Először tagadott a polgármester, de most mégis elkaszálnak egy gigaberuházást

2024.10.01. 05:35
Újabb akkumulátoripari beruházás bukott el lakossági ellenállás miatt. Így egy éven belül a második akkumulátoripari beruházás bukik el. Hevesen a polgármester a BYN Hungary Kft.-vel megkötött előszerződés felmondását javasolja, pedig a beruházást augusztus közepén, az önkormányzati választások után jelentette be. A kampányban még tagadta a kínai cég betelepítésének tervét.

Hevesen a polgármester a BYN Hungary Kft.-vel megkötött előszerződés felmondását javasolja, és ígéri, új befektetőt keres – tájékoztatott erről az Economx. Sveiczer Sándor polgármester a vegyi üzem elleni tiltakozás miatt először népszavazáson mérte volna meg a gyár támogatottságát.

Azonban egy Facebook-bejegyzése szerint most kezdeményezi az N-metil-pirrolidon (NMP) nevű oldószer gyártásában világszerte piacvezető BYN Chemical magyar cégével kötött előszerződés egyoldalú felmondását, illetve újabb befektetőről szóló egyeztetést kezdeményez. Egy éven belül így a második akkumulátoripari beruházás bukik el.

Letagadták azt, amit most felmondanak

„Nem épül meg a 40 milliárdos gyár Hevesen, így nem lesz népszavazás sem! Egyoldalú szerződésmegszüntetésről döntött szeptember 30-án a grémium! Heves Város Önkormányzatának Képviselő-testülete szeptember 30-án újra tárgyalta a BYN Hungary Kft.-vel kötött adásvételi szerződés felmondását. Határozott döntés született az NMP-gyár szerződésének egyoldalú felmondásáról, visszavonásáról!” – írta bejegyzésében, majd kiemelte:

Természetes, hogy az egyoldalú szerződés felmondása mellett is egyeztetek a továbbiakban a BYN Hungary Kft.-vel annak érdekében, hogy a cég az adott 50 millió forint + áfa vételár visszafizetésére 2025. március 30. napjáig haladékot adjon, illetve a foglalótól tekintsen el.

Mint írja, az új befektető kiválasztásánál kiemelt szempont, hogy az a helyi lakosok számára munkahelyet, Hevesnek stabil, hosszú távú adóbevételt és támogatást nyújtson. A beruházást augusztus közepén, az önkormányzati választások után jelentette be Sveiczer Sándor. A kampányban még tagadta az akkumulátoriparhoz kapcsolódó kínai cég betelepítésének tervét.

Az üggyel kapcsolatban megszólalt Lőcsei Lajos, a Momentum országgyűlési képviselője, és bejelentette, hogy alternatív népszavazást kezdeményeznek a veszélyes üzemmel kapcsolatban. A párt elnöke, Tompos Márton arról beszélt, hogy a Fidesz ajánlata „a kicsinyesség, a hazudozás és a választókon való bosszúállás”.