Nagy Márton a Revolut vezérigazgatójával tárgyalt
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta Joseph Heneghant, a Revolut vezérigazgatóját, valamint Vytautas Dantát, a bank vezérigazgató-helyettesét és Léder Tamást, a Revolut magyarországi leányvállalatának ügyvezető igazgatóját – írja a tárca a közleményében.
Nagy Márton a találkozón kiemelte, hogy a digitális gazdaság mára a teljes GDP legalább 25 százalékát adja, a fejlett technológiák használata pedig a gazdaságok legfontosabb kitörési pontjává vált. A magyar gazdaság és a hazai pénzügyi szolgáltatások jövője szempontjából a digitalizáció kiemelt fontosságú, azonban a legelső helyen a fogyasztók és a fogyasztók védelme áll.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a Revoluttól is elvárja, hogy átlátható, transzparens módon, a jogszabályokat betartva működjön, és maradéktalanul megfizesse a rávonatkozó adókat.
A közlemény szerint a Revolut tavaly 1,7 milliárd font bevételt ért el, világszerte 45 milliós felhasználói bázissal és 500 ezer üzleti partnerrel rendelkezik, összesen 10 ezer alkalmazottat foglalkoztat. Az elmúlt három év leforgása alatt a Revolut Magyarországon is folyamatosan növelte ügyfelei számát, amely így elérte az 1,5 millió főt.