Itt van Varga Mihály óriási húzása, minden kiderült a költségvetésről

2024.10.01. 08:50
Az előzetes adatok szerint 1489 milliárd forint, a GDP 3,7 százaléka volt a kormányzati szektor első félévi hiánya. A II. negyedévi hiány 469 milliárd forint, a GDP 2,3 százaléka – tájékoztatott erről a Központi Statisztikai Hivatal. Ilyen alacsony negyedéves deficitet két éve nem láttunk.

A legfrissebb adatok szerint az év első fél évében a kormányzati szektor bevétele 16 825 milliárd, kiadása 18 314 milliárd forint volt. A bevételek 1295 milliárd forinttal, 8,3 százalékkal nőttek. A legnagyobb mértékben, 511 milliárd forinttal, 14,1 százalékkal a társadalombiztosítási hozzájárulásokból származó bevételek bővültek.

Ugyanakkor jelentősen emelkedtek a termelésiadó-, valamint a jövedelemadó-bevételek is: előbbiek 470 milliárd forinttal, 7,4 százalékkal, utóbbiak 462 milliárd forinttal, 17,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az egyéb bevételek 149 milliárd forinttal, 5,2 százalékkal csökkentek.

Most Varga Mihály lép

A kiadások 615 milliárd forinttal, 3,5 százalékkal emelkedtek. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a kifizetett munkavállalói jövedelem 545 milliárd forinttal, 15,4 százalékkal növekedett. A pénzbeni társadalmi juttatások 462 milliárd forinttal, 11,2 százalékkal magasabbak lettek.

A folyó termelőfelhasználás 126 milliárd forinttal, 4,1 százalékkal csökkent, a kamatkiadások 195 milliárd forinttal, 11,8 százalékkal nőttek. A bruttó állóeszköz-felhalmozás 80 milliárd forinttal, 7 százalékkal visszaesett. A kormányzati szektor egyéb kiadásai 382 milliárd forinttal, 9,2 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbitól.

Az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 681 milliárd forinttal, GDP-arányosan 2,2 százalékponttal kedvezőbb lett.

Az adatokból az is kiderült, hogy a II. negyedévében a tavalyi azonos időszakához képest a bevételek 570 milliárd forinttal, 6,9 százalékkal nőttek. A kiadások 471 milliárd forinttal, 5,3 százalékkal emelkedtek. Az egyenleg 100 milliárd forinttal, GDP-arányosan 0,8 százalékponttal kedvezőbb lett az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Kiadási oldalon látszik a beruházások visszafogása – itt 7 százalék a csökkenés az első félévben. A megnövekedett kamatkörnyezet, illetve az elmúlt évek magas inflációja nyomot hagy a kamatkiadásokon – itt 11,8 százalékos a növekmény.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában hétfőn elárulta, hogy várhatóan december közepén fogadják el a jövő évi büdzsét. Bár időpontot nem tudott megjelölni, abban biztos, hogy

a 2025. évi költségvetési szavazás még karácsony előtt megtörténik.

A Pénzügyminisztérium 2025-ben csökkenő hiánnyal, alacsonyabb államadóssággal, erősödő gazdasági növekedéssel számol. A mostani adatok azért is érdekesek, mert ahogy arra a Portfolio is felhívta a figyelmet, ilyen alacsony negyedéves deficitet két éve nem láttunk, és ezzel az adattal a kormányzati szektor négy negyedéves egyenlege –5,4 százalékra javult.

Némi eltérés azért látható

Regős Gábor, a Gránit Alapkező vezető elemzője szerint látszik, hogy némi eltérés van a között a kép között, amelyet a havi, pénzforgalmi szemléletű költségvetési adatok és amit a negyedéves eredményszemléletű adatok mutatnak: míg az előbbi jelentős deficitről árulkodik, az utóbbi alapján ha nem is könnyen, de talán elérhető a hiánycél.

A kettő közötti eltérés magyarázata lehet az uniós források lassú beérkezése, a kamatkiadások módszertani előírok alapján történő eltérő időszakokban való elszámolása, illetve az, hogy a nagyobb felvásárlások (például reptér) a módszertani előírások miatt az eredményszemléletű hiányban nem jelennek meg.

Költségvetési szempontból a hátralévő három hónap kiemelt feladata a hiánycél tartása.

Regős Gábor szerint az elmúlt évek sokkhatásai nyomán megemelkedett hiánycélt le kell faragni, ezt a piac elvárja – elmaradását a hitelminősítők büntetnék és a forint árfolyama is megsínylené, illet a kockázati megítélés romlása magasabb kamatszintet is eredményezne. Ezért szükséges a fegyelmezett költségvetési politika, de ennek kereteit nagyban meghatározzák a makrogazdasági folyamatok és azon keresztül az adóbevételek.