Európa jócskán lemaradt, ez zsebbe nyúlós történet lesz

GettyImages-1228310990
2024.11.14. 16:25
Európának hatalmas versenyképességi hátrányt kell ledolgoznia Kínával és az Egyesült Államokkal szemben – állapította meg António Vicente, az Európai Bizottság képviseletvezető-helyettese a Portugáliában tartott Web Summit konferencián. A képviselő egyetért a megállapítással, mely szerint tíz éven belül 800 milliárd eurónyi új befektetésre lenne szükségünk, ami az uniós GDP közel 5 százaléka.

António Vicente a közelmúltban megjelent Draghi-jelentésre hivatkozott, amely rávilágít Európa és versenytársai közötti versenyképességi szakadékra.

A termelékenységi különbség teljes egészében a technológiai szektorból ered

– véli António Vicente, aki szerint az egyetlen megoldás, ha „jó irányba” fektetünk be. A jelentés szerint körülbelül 800 milliárd eurónyi új befektetésre van szükségünk egy évtized alatt, amelynek 80 százaléka a magánszektorból kell hogy érkezzen. Ez a hatalmas összeg hozzávetőleg az uniós GDP 5 százalékát teszi ki.

Európa vezető szerepet tölthetne be az AI-fejlesztésben

Az Index kérdésére az Európai Beruházási Alap (EIF) egyik képviselője elmondta, hogy Európa jelentős előnnyel rendelkezik a mesterséges intelligencia területén dolgozó mérnökök számát tekintve. Az öreg kontinensen egy főre számítva 30 százalékkal több AI-mérnök dolgozik, mint az Egyesült Államokban.

Ez az előny háromszoros Kínához képest, ami új lehetőségeket nyit az európai technológiai szektor előtt

– fogalmaztak az Indexnek a rendezvényen. Hozzátették, hogy a technológia növeli a munkaerő hatékonyságát, és így a GDP-növekedéséhez is hozzájárulhat.

Idén nyáron Nagy Márton ismertette hazánk mesterséges intelligenciára (AI) vonatkozó céljait, habár az ehhez szükséges pénzügyi forrásokról nem beszélt:

  • 2030-ra 15 százalékot érjen el az AI-hoz köthető, az AI által kiváltott GDP-bővülés;
  • az AI segítségével 26 százalékkal emelkedjen a KKV-k termelékenysége;
  • és 1 milliót érjen el az AI-hoz kötődő munkahelyek száma.

Ennek érdekében a magyar kormány az AI-jal kapcsolatos figyelemfelkeltő programok szervezése mellett külön figyelmet fordít a cégek oktatására, képzésére, továbbá az Európai Unió AI-rendeletére való felkészülésre. Az uniós szakértőket kérdeztük arról is, hogy hozzávetőleg mekkora GDP-növekményt okozhat az AI olyan kis országokban, mint Magyarország, de erre még becslést sem tudtak mondani.

Kapcsolódó
Nagy Márton új tervekről rántotta le a leplet

Nagy Márton új tervekről rántotta le a leplet

Egyiptomban tárgyal a nemzetgazdasági miniszter.

Három portugál kockázati tőkealap kapott forrást

Az Európai Beruházási Alap (EIF) 90 millió eurós befektetést jelentett be három portugál kockázati tőkealapba kedden a Web Summit konferencián. A beruházás várhatóan több mint 400 millió eurós összbefektetést generál az európai startup-ökoszisztéma számára. A kezdeményezés elsősorban a mesterséges intelligencia, technológia és kiberbiztonság területén működő vállalkozásokat célozza meg.

Kapcsolódó
Nem tud róla, de rejtett kincsen üldögél a magyar kormány

Nem tud róla, de rejtett kincsen üldögél a magyar kormány

Nagyot lendíthetne a versenyképességen.

Marjut Falkstedt, az Európai Beruházási Alap vezérigazgatója elmondta, hogy a három portugál alap – az Armilar, a Faber és a 33N – kulcsszerepet játszik majd az európai innovációs környezet fejlesztésében. A kiválasztási folyamat során különös figyelmet fordítottak az alapok technológiai szakértelmére. A vezérigazgató kiemelte, hogy az EIF évente több száz befektetést hajt végre, és dedikált befektetési programokat alakít ki.

Pedro Reis portugál gazdasági miniszter a bejelentésen kiemelte, hogy a kockázati tőkealapok „a változás motorjai”. Hangsúlyozta, hogy ezek a befektetések lehetővé teszik a projektek számára, hogy „önállóan növekedjenek, leküzdjék az akadályokat, és szabadon lélegezzenek, fejlődjenek”.

