Hiába a kormány kitartó támogatása, bezár a nagykőrösi gyár
„A mai napon személyesen tájékoztattak a SIIX Hungary vezetői arról, hogy a nagykőrösi gyárat 2025. március 31. napjával bezárják. A jelenlegi megrendeléseket teljesítik” – áll a város polgármesterének, Körtvélyesi Attilának a közleményében.
Hozzátette, hogy azonnal nekiállnak egy akcióterv kidolgozásának, amelynek segítségével az a több mint 300 ember, aki elveszti a munkáját, minél előbb új állást találhat magának.
A cég arról számolt be, hogy a meglévő megrendeléseket még teljesítik, arról viszont, hogy miért zár be a gyár, nem írnak.
A 24.hu kicsit jobban utánajárt a dolognak, és azt derítették ki, hogy a SIIX Hungary nagykőrösi gyárát 2016-ban építették egy 6,4 milliárdos beruházás keretében, ráadásul az állam többször is nagy összegekkel támogatta a munkahelyet, akár vissza nem térítendő támogatásokkal is:
- az induláskor 1,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással,
- 2018-ban a Külgazdasági és Külügyminisztérium kamattámogatás formájában nyújtott segítséget,
- 2020-ban pedig 282 millió forint versenyképességi támogatást kaptak a koronavírus-járványra való tekintettel.
A harmadik támogatást maga Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be, amely 779 millió forintos gyorssegélyt nyújtott három cégnek – köztük a SIIX-nek is –, így megmentve 566 munkahelyet.
Ennek ellenére a cégadatok szerint a SIXX Hungary 2019 óta képtelen volt nyereséges évet zárni – sőt, minden esetben milliárdos veszteséget produkáltak –, a 2023-as mérleg pedig több mint 5 milliárdos veszteséget mutatott. Így pénteken az igazgatótanács a bezárás mellett döntött, amivel 333 dolgozó munkahelye szűnik meg jövő tavasszal.