Sávot váltott a forint, drámai szintre drágulhat az euró

forint2
2024.10.27. 05:59
Jelentős gyengülést láthattunk a forint árfolyamában a héten, amit elsősorban nemzetközi folyamatok, többek között a földgáz világpiaci árának emelkedése okozott, ami közel 10 százalékos volt. Emellett a geopolitikai kockázatok továbbra is fennállnak. Az euróval szemben utoljára 2022 decemberében, míg a dollárral szemben 2023 októberében volt ilyen gyenge a forint. Szombaton érkezett a hír, hogy Izrael megtámadta Iránt, a geopolitikai eszkalációt pedig hétfőn szinte biztos érezni fogjuk a forint árfolyamában. Heti összefoglalónk.

A forint a hetet az euró ellenében kismértékben a 400-as lélektani határ felett kezdte, azonban már hétfőn gyengülést láthattunk, átmenetileg 402 közelében is járt a jegyzés.

„A forint gyengülésében a nemzetközi hangulat játszhatta a legnagyobb szerepet, a dollár erősödött az euróval szemben, így pedig a hazai valuta az elmúlt időszakban megszokottnak megfelelően együtt gyengült a cseh koronával” – világított rá Molnár Dániel, a Makronóm Intézet szenior elemzője.

A dollár erősödése miatt a forint négyhavi mélypontra gyengült a zöldhasúval szemben, ami 371 forint körüli dollárárfolyamot jelentett

– jelezte Rodic Ádám, az MBH Elemzési Centrum elemzője. Kedden ugyanakkor a forint vissza tudott erősödni a 400-as szintre a jegybanki kamatdöntést megelőzően.

Az MNB kedden a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó rátán, valamint kommunikációjában is meglehetősen szigorú hangnemet ütött meg, azonban ez sem tudta a 400-as lélektani határ alatt stabilizálni az árfolyamot.

Trump esélyei javultak, menetelt a dollár

Szerdán itthon ugyan kereskedési szünnap volt, de a nemzetközi térben tovább folytatódott a kereskedés. Kora délutánig a dollár 3 hónapos csúcsra erősödött az euró ellenében, aminek hatására a forint a 403-as szintig gyengült az euróval szemben.

A dollár erősödésében az elmúlt időszakban szerepet játszhatott Trump újraválasztási esélyeinek a növekedése, amelyhez kapcsolódóan a befektetők szigorúbb Fed-kamatpolitikát várnak a belengetett vámok nyomán. Ez pedig erősebb dollárt is eredményezne, ami pedig rontja a kilátásokat a feltörekvő piacokon

– magyarázta Molnár. A forint csütörtökön sem tudott erőre kapni, a 403-as szint környékén ingadozott, azzal együtt is, hogy az euró némiképp visszakorrigált a dollárral szemben.

Sávot váltott a forint, jöhet a 410-es euró

A nemzetközi hangulat pénteken se javult, a forint – továbbra is kéz a kézben a cseh koronával – ismét gyengült az euróval szemben, a 404-es szint fölé, amely 2022 decembere óta a leggyengébb árfolyam. Habár a délután folyamán a forint megpróbálkozott a korrekcióval, péntek estére ismét a 404-es szinten állt a jegyzés.

Sávot ugrott az árfolyam, így az euró–forint jegyzése a következő időszakban a 400–410-es tartományban, a dollár–forinté a 365–375-ös tartományban mozoghat

– jelezte előre Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt elemzője, aki így foglalta össze a forint heti teljesítményét: „Jelentős gyengülést láthattunk a forint árfolyamában a héten, amit elsősorban nemzetközi folyamatok, többek között a földgáz világpiaci árának emelkedése okozott, ami közel 10 százalékos volt. Emellett a geopolitikai kockázatok továbbra is fennállnak, és a pénteken megjelenő munkanélküliségi adat is csalódást keltett. Az euróval szemben utoljára 2022 decemberében, míg a dollárral szemben 2023 októberében volt utoljára ilyen gyenge a forint”.

Reszketve várja a forint a hétfőt

Korábban már rögzítettük, hogy a nemzetközi helyzet alakulása, mint például a közel-keleti konfliktus eszkalációja vagy az amerikai elnökválasztással kapcsolatos kilátások jelentős kilengéseket okoznak a forint árfolyamában. Ebből a szempontból is kedvezőtlen hír érkezett szombaton: eszkalálódott a helyzet, az október eleji iráni támadásokra Izrael célzott rakétacsapásokkal válaszolt szombat hajnalban, és megtámadta Teheránt.

Ezt pedig a fizetőeszközünk a hétfői tőzsdenyitáskor szinte biztos megérzi majd. Annál is inkább, mivel sajtóértesülések szerint Irán már egy sokkal nagyobb válaszcsapást lengetett be.

Az Egyesült Államok emellett felszólította Iránt, hogy ne torolja meg az ellene irányuló legutóbbi izraeli csapásokat.

Ha Irán úgy dönt, hogy ismét válaszlépéseket tesz, mi készen állunk, és Iránra nézve ennek ismét következményei lesznek

– áll a magas rangú kormányzati tisztviselők nyilatkozatában. Hozzátették, hogy az Egyesült Államok nem szeretné, ha ez megtörténne.

Veszélyes vizeken evez a fizetőeszközünk

A jövő héten sem lesz hiány piacbefolyásoló eseményekből, ezeket Rodic Ádámmal, az MBH Elemzési Centrum elemzőjével vettük végig.