(Borítókép: Egy autógyár Németországban 2020. szeptember 2-án. Fotó: Lennart Preiss / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek

Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek

Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait.

február 9., 16:47

  • Gazdaság
A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára

A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára

Tavaly 6,5 milliárd literre csökkent a magyarországi üzemanyag-forgalom.

február 8., 21:10

  • Gazdaság
Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni

Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni

100 milliárd forintot tartottak benne a kötvényesek.

február 8., 19:01

  • Gazdaság
Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál

Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál

A szakszervezet alapbérfejlesztést és egy egyösszegű kifizetést követel.

február 9., 08:01

  • Gazdaság
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.

2 órája

  • Gazdaság
Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok

Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok

Az Agrárminisztérium által kiírt pályázat keretösszege 3,19 milliárd forint.

február 8., 15:38

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

4 órája

  • Gazdaság
Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek

Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek

Tizennégy milliomosa lett Magyarországnak.

február 8., 21:02

  • Gazdaság
A kormány bejelentette, hogy mikor érkezik a 13. havi nyugdíj

A kormány bejelentette, hogy mikor érkezik a 13. havi nyugdíj

Vitályos Eszter további adatokat is közölt.

február 9., 14:17

  • Gazdaság
Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?

Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?

A lakhatási válság továbbra is jelentős mértékben nehezíti a magyarok mindennapjait. Helyzetjelentés az Indexen.

február 9., 06:16

  • Gazdaság
Jól kezdett, de délutánra visszaesett a forint

Jól kezdett, de délutánra visszaesett a forint

Az euró árfolyama 405,5 forint fölé erősödött.

február 7., 19:00

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

4 órája

  • Gazdaság
Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba

Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba

Ha kell, jöhetnek az árstopok.

február 10., 09:16

  • Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.

1 órája

  • Gazdaság
Szankciót vezethetnek be a Temu és a Shein ellen

Szankciót vezethetnek be a Temu és a Shein ellen

Az egyik cég ellen vizsgálat is indult.

február 6., 06:59

  • Gazdaság
A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat

A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat

Guller Zoltán: Jön egy új pénzintézet Magyarországon.

február 10., 08:36

  • Gazdaság
Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére

Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére

Azt is elárulták, mik a legfőbb célok az üzletpolitika kialakításakor.

február 10., 12:42

  • Gazdaság
Kissé gyengült a forint, de erősebb, mint év elején volt

Kissé gyengült a forint, de erősebb, mint év elején volt

A dollár erősödött a legjobban a magyar devizához képest.

február 6., 08:12

  • Gazdaság
A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz

A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz

Megérkezett a minisztérium gyorsjelentése.

február 10., 11:33

  • Gazdaság
Nem várt hatás: így ránthatja magával a teljes piacot a munkáshitel

Nem várt hatás: így ránthatja magával a teljes piacot a munkáshitel

Százmilliárdos nagyságrendű kihelyezés várható, az igénylők kombinálhatnak.

február 8., 12:49

  • Gazdaság
A régióhoz képest drágább a magyar üzemanyag, de a kormány szerint nem ez a lényeg

A régióhoz képest drágább a magyar üzemanyag, de a kormány szerint nem ez a lényeg

A kabinet szerint a szomszédos országok adatait kell figyelembe venni.

február 7., 09:29

  • Gazdaság
Fordulat a boltokban: nagy változásokat hozott magával 2025

Fordulat a boltokban: nagy változásokat hozott magával 2025

Több vásárló, nagyobb fogyasztás? Megnéztük, mi ebből az igazság a januári forgalom alapján.

február 7., 09:31

  • Gazdaság
Balogh Petya: A legtöbb magyar nagyvállalat olyan kényszerben van, amit fel sem fog

Balogh Petya: A legtöbb magyar nagyvállalat olyan kényszerben van, amit fel sem fog

A technológiai forradalom vesztesei között van Magyarország.

február 6., 13:57

  • Címlapon
Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Feljelentést is tett a rendőrségen, ám az ügyével nem foglalkoztak érdemben.

9 perce

  • Gazdaság
111 millió forintos bírságot kapott a Digi

111 millió forintos bírságot kapott a Digi

Elismerték a jogsértést.

február 7., 14:32

  • Gazdaság
Donald Trump pillanatokon belül csapást mérhet a magyar benzinkutakra

Donald Trump pillanatokon belül csapást mérhet a magyar benzinkutakra

Már Orbán Viktor is megszólalt a témában.

február 6., 15:25

  • Gazdaság
Elutazhattak a magyarok, ijesztő adatokat közölt a KSH

Elutazhattak a magyarok, ijesztő adatokat közölt a KSH

Itt a hatnapos ünnep hatása.

február 6., 08:56

  • Gazdaság
Bajnokok Ligája: beleáll a GVH, versenyfelügyeleti eljárás vár az RTL-re

Bajnokok Ligája: beleáll a GVH, versenyfelügyeleti eljárás vár az RTL-re

Ez nem jelenti annak a kimondását, hogy a médiavállalat jogsértést követett el.

február 7., 10:04