta a 2,7 milliárd dollárig terjedő beruházási költségvetését is.

Az összeg több mint felét új éttermek indítására fordítja az Egyesült Államokban és a nemzetközi piacokon.

Az Egyesült Államokban az összehasonlítható eladások 0,7 százalékkal csökkentek a június 30-án zárult negyedévben, szemben az egy évvel ezelőtti 10,3 százalékos ugrással. A nemzetközi piacokon 1,1 százalékkal csökkent az értékesítés, ami nagyrészt a franciaországi gyengeségnek tudható be.

A vártnál lassabb kínai és közel-keleti fellendülés az étteremlánc azon üzleti szegmensének teljesítményére is hatással volt, ahol az éttermeket a helyi partnerek üzemeltetik, mivel az eladások 1,3 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbi 14 százalékos ugrással szemben.

A McDonalds így a második negyedévben részvényenként 2,97 dollárt keresett kiigazított alapon, ami elmaradt a 3,07 dolláros várakozásoktól.

Magyarországon viszont nincs nagy probléma, ahogy arról beszámoltunk, a magyarországi McDonalds folyamatosan új éttermeket nyit, és modernizálja a meglévőket, miközben a helyi közösségek igényeire is odafigyel.

(Borítókép: A McDonald s Központja Chicagóban 2020. március 8-án. Fotó: Raymond Boyd / Getty Images)