Olyan szerepet osztottak a forintra, amire nem lehetünk büszkék
További Gazdaság cikkek
- Kiderült, hány luxusautót adtak el novemberben Magyarországon
- 320 ezer bankkártyát hív vissza az OTP Bank külföldön
- Történelmi mélypontra került a forint, Orbán Viktor rámutatott a forintgyengülés felelőseire
- Jelentősen megváltozhat a budapesti lomtalanítási rendszer
- Különös indokkal szünteti meg a kormány a paksi különleges gazdasági övezetet
Már a múlt héten jelentős gyengülést láthattunk a forint árfolyamában, amit elsősorban nemzetközi folyamatok, többek között a földgáz világpiaci árának emelkedése okozott. Emellett a geopolitikai kockázatok továbbra is fennállnak, amely nem kedvez az olyan feltörekvő piaci devizáknak, mint a forint.
Hétfő reggel folytatta a gyengülést a magyar fizetőeszköz, a 405-ös szinthez közelített az euróval szemben – erre akkor bő másfél éve nem láttunk példát. Amit pedig ezután művelt a forint, azt tényleg csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk, mert elborzasztó a látvány.
Nem túl hízelgő ez a szerep
A következő nagy forintgyengítő esemény szerdán érkezett, amikor a KSH közzétette a harmadik negyedéves, kellemetlen meglepetést okozó GDP-adatsort. A fizetőeszközünk a gyatra (nem)növekedési adatra átlépte a 408-as szintet az euróval szemben.
Az euróval szemben 2022 decemberében, a dollárral szemben 2023 márciusában láthattunk ilyen gyenge forintárfolyamot.
A GDP-adat megjelenése után a magyar deviza nem találta a féket, megállíthatatlanul száguldott a lejtőn, a reggeli 405-ös szintről átlépve a 408-at is.
Csütörtökön is folytatódott a rémálom, délelőtt már 409 forintnál is többet kellett fizetni egy euróért, amire 2022 ősze óta nem láttunk példát.
Ha pánik alakul ki a piacon, az eladási hullámot és akár gyors leértékelődést is eredményezhet
– nyilatkozta csütörtökön az Indexnek Molnár Dániel, a Makronóm Intézet vezető elemzője a forint teljesítményét kiértékelve. A szakértő hozzátette, hogy jelenleg már nehéz pontos lélektani határt meghatározni, és nagyobb gyengülés esetén szerinte már az MNB-nek is be kell avatkoznia.
Trump viheti be a kegyelemdöfést a forintnak
Korábban Varga Zoltán jelezte elsőként, hogy a forint sávot váltott, és a 400–410-es szintek között mozoghat a következő időszakban az euróval szemben, azonban ezen a héten – a fejlemények tükrében – még negatívabb előrejelzést tett:
Az euró-forint árfolyamában most a 400–415-ös tartomány, míg a dollár-forintnál a 365–380-as zóna látszik bejárhatónak.
A szakértő hozzáfűzte, hogy a jövő héten az amerikai események miatt a szokottnál is nagyobb volatilitásra érdemes felkészülni. Részletezte, hogy mely tengerentúli eseményekre kell felkészülnünk.
- Az amerikai elnökválasztás részeredményei nagyobb mozgásokat hozhatnak a devizapiacon,
- majd csütörtök este kamatdöntő ülést tart a Fed, a piaci szereplők ezúttal 25 bázispontos kamatvágást várnak.
Itthon kedden reggel jelenik meg a szeptemberi külkereskedelmi mérleg előzetes adata, szerdán reggel az ipari termelési adat, majd csütörtökön a kiskereskedelmi adatok jönnek ki. Péntek délelőtt pedig az októberi költségvetési egyenleg számai szintén befolyásolhatják a forint mozgását.
Korábban Molnár Dániellel rögzítettük, hogy a dollár erősödésében az elmúlt időszakban szerepet játszhatott Trump újraválasztási esélyeinek növekedése, amelyhez kapcsolódóan a befektetők szigorúbb Fed-kamatpolitikát várnak a belengetett vámok nyomán. Ez pedig erősebb dollárt is eredményezne, ami pedig rontja a kilátásokat a feltörekvő piacokon. A dollár erősödése jellemzően a forint gyengülésével jár együtt.
Összességében nagy a bizonytalanság, jellemzőek a kilengések a forintpiacon, amely a vállalkozói beruházási döntésekre is negatív hatással van.
Korábban több szakértő is rávilágított, hogy annál, hogy mennyire gyenge vagy erős a forint, fontosabb kérdés, hogy mennyire kiszámítható az árfolyam, hiszen csak stabil értékekkel tudnak biztosan előre tervezni a vállalkozások.
(Borítókép: Kolumbán Kitti / Index)