Szerda

  • Szerdán érkezik a harmadik negyedéves magyar GDP-növekedési adat: Ez az adat kulcsfontosságú a magyar gazdaság aktuális állapotának megítélésében. A vártnál lassabb GDP-növekedés ronthatja a forint kilátásait, mivel rövid távon csökkentheti a befektetői bizalmat.
  • Megismerjük továbbá a német, az amerikai és az euróövezeti GDP-növekedési adatokat: ezek az adatok fontosak a felsorolt gazdasági erőközpontok helyzetértékelésében. Ha az eddigiekhez hasonlóan párhuzamosan látunk gyenge euróövezeti és német adatokat, valamint erős amerikai gazdasági növekedést, akkor az euró további leértékelődése valószínűsíthető a dollárral szemben, ami közvetett hatásokon keresztül a forintot sem támogatná.
  • Ezen a napon jön ki az ADP Egyesült Államok magánszektorában foglalkoztatottak számának alakulására vonatkozó adata is. Ez az adat az amerikai munkaerőpiac állapotát jelzi. Erős adatok gyengíthetik az eurót és a forintot a zöldhasúval szemben.
  • Érkeznek a német inflációs adatok is, amelyekből következtetéseket lehet levonni az EKB által meghatározott jövőbeni kamatpályát illetően, melyet a piac is áraz. Például alacsony infláció esetén lenne mozgástér az EKB további monetáris lazítására, ami gyengítheti az eurót.

Csütörtök

  • Csütörtökön érkeznek a kínai feldolgozóipari és szolgáltatóipari beszerzésimenedzser-indexek (BMI): ezek az adatok segítenek a kínai gazdaság állapotának felmérésében. Gyenge adatok aggodalmat kelthetnek a globális gazdasági növekedés lassulásával kapcsolatban, ami negatívan érintheti a kockázatosabbnak tekintett eszközöket, így a forintot is. Ez különösen igaz most, hogy sorra gyenge európai és erős amerikai gazdasági indikátorokkal szembesülünk. Egy vártnál rosszabb kínai adat még inkább a dollár malmára hajtaná a vizet.
  • Ezen a napon várjuk a japán jegybank kamatdöntését. A japán jegybanktól kamattartást várunk, ugyanakkor a kilátások változása esetén a japán jen, és így áttételesen a forint árfolyama is jelentősebb elmozdulást mutathat.
  • Érkezik az euróövezeti inflációs adat is: hasonlóan a szerdai német adathoz, a várttól eltérő euróövezeti inflációs adat is átárazhatja az EKB kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat így az euró–forint árfolyamra is kihatással lehet.
  • Ezen a napon figyeljük az Egyesült Államok személyes jövedelmekre vonatkozó adatát is: ez az adat befolyásolhatja az amerikai háztartások fogyasztását és gazdasági növekedéssel kapcsolatos kilátásokat. Egy kedvező adatnak dollárerősítő hatása lehet.

Péntek

Pénteken érkezik a GDP-adatok mellett a másik, kiemelten fontos gazdasági adat, a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak számának változása az Egyesült Államokból. Ez az adat a szerdai ADP-adathoz hasonlóan az amerikai munkaerőpiac állapotát jelzi, annyi különbséggel, hogy ebben a közalkalmazottak is szerepelnek. Figyelembe kell venni, hogy ezeket a számokat még mindig befolyásolják a közelmúltban bekövetkezett súlyos időjárási események. Kedvező adatok gyengíthetik az eurót és a forintot a zöldhasúval szemben.

Nem történt lényegi mozgás a magyar tőzsdén

A héten nem volt rendkívüli mozgás a hazai tőzsdén, a BUX lényegében sem feljebb, sem pedig lejjebb nem került a pénteki zárásra az egy héttel ezelőtti állapothoz képest.

A blue chipek közül egyedül az OTP zárt kisebb pluszban – köszönhetően az erős pénteki teljesítményének –, tovább folytatva a héten a sajátrészvény-visszavásárlási programját

– jelezte az Indexnek Horváth Gergely, a Makronóm Intézet elemzője. A midcapek piacán is kevés történést jegyezhettünk fel, az Állami Nyomda zárta legjobban a hetet, több mint 6 százalékos árfolyamemelkedéssel.

NGM: Töretlen a bizalom Magyarország iránt

Péntek este közzétette Magyarország szuverén adósbesorolásának új minősítéséről hozott döntését a Standard and Poor's, a hitelminősítő nem változtatott a besoroláson. Emellett a stabil kilátást is érvényben hagyta.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) rámutatott, hogy: „Ezzel a három legjelentősebb hitelminősítő jelentései egyaránt nagy fokú bizalmat tükröznek hazánk iránt.” A tárca szerint ennek hátterében a magyar gazdaság stabilitása és válságállósága húzódik meg.

A magyar gazdasági növekedés az uniós átlag feletti, megelőzi többek közt a belga, a francia, az olasz, a holland, a román, a lett vagy éppen a német gazdaság teljesítményét

– világítottak rá lapunknak küldött közleményükben. Jelezték, hogy a kormány célja a 3–6 százalékos gazdasági bővülés elérése. Annak érdekében, hogy ebbe a növekedési sávba a kormány felhúzza a gazdaságot, 21 intézkedésből álló Új Gazdaságpolitikai Akciótervet dolgozott ki. Az akcióterv célja, hogy tovább növelje a fizetések vásárlóerejét, biztosítsa a megfizethető lakhatást, továbbá a Demján Sándor Programon keresztül megduplázza a hazai kkv-k méretét.

A szakértők szerint a hitelminősítő döntése nem kellene, hogy komoly mozgásokat váltson ki a forint piacán, hiszen az általuk figyelembe vett gazdasági folyamatokat a piac már valószínűleg beárazta.

(Borítókép: Kolumbán Kitti / Index